Milyen állat lenne az erdélyi magyar fiatal, és ki dönti el, mire van szüksége?

„A fiatalokról fogunk beszélgetni, mert nagyon sokan beszélnek mostanában a fiatalokról” – hangzott el a Kolozsvári Magyar Napokon, az egyik ifjúsági beszélgetés legelején. Ezt a moderátor alighanem egyszerű felvezetésnek szánta, mégis elég pontosan elkapta a fiatalokról szóló diskurzus egyik furcsaságát: trendi lett fiatalokról beszélni. Jól mutat egy pártprogramban, civil projektben vagy önkormányzati stratégiában, és még jobban mutat, ha a vezetőségben vagy legalább a csapatfotón is van néhány fiatal arc. A kényelmetlen rész ott kezdődik, amikor a nagy, általános ifjúsági beszélgetések mögött konkrét és kellemetlen ügyeket is fel kell hozni, vagy ha kiderül, hogy a fiatalok nem vesznek/vehetnek részt a döntések meghozásában, egyszerűen csak hivatkozási alapnak számítanak.

A Mítoszok és tények az ifjúságról két meghívottja László Petra, a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) elnöke és Barna Gergő szociológus voltak. A téma ennél tágabb nem is lehetett, az idő pedig kevés, és ez meg is látszott a beszélgetés ritmusán, mivel az elején gyors egymásutánban kerültek elő a fiatalokhoz szokásosan hozzáragasztott kérdések: mit ér ma egy diploma, miért mennek el külföldre, akarnak-e gyereket – ha igen, miért nem – vagy miért nem vesznek lakást és egyáltalán érdekli-e őket a politika.

Ez a fajta gyorsan mindent beszéljünk meg stílus a fesztiválpanelek régi betegsége, valódi vita helyett kipipálják a kötelező PR-tartalomjegyzéket, és ezzel le is tudják a programpontot. Ha egyetlen hatvan perces blokkba be kell zsúfolni a TikToktól az oktatási csődig, a lakhatási válságtól a gyerekvállalásig mindent, akkor abból minden témára jut egy-egy gyors megállapítás, de mire bárki rákérdezhetne a konkrétabb részletekre, már terelődik is tovább a szó a következő témára.

Az erdélyi magyar fiatalok rókák és szurikáták

Na de akkor vegyük végig ezt a tartalomjegyzéket. A panel egy meglepő kérdéssel kezdődött, amit elég nehéz volt értelmezni, hogy egyáltalán mi a cél ezzel: ha az erdélyi magyar fiatal állat lenne, milyen állat lenne? László Petrának szinte egyből Vuk jutott eszébe a KMDSZ elnökének, mert szerinte a fiatalok olyanok, akik keresik az otthonukat, hibáznak, félnek, tévednek, közben pedig lassan megtanulják hogyan működik a világ. Barna Gergő a szurikátát választotta, és a mozgékonysággal, a figyelemmel és a folyamatos készenléti állapottal magyarázta az asszociációt.

Barna azért konkrétumokat is mondott, és megjegyezte, hogy az általa idézett és/vagy végzett kutatásokban fiatalok alatt a 18-34 éves korosztályt értik, ami nagyjából 170-180 ezer erdélyi magyart jelent. Egy korévben nagyjából 11 ezer fiatallal lehet számolni, de már ez is csökkenőben van, mert a magyar nyelvű előkészítő osztályt körülbelül 9600-an kezdtek.

A szociológus arról is beszélt, hogy egy 18 éves és egy 34 éves teljesen más élethelyzetben van, másképp gondolkodik, más médiát fogyaszt, de az sem mindegy, hogy valaki Székelyföldön, Partiumban vagy szórványban él, esetleg kistelepülésen vagy nagyvárosban. Külön törésvonalnak nevezte azt is, hogy az erdélyi magyar fiataloknak szerinte körülbelül 18-20 százaléka lehet roma származású. A kutatások alapján mégis lát néhány közös vonást: a mai fiatalokat relatív konformistának, tudatosnak és pragmatikusnak írta le. A bizonytalanságot és a magányt viszont nem kizárólag fiatalokat érintő problémának tartja, szerinte inkább arról van szó, hogy a társadalom egésze lett töredezettebb: az emberek egyre inkább külön kis világokban élnek, ezt pedig egyéni szinten sokan bizonytalanságként vagy magányként tapasztalják meg.

Mítosz: a fiatalok nem használják a Facebookot

Az első fejezet a médiafogyasztás, ahol László Petra arról beszélt, hogy az online térben egyre nehezebb közös valóságról beszélni. Mindenkinek személyre szabott tartalmak jelennek meg, ezért szerinte ma nem az a legnagyobb kérdés, hogy hozzájut-e valaki információhoz, hanem az, hogy el tudja-e dönteni, mi minőségi tartalom, mi csalás, mi valóság, és mi mesterséges intelligenciával előállított szöveg vagy kép.

Barna Gergő kevésbé húzta rá a beszélgetést a TikTok-generációs sablonra. Azt mondta, hogy a 2025-ös felmérésükben a Facebook még mindig kiemelten fontos tájékozódási forrásnak számított:

a fiatalok több mint 70 százaléka mondta, hogy onnan tájékozódik közéleti ügyekben. Ez szerinte nem feltétlenül azt jelenti, hogy Facebook-posztokból rakják össze a fiatalok a világképüket, inkább arról van szó, hogy a Facebook gyűjtőfelületként működik, ahonnan továbbmennek hírportálokra vagy más tartalmakhoz.

A TikTokot, az Instagramot és a hírportálokat külön-külön a 18-34 éves erdélyi magyar fiatalok 40-50 százaléka említette tájékozódási forrásként. A YouTube valamivel hátrébb van ebben a sorban, de Barna szerint feltűnően magas bizalom kapcsolódik hozzá: nagyjából egyharmaduk mondta, hogy onnan tájékozódik.

A több sebből vérző romániai oktatás

A következő nagy téma az oktatás volt, amelynek nagyon sok alfejezete van, de elsőként az egyetem elvégzése utáni csalódás merült fel. László Petra elmesélte, hogy nemrég fejezte be a mesteri tanulmányait és az évfolyamának nagy része most állást keres, de nincs sok szerencséjük. Hozzátette, hogy nem olyan hallgatókról van szó, akik passzívan végigültek néhány évet az egyetemen: sokan versenyeken, ifjúsági programokban, tudományos konferenciákon vettek részt és tagjai voltak szakkollégiumnak is. Szerinte Romániában az oktatás túl elméleti és a szakmai gyakorlat sokszor csak egy-egy pecsétre és aláírásra szűkül, nem tényleges tapasztalatszerzésre. Ebben a témában korábban mi is kikértük pár fiatal véleményét, akik hasonló következtetésekre jutottak.

Barna Gergő korábbról indította a válaszát: szerinte nem elég az egyetemekről beszélni, mert a lemorzsolódás jóval korábban kezdődik. Az erdélyi magyar oktatásban azoknak, akik elkezdik az előkészítő osztályt, körülbelül 15 százaléka nem jut el a nyolcadik osztályig, ráadásul a 11. osztályig már majdnem 30 százalékos a lemorzsolódás. A teljes oktatási ciklus végén, jó érettségi eredmények mellett is, azoknak nagyjából 38 százaléka érettségizik sikeresen magyar nyelven, akik előkészítőben elindultak.

A szociológus szerint ezért sem érdemes egyszerűen a szülőket hibáztatni. Egy szülők körében végzett felmérésben azt kérdezték, szerintük mire van szüksége a gyereküknek ahhoz, hogy sikeres legyen. A válaszok alapján a tanulást, tudást, kitartást és szorgalmat tartják a legfontosabbnak.

A gond szerinte nem itt van, hanem abban, hogy a hivatalosan ingyenes romániai iskola mellett régóta működik egy másik, fizetős rendszer is. Aki megengedheti magának a magánórákat, nagyobb eséllyel megy át a képességvizsgán vagy az érettségin és aki nem, könnyen lemarad. „Már rég nem ingyenes az oktatás ilyen szempontból” – mondta Barna Gergő, hozzátéve, hogy éppen emiatt kicsi a rendszer áteresztőképessége.

László Petra ehhez kapcsolta hozzá az egyetemi lét költségeit: szerinte nem lehet mindent a szülőkre kenni, mert maga az oktatási rendszer őket is kiszolgáltatott helyzetbe hozza. Egy gyereket elengedni egyetemre, majd három évig fenntartani Kolozsváron eleve nagy teher, miközben a lakbérek folyamatosan nőnek, a tandíjakat pedig emelik. A KMDSZ elnöke arról beszélt, hogy hiába szólalnak fel és tiltakoznak a diákok, a drágulás dominóhatását végül ők és a családjaik érzik meg. Példaként említette, hogy egy országos diákszervezeti felmérés szerint egy bentlakásban lakó diáknak is átlagosan 2028 lejre van szüksége a megélhetéshez, Kolozsváron viszont a bentlakásban lakók aránya a legtöbb egyetemen 25 százalék alatt van.

Ekkor szólt hozzá a beszélgetéshez dr. Péter István, a Babeș-Bolyai Tudományegyetem Református Tanárképző és Zeneművészeti Kar intézetigazgatója, és pár perc alatt sokkal kényesebb kérdéseket is felvetett. A hozzászólása onnan indult, hogy a romániai oktatás egészében alulfinanszírozott. Hiába szerepel a törvényben, hogy évente a GDP 6 százalékát kellene oktatásra költeni, szerinte „nemhogy hatot, de három százalékot sem költünk rá”. Gazdasági válság idején pedig megint az oktatásban dolgozók kerülnek előre a megszorítási listán.

Az egyetemi oktató szerint az alulfinanszírozás már ott látszik, hogy kik és milyen feltételek között maradnak a pedagógusi pályán. Egy Moldova Györgynek tulajdonított gondolatot idézett fel: az oktatásban gyakran a megszállottak maradnak, illetve azok, akik nem tudják magukat más szerepben elképzelni. Erre jön rá még a mindennapi terhelés: egy tanárnak sokszor harminc gyerekkel kell dolgoznia, és ugyanabba az osztályba kerülnek sajátos nevelési igényű gyerekek is úgy, hogy ehhez nincs elég külön támogatás. Ilyen körülmények között Péter István szerint nem meglepő, hogy a legsérülékenyebb diákok esnek ki leggyorsabban a rendszerből. A lemorzsolódásnak kulturális és etnikai okai is vannak, de ezeket az iskola jelenlegi állapotában nem tudja kezelni.

A felsőoktatásról még direktebben beszélt. A tandíjemeléseket szerinte sokszor nem az egyetemek akarják, hanem minisztériumi nyomás alatt történnek. A felvételi vizsgák bevezetését is ilyen kényszerként írta le.

A legélesebb állítása viszont az volt, hogy aki egyszer bekerül az egyetemre, azt a fejpénz miatt az intézménynek érdeke benn tartani. „Ne bújjunk a kisujjunk mögé” – mondta, majd arról beszélt, hogy vannak hallgatók, akik három, öt vagy akár több évig is bennmaradnak, mert az intézmény finanszírozása részben ezen múlik. „Ezt nagyon rossz kimondani, de ez van.”

A következő alfejezetnél, vagyis a szakmunka kérdésénél a beszélgetés a szülői elvárásokhoz ért vissza. A középosztályos reflex még mindig az, hogy „tanulj, fiam, hogy legyen belőled valaki”, miközben sok diplomás fiatal minimálbér környékén kezdi a pályáját – már ha sikerül elkezdeni –, egy jó szakmunkás pedig hamarabb juthat stabil jövedelemhez. Barna Gergő szerint a szakoktatás a magyar fiatalok körében arányaiban népszerűbb, mint a román fiataloknál, de maga a rendszer elhanyagolt, és sokszor az iskola is másodrendű képzésként kezeli.

A fiatalok nem feltétlenül apolitikusak, csak nem kérnek a díszletszerepből

A politikánál gyorsan lekerült az asztalról az a sablon, hogy a fiatalokat nem érdekli a közélet, Barna Gergő szerint pedig veszélyes mítosznak számít az, hogy a fiatalok passzívak. A 2025-ös mérésükben körülbelül 60 százalék mondta, hogy követi a politikai történéseket, a közéleti híreknél pedig ez az arány 85 százalék körül volt. A romániai államfőválasztás második fordulója, amikor Nicușor Dan és George Simion között kellett dönteni, szerinte azt mutatta meg, hogy a fiatalok igenis mozgósíthatók.

Barna Gergő szerint a fiatalok politikai érdeklődése sokszor nem pártprogramokból indul ki, hanem konkrét ügyekből, vagyis ha egy téma érzelmileg is megérinti őket, könnyebben mozgósíthatók. A közéleti hírekhez is másképp jutnak el, mint korábban: nem mindig ők keresnek rájuk tudatosan, inkább a hírfolyamokban, megosztásokban és online felületeken találkoznak velük. Ettől még a szociológus szerint nagyjából tudják a fiatalok, mi történik körülöttük.

László Petra szerint nem pontos azt mondani, hogy a fiataloknak a politikával van bajuk, inkább a hitelességét vesztett pártpolitika a probléma – magyarázta. Azt mondta, több száz, több ezer erdélyi magyar fiataltól hallják azt, hogy „ebben nekem nincs hitem, az én véleményem nem számít”.

Felvázolta, hogy a következő KMDSZ Diáknapok témáját az egyetemisták fogják eldönteni, az ő véleményük alapján fognak neki az esemény megszervezésének. Ha egy diákszervezeti rendezvénynél meg lehet kérdezni az érintetteket, miért nem működik ugyanez a politikában vagy az oktatásban? – tette fel a kérdést a KMDSZ elnöke.

Példaként felhozta a Kolozsvári Magyar Napok egyik BBTE-s beszélgetését, amely az oktatási paradigmaváltásról szólt. A panelre meghívták az egyetem rektorát, rektorhelyetteseket, de államtitkárt és parlamenti képviselőket is, diákokat és diákképviselőket viszont nem. László Petra szerint a beszélgetés éppen azokról szólt, akik nem ültek ott az asztalnál.

Ugyanakkor nem kell a politikát leszűkíteni pártokra és kampányokra, mondta a KMDSZ elnöke. Ha valakit megkérdeznek arról, tud-e harmincéves koráig lakást venni Kolozsváron, fenn tudja-e tartani magát egy egyetemi ösztöndíjból, milyen irányba kellene mennie az oktatásnak, vagy mit kellene tanítani az iskolában és az egyetemen, akkor már közéleti kérdésekről beszélnek. A pártpolitika önmagában szerinte nem fogja érdekelni a fiatalokat, de ezekről az ügyekről már nagyon sokan tudnak és akarnak is beszélni.

László Petra hozzátette, hogy szerinte a KMDSZ nem pártpolitikai szervezet. Ha tandíjakról, lakhatásról, ösztöndíjakról vagy a kolozsvári megélhetés nehézségeiről beszél, azt azért teszi, mert ezek a szervezet tagjainak mindennapi problémái. Szerinte az sem változtat ezen, hogy mindez az Oázis by RMDSZ udvarában hangzott el: szerinte ettől még nem kampányol, hanem érdeket képvisel.

Ez volt amúgy a panel legszebb, már-már abszurd pillanata, amikor László Petra a tulipános pártbrand kellős közepén igyekezett leszögezni, hogy a KMDSZ nem pártpolitikai szervezet. Barna Gergő emlékeztette beszélgetőpartnerét, hogy a közéleti ügyek feszegetése maga a politika, másrészt ironikusan jelezte, hogy a fiataloknak kár azt hinniük, hogy kizárólag őket hagyják figyelmen kívül a döntéshozók, a rendszer ugyanis meglepően igazságos, mások véleményére sem kíváncsi. A szociológus kutatásai szerint viszont az erdélyi fiatalság ezt mégsem éli meg akkora tragédiaként: alig tíz százalékuk érzi úgy, hogy teljesen leírta őket a politika, a többség szerint – némi naivitással vagy cinikus belenyugvással – valamennyire azért csak odafigyelnek rájuk odafent.

A családalapítás nem szándéknyilatkozat

És ha már a kötelező témáknál tartunk, akkor a családalapítás sem maradhatott ki. Barna Gergő rámutatott, hogy nem van szó, hogy a fiatalok nem akarnak gyereket. Szerinte inkább a biográfiai események tolódtak ki: későbbre kerül a párkapcsolat, az összeköltözés, a házasság és a gyerekvállalás. A 25-29 éves erdélyi magyar fiatalok körében 2001-ben még nagyjából minden második ember házas volt, a 2025-ös mérésben viszont már kevesebb mint egyharmaduk, körülbelül 29 százalékuk volt házas a huszas éveik végén. Ez nem azt jelenti, hogy a család elvesztette volna a jelentőségét, mert a vágyott gyerekszám továbbra is kettő körül mozog. A terv megvan, csak a megvalósulás akad el. László Petra hozzátette azt is, hogy sokan nem látják, miből tartanának fenn egy gyereket néhány éven belül.

Innen már nem volt nagy ugrás a következő téma, a lakhatás. Barna Gergő szerint abban szinte teljes konszenzus van a fiatalok között, hogy ma nehéz vagy nagyon nehéz lakáshoz jutni: ezt több mint 90 százalék mondta a felmérésben. A 18-34 évesek körülbelül fele még a szüleivel él, és nagyjából 26-28 éves kor körül válik reálissá a szülői ház elhagyása. Ráadásul Kolozsváron különösen nagy a távolság a fizetések és a lakásárak között.

Mit tud megvalósítani az önkormányzat vs. mire van valójában szüksége az embereknek

A beszélgetés végén a közönségben feltette valaki azt a kérdést, hogy mi lett volna, ha nem bicikliút készül Bánffyhunyad és Kalotaszentkirály között, hanem olyan vasúti kapcsolat, amely gyorsan beköti a környező településeket Kolozsvárba?

A hozzászóló abból a helyzetből indult ki, amely sok kolozsvári fiatalnak ismerős lehet: a városban lakást venni vagy bérelni egyre nehezebb, ezért elvileg kézenfekvő lenne kijjebb költözni. De a kiköltözés csak papíron megoldás, ha a környező településekről nem lehet gyorsan és kiszámíthatóan bejutni Kolozsvárra.

Mi lett volna, ha a bicikliút helyett a régi vasúti kapcsolatot állítják helyre: Kalotaszentkirályról tíz perc alatt el lehetne jutni Bánffyhunyadra, onnan pedig gyorsvasút vinne tovább Kolozsvár központjába. A hozzászóló úgy számolt, hogy így Kalotaszentkirály és Kolozsvár között akár 35 percre csökkenhetne az út.

A hozzászóló szerint a döntéshozói közeg sokszor el van szakadva attól a valóságtól, amelyben a fiatalok élnek.

Úgy fogalmazott, mintha párhuzamos világok lennének: az egyikben megszületnek a beruházási döntések, a másikban pedig emberek próbálnak lakást találni, dolgozni, gyereket vállalni és reggelente bejutni a városba. A kérdése végül az volt, hogy életszerűbb döntésekkel – például két-három települést a megyeközponttal összekötő gyorsvasúttal – előrébb lennének-e a fiatalok lakhatási esélyei és életperspektívái.

Barna Gergő azt mondta, a hozzászólónak igaza van, és Romániában valóban a mobilitás javítása lenne az egyik legfontosabb kiút. „Nincs hova Kolozsvárra bezsúfolni még százezer embert” – fogalmazott. Példaként említette Szászfenest is a szociológus, azt mondta, oda még ki lehet költözni, de onnan már egyre nehezebb bejutni a városba.

Oláh Emese alpolgármester, aki természetesen éppen ott ült az Oáziban, nyomban reagált is a kritikára. Először elismerte, hogy a hozzászólásban van igazság, majd hozzátette, hogy városvezetőként meg kell védenie azok álláspontját is, akik a bicikliútvonalon dolgoztak, illetve általában a mobilitást próbálják javítani.

Oláh Emese szerint a Kalotaszentkirály és Bánffyhunyad közötti régi kisvasút-jellegű vonalat nem lehetett volna egyszerűen gyorsvasúttá alakítani. Több tíz éve nem működött, más szabályok szerint épült, és eredetileg más, ipari jellegű célra szolgált, nem elővárosi közlekedésre. A jelenlegi szabályoknak szerinte nem felelne meg, ezért gyorsvasútként nem lehetne használni. A bicikliút viszont megvalósítható beruházás volt: lehetett rá uniós forrást lehívni, és turisztikai célt is lehetett adni neki. A Bánffyhunyad-Kolozsvár közötti gyorsvasút már egészen más léptékű ügy lenne. Ezt nem lehetne néhány település helyi döntésével megoldani, országos beruházásként kellene kezelni. Azt mondta, ő maga is dolgozik jelenlegi gyorsvasúti terveken, és még akkor is nehéz előrelépni, amikor az érintett települések mind érdekeltek a projektben. Szerinte a bürokratikus eljárások szinte ellehetetlenítik az ilyen beruházások megvalósítását, még olyan időszakban is, amikor a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és az RMDSZ kormányon volt, illetve többnyire kormányon volt.

Kolozsvár lakhatási problémáját valóban nem lehet csak a városon belül megoldani: a közszállítást a metropolisz övezetben is fejleszteni kellene, és lehetőség szerint a megye más városaival is össze kellene kötni Kolozsvárt. Abban ő is egyetértett, hogy a lakhatási válság elsősorban Kolozsvár vezetését érinti, hiszen nem Bánffyhunyadon vagy Szamosújváron a legnehezebb lakást találni, hanem a megyeszékhelyen.

A beszélgetés végére nem állt össze egy kerek válasz arra, milyen is az erdélyi magyar fiatal, de helyette kaptunk néhány konkrétumot, amit még a panel felületessége sem tudott eltörölni: valaki hiába végzett egyetemet, nem talál könnyen munkát; valaki már az iskola elején lemarad, mert nincs a családjának pénze magánórákra; valaki falura költözne Kolozsvárról, de nem akar naponta több órát ingázással elveszíteni; valakit pedig egyáltalán nem érdekelnek a pártlogók, csak azt szeretné hogy legyen beleszólása azokba a döntésekbe, amelyek róla szólnak.