Az egyetem nem készíti fel a fiatalokat a munkára, pályakezdőként szinte lehetetlen egyedül megélni

Az elmúlt években a fiatalok pályakezdése egyre nehezebbnek bizonyul világszerte. A LinkedIn közel félmillió ember véleményét gyűjtötte össze az elmúlt öt évben a karrierjükkel kapcsolatban, és a friss adatok lesújtóak: a fiatalok jóval pesszimistábbak minden más korcsoportnál. Nem is csoda, hiszen például a pályakezdő állások száma 2023 óta több mint 35 százalékkal esett vissza az Egyesült Államokban, és a megkérdezett munkáltatók 63 százaléka elismerte, hogy a mesterséges intelligencia várhatóan át fog venni olyan feladatokat, amelyeket ma a pályakezdők végeznek.

A pályakezdő generációt sokan már a rejection generationnek nevezik: ők azok, akik százával küldik a jelentkezéseiket különböző cégekhez, és sorra kapják a visszautasításokat. Sokan arról számolnak be, hogy a friss diplomájuk ellenére sem találnak állást, vagy kénytelenek a képzettségüknél jóval alacsonyabb pozíciókban dolgozni. A szakértők szerint ez részben a munkaerőpiac átalakulásának és a mesterséges intelligencia gyors terjedésének köszönhető – a LinkedIn adatai alapján a dolgozók 41 százaléka érzi úgy, hogy az MI-változások már a jóllétére is negatívan hatnak.

Bőséges a kínálat a pályakezdőknek, de nem mindenki elégedett

Romániában sem egyszerű a pályakezdőknek elhelyezkedni. Ha belépünk bármilyen nagyobb kolozsvári egyetemi csoportba Facebookon, akkor biztos, hogy találkozni fogunk olyan posztokkal is, ahol a fiatalok nagyvonalakban leírják a képességeiket és tanulmányaikat, annak reményében, hogy találnak munkát.

Az eJobs friss adatai alapján Romániában 2023-ban közel 9,7 millió jelentkezést adtak le különböző állásokra, ebből 2,8 millió jelentkezést a 18–24 éves korosztály adott le, így a Z generáció a második legaktívabb, legerőteljesebben munkát kereső csoport a piacon. Nem véletlen ez a sok jelentkezés: az újonnan meghirdetett állások több mint fele kifejezetten pályakezdőknek szólt, vagyis azoknak, akiknek maximum két év tapasztalatuk van.

A történet viszont ennél összetettebb. Bár a cégek szívesen hívják be a fiatalokat interjúra, a munkáltatók mindössze 22 százaléka mondta, hogy teljesen elégedett a Z generáció munkavégzésével. Többen jelezték, hogy a digitális készségeik kiemelkedők: a legtöbben könnyedén használják a közösségi média eszközöket, magabiztosan beszélnek idegen nyelveket, gyorsan tanulnak és bátrak. Ugyanakkor sok vezető hiányolja a kommunikációs és kritikus gondolkodási készségeket, az alkalmazkodóképességet és a stressztűrést.

A legnagyobb konfliktusforrás talán a fizetési elvárások: a felmérésben részt vevő cégek 78 százaléka szerint a Z generáció sokszor túl magas bérigénnyel indul neki az első álláskeresésnek. Ehhez társul, hogy a fiatalokat kevésbé motiválja a „céges kultúra” vagy a munkájuk társadalmi hatása, sokkal inkább az vonzza őket, ha rugalmas munkaidőt, home office lehetőséget, több szabadnapot és tisztességes fizetést kapnak.

Mindez nem feltétlenül rossz hír: a fiatalok új szemléletet hoznak, amihez a munkaadóknak is alkalmazkodniuk kell. És bár a statisztikák azt mutatják, hogy még mindig van bőven tanulnivaló mindkét oldalon, az a tény, hogy a Z generáció ekkora lendülettel van jelen a munkaerőpiacon, azt jelzi: szeretnének dolgozni, csak másképp, mint a korábbi generációk.

Magas fizetést akarnak, de kell is annyi

A Friedrich Ebert Alapítvány és a Syndex Románia felmérése szerint 2024 szeptemberében egy felnőttnek legalább havi 3 972 lejre volt szüksége a megélhetéshez, miközben az entry-level, azaz pályakezdő pozíciók átlagos nettó fizetése 3 500 lej körül alakult.

A különbség elsőre nem tűnik túl nagynak, de a valóságban a fiatalok többsége sokkal kevesebbet kap ennél, főleg ha gyakornokként vagy részmunkaidőben tud csak dolgozni a tanulmányai mellett.

Hogy ne csak a kutatások és statisztikák beszéljenek, megkérdeztünk néhány Z generációs fiatalt is hogyan élték meg az álláskeresést az egyetem közben vagy után, milyen elvárásokkal vágtak neki a munkának, és mennyire fontos számukra a jó fizetés, illetve a munka és a magánélet közötti egyensúly.

Ismerjük meg a válaszadóinkat

Zsófi a BBTE Turizmusföldrajz szakán végzett, és két éve dolgozik közösségi média marketingesként. Már az alapképzés ideje alatt is részmunkaidőben, home office-ból dolgozott, amit könnyen össze tudott egyeztetni az órákkal. Korábban főként nyári munkákat vállalt, hotelekben dolgozott recepciósként és a vendéglátásban.

Réka kommunikáció szakon végzett, majd HR-mesterin folytatta tanulmányait, február óta pedig egy osztrák cégnek dolgozik. Toborzással és adminisztrációval foglalkoznak: román, magyar és szlovák nőket közvetítenek ki Ausztriába különféle munkákra, például betegek gondozására.

Péter a Kolozsvári Műszaki Egyetemen végzett szoftvermérnökként, és 2023 nyarán csatlakozott egy IT cég gyakornoki programjához, ahol később állást is kapott. A részmunkaidős hónapok meglehetősen kimerítőek voltak számára: volt, hogy napi hat-nyolc órát ült az egyetemen, majd még négy órát dolgozott, de a cég rugalmassága sokat segített.

Edgár a BBTE-n szerzett informatikai diplomát, és hét hónapja szoftverfejlesztőként dolgozik egy kisebb cégnél. Emellett a Data Science mesterszakot végzi angol nyelven, teljes állás mellett. „Amikor vége a nyárnak, gyakran előfordul, hogy reggeltől estig programozok” – meséli. Szerencsésnek érzi magát, mert a főnökei megértők, és fontos nekik, hogy ne csak a munkahelyen, hanem az egyetemen is jól teljesítsen.

Anna építőmérnöki diplomát szerzett a Kolozsvári Műszaki Egyetemen, és két éve dolgozik a szakmájában. Már az alapképzés utolsó évében is részmunkaidős állása volt, ami az államvizsga idején sok nehézséget okozott számára, mivel alig maradt ideje a felkészülésre. Most a mesteri alatt teljes állásban dolgozik, és a délutáni-esti órák miatt gyakran kimerítő a tempó.

Alexa Marosvásárhelyen végzett dietetikusként, jelenleg baristaként dolgozik egy kávézó-könyvesboltban, és online dietetikai konzultációkat is vállal. A mesterképzést ugyanott folytatja klinikai dietetika szakon, és bár az alapképzés ideje alatt nem dolgozott, a mesteri mellett többféle munkát is kipróbált: dolgozott babysitterként, recepciósként, most pedig egy kávézóban van. „Sajnos a mostani munkám teljesen eltér attól, amit tanulok” – teszi hozzá.

Közös bennük, hogy mindannyian korán tapasztalatot szereztek a munka világában, és bár a tempó gyakran kimerítő, úgy érzik, hosszú távon ezek a tapasztalatok segítik őket a pályájukon. Ami pedig minden megszólalónál visszaköszön: a rugalmas munkaidő és a támogató környezet kulcsfontosságú, különösen akkor, ha tanulni is kell mellette.

Egyetemi tapasztalatok és elvárások az első munkahelytől

Amikor arról kérdeztük őket, hogy az egyetem mennyire készítette fel őket a munka világára, a legtöbben hiányérzetről számoltak be.

Zsófi szerint az egyik legnagyobb gond, hogy szinte semmilyen útmutatást nem kaptak arra vonatkozóan, milyen lehetőségeik vannak a diploma után, hogyan érdemes keresgélni, és mire figyeljenek, ha állást pályáznak meg. A gyakorlati felkészítés hiányát is kiemelte, és néha még az elméleti oktatás is hiányosnak tűnt. Réka is úgy érezte, hogy az egyetem elsősorban elméletet ad, de a gyakorlatban ez kevés: „Oké, hogy elméletben minden tiszta, de ha nem kapunk gyakorlati felkészítést, a tudás mit sem ér.”

A mérnökök valamivel árnyaltabban látják a helyzetet. Péter például pozitív példát is hozott: a féléves, csapatmunkát igénylő projektfeladatok jól modellezték a munkahelyi folyamatokat, és megtanították őt együttműködni másokkal. Ugyanakkor azt is megjegyezte, hogy az informatikai ipar olyan gyorsan változik, hogy sokszor már a néhány éves tananyag is elavultnak számít.

Edgár úgy fogalmazott: az egyetem „megmutatta az ajtót”, de rajta múlt, hogy belép-e rajta. Azt tanulta meg, hogyan keressen forrásokat, és hogyan kérdezzen jól, és szerinte ez viszi a leginkább előre. Anna alapokat kapott, de a gyakorlati tudás nagy részét már a munkahelyén szedte össze. Alexa pedig kifejezetten csalódott: a dietetikusi szakmában kevés a pozíció, a munkáltatók ráadásul már a belépésnél 2-3 év tapasztalatot várnak el, és szerinte nagyon hiányzott a képzéséből a valódi klinikai gyakorlat.

Az első munkahelyekre különböző elvárásokkal léptek be. Zsófi azt remélte, hogy „kapkodni fognak a frissen végzettek után”, de ehelyett sokszor választ sem kapott a jelentkezéseire, és szürreális elvárásokkal találkozott.

Réka is azt hitte, hogy az egyetemen szerzett tudás elég lesz, de szerinte annak legfeljebb 20 százaléka hasznosítható közvetlenül, és a próbaidőszak után hamar szembesült azzal, hogy a munkahelyi elvárások folyamatosan nőnek.

Péter hálás volt, hogy gyakornoki programmal indulhatott, és elsődleges célja a tanulás volt: minél többet akart látni a „való világból”. Edgár számára a legfontosabb a munka értéke volt: szerette volna, ha a munkája túlmutat a pénzkereseten, és két célt tűzött ki maga elé: anyagi függetlenséget és folyamatos fejlődést. Anna egy nyugodt, fejlődést támogató környezetet keresett, Alexa pedig elsőként a pénzt, de emellett a tapasztalatszerzést és az önállósodást is fontosnak tartotta.

Azóta mindannyian valamelyest árnyaltabban látják a munkavilágot. Zsófi ma már tudja, hogy nagyon résen kell lenni, hogy az ember jó lehetőségeket találjon, és sokat kell dolgozni azért, hogy elismerést kapjon. Réka szerint ha valaki csak a munkaköri leírásban szereplő feladatokat végzi el, akkor „kb. semminek van nézve” – a dicséret és a fizetésemelés akkor jön, ha túlteljesíti az elvárásokat.

Péter nem csalódott: a cégénél korrekt a vezetőség, jó a hangulat, és technikai szempontból is élvezi a munkát. Edgár szerint a valós munkahelyi problémák sokszor bonyolultabbak, mint az egyetemi feladatok: néha először azt kell kitalálnia, hogyan tudja olyan helyzetbe hozni a rendszert, hogy utána meg tudja oldani a felmerülő problémát. Anna továbbra is a fejlődést tartja a legfontosabbnak.

Alexa pedig elismeri, hogy hatalmasat csalódott: sokkal nehezebb elhelyezkedni a saját szakmájában, mint hitte, és elkeserítőnek tartja, hogy ennyi diplomás fiatalnak nincs lehetősége a pályáján dolgozni.

Az a fránya pénz

A pénz kérdése sem kerülheti el a Z generáció figyelmét, még ha sokan nem is szeretnek róla beszélni. Zsófi szerint a fizetése egyelőre nem ad biztos alapot, reméli, hogy idővel lesz lehetősége egy kicsit „hátradőlni”. Réka úgy érzi, ha egyedül kellene fizetnie minden kiadását, főleg Kolozsváron, nem lenne elég, de a párjával közösen megoszlanak a költségek.

Péter szerencsésnek érzi magát, mert számára a fizetés megfelelő. Edgár is hasonlóan látja: bár szerinte a bére elmarad a kezdő programozói átlagtól, mégis elég arra, hogy beosztással megéljen belőle, és most inkább a tudás- és tapasztalatszerzést tartja a legfontosabbnak. Anna szerint az építőmérnöki fizetése elég a megélhetésre, de lehetne több is, Alexa viszont kifejezetten elégedetlen: részmunkaidős jövedelme mellett még mindig a szülei fizetik a kötelező kiadásait, és így tud a nagyobb, hosszú távú befektetéseire félretenni kis összegeket.

Arra a kérdésre, hogy a pénzügyi bizonytalanság mennyire hat a mentális egészségükre vagy a munkához való hozzáállásukra, vegyes válaszok érkeztek. Zsófi elmondta, hogy bár motiváló tényező számára a jobb kereset elérése, van egy szorongató oldala is: szeretne félretenni és spórolni, de ez egyelőre szinte lehetetlen. Alexa szerint a helyzet kifejezetten nyomasztó: annyira frusztráló a szakmájában tapasztalt lehetőséghiány, hogy többször megkérdőjelezte, jó pályát választott-e. A többiek viszont úgy érzik, hogy a keresetük nem befolyásolta jelentősen sem a hozzáállásukat, sem a lelkiállapotukat.

Mennyire fontos a ranglétra megmászása és tényleg kell félni az MI-től?

A vezetői pozíciókhoz való viszonyuk is árnyalt képet mutat. Zsófi a jövőben vállalkozóként szeretné kamatoztatni a megszerzett tudását, így számára fontos a szabadság és az önmegvalósítás. Réka viszont kifejezetten elutasítja a vezetői szerepet: jobban érzi magát egyenrangú csapattagként. Péterben él a kíváncsiság, hogy kipróbálja magát vezetőként, de csak több szakmai tapasztalat után. Edgár számára a csapatmunka és a motiváló közeg fontosabb, mint a pozíció. Anna határozottan kijelentette: ő egyáltalán nem szeretne vezető lenni. Alexa pedig úgy érzi, mivel magánpraxisban is dolgozik, már most is „saját főnöke”, ezért számára inkább vonzó lenne, ha valaki néha irányt mutatna.

A mesterséges intelligencia sokakat elbizonytalanít, de a hat fiatal válaszaiból úgy tűnik, inkább kíváncsiságot vált ki, mint félelmet. Zsófi szerint az AI által készített munkák sokszor személytelenek és „gagyik”, így nem fenyegeti veszély. Péter kifejezetten érdeklődéssel figyeli a technológiát, de hangsúlyozza, fontos a kritikus szemlélet.

Edgár mindennap használja is: szerinte felgyorsítja a munkát, de cserébe új szerepkört hoz létre: az embernek minőségellenőrként is működnie kell, hogy javítsa és ellenőrizze a gép által adott megoldásokat.

Anna szintén kíváncsian várja, merre fejlődik a technológia, Alexa viszont közömbösen áll hozzá: „nem igazán érzek ezzel kapcsolatban semmit.”

Biztonság, munka-magánélet és sztereotípiák

Amikor arról kellett dönteni, mi fontosabb számukra: a magasabb fizetés, vagy a fejlődési lehetőségek és a munka-magánélet egyensúlya, a legtöbben az utóbbit választották. „Ha nincs meg az egyensúly, az hosszú távon tönkreteszi az embert” – mondja Zsófi, és Réka, amivel Péter, Edgár és Anna is egyetértett. Alexa hozzáteszi: bár szerinte fontos, hogy a munkát megfelelően megfizessék, jelenlegi helyzetében ő is inkább a fejlődési lehetőségeket keresi.

A „biztonság” szó minden megszólalónál kicsit mást jelentett, de a közös pont egyértelmű: a stabilitás. Zsófi számára a munkafeltételek és az az érzés ad biztonságot, hogy szükség van a munkájára, és abból kényelmesen meg tud élni. Réka a hosszú távú munkahelyet és a fejlődési lehetőséget hangsúlyozta, de szerinte mindez csak egy támogató közegben működik jól. Péternek a biztos szerződés a legfontosabb – így nem kell a jövőn rágódni munka közben –, és persze fontos a stabil fizetés is, hogy a számlák rendezése után maradjon pénz a hobbikra, programokra. Edgár úgy fogalmazott: biztonságot az ad neki, ha értékes munkát végezhet, fejlődhet, és a kapott fizetés lehetőséget teremt a munka melletti személyes növekedésre is. Anna szerint mindez leginkább a stabil fizetésen és egy jó közösségen múlik, Alexa pedig kifejezetten a hosszú távú, biztos szerződést és a fejlődési lehetőséget emelte ki.

A Z generációról gyakran mondják, hogy lustább vagy kevésbé ambiciózus, mint a korábbiak. A válaszadók többsége szerint ez félreértés.

Zsófi úgy látja, hogy valóban másképp működik ez a generáció: több lehetősége van kipróbálni magát, és emiatt nem maradnak rossz munkahelyen, ez viszont kívülről tűnhet úgy, mintha nem lennének kitartóak. Péter szerint minden új generáció kap ilyen címkéket, amikor belép a munkaerőpiacra, és ez inkább az idősebbek nehézségét tükrözi, hogy elfogadják: a fiatalok mást várnak a munkától, többek között jobb munka-magánélet egyensúlyt. Edgár szerint a különbségeket türelemmel és nyitottsággal lehet áthidalni, Anna pedig úgy látja, hogy akiket ő ismer, mind lelkiismeretesen dolgoznak, ha megfelelő támogatást kapnak. Alexa elismeri, hogy a sztereotípia létezik, de saját magára nem tartja igaznak.

Végül azt is megkérdeztük, mit üzennének az idősebb generációnak. A legtöbben a nyitottságot és a türelmet emelték ki. „Ne próbáljanak régi módszereket ránk erőltetni, mert nem fog működni” – mondja Zsófi. Réka szerint a fiatal munkaerő más perspektívát hoz, de ugyanolyan értékes, mint bármelyik másik. Péter emlékezteti az idősebbeket: nekik sem ment könnyebben az elején, idő kell, amíg a fiatalok megtalálják a helyüket. Edgár szerint a tanulás kétirányú folyamat: a generációk együtt tudnak építkezni. Alexa viszont határozott üzenetet küldene:

„Menjenek nyugdíjba, és hagyják a fiatal, törekvő lelkeket dolgozni és fejlődni!”