Válaszolt a Transtelexnek Kántor Boglárka, de nem árulta el, ő javasolta-e a 750 ezer lejt az Egyfeszt számára

Írásban válaszolt megkeresésünkre Kántor Boglárka RMDSZ-es parlamenti képviselő, miután az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) azzal vádolta meg, hogy politikai közbenjárásával juttatott 750 ezer lejes támogatást a gyergyószentmiklósi Egyfesztnek. A politikus szerint ez nem magánakció volt, hanem a közösség érdekében benyújtott parlamenti módosító eredménye – ugyanakkor nem cáfolta, hogy kérte volna az összeget a fesztivál támogatására, és arra sem adott egyértelmű választ, mit értett a városi források „90 százalékának” átcsoportosítása alatt. Bár a képviselő az együttműködést és párbeszédet hangsúlyozza, konkrét válaszokat nem ad – így a pénzosztás mechanizmusára, a felelősségi körökre és a döntéshozatal átláthatóságára továbbra sincs egyértelmű válasz. Teljes levelét változtatás nélkül közöljük.

Az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) gyergyószentmiklósi szervezete éles hangú közleményben bírálta Kántor Boglárka RMDSZ-es parlamenti képviselőt, miután a politikus a városi tanács legutóbbi ülésén azt állította: a Vaslui megyének járó állami források 90 százalékát ő irányította Gyergyószentmiklósra. Az EMSZ szerint ez súlyos állítás, mivel azt a látszatot kelti, mintha egy képviselő sajátjaként kezelhetné a közpénzt, és közvetlenül befolyásolhatná annak elköltését. Kántor ráadásul – a közlemény szerint – konkrétan kérte, hogy az így megérkező 750 000 lejt az Egyfeszt nevű magánrendezvény támogatására fordítsa az önkormányzat. Az ügyről beszámoló cikkünk megírásakor megpróbáltuk elérni Kántor Boglárkát, és miután nem válaszolt hívásainkra, e-mailben küldtük el neki kérdéseinket.

Arra voltunk kíváncsiak:

  • pontosan mire gondolt, amikor a 90 százalékos forrásátrendezésről beszélt;
  • valóban kérte-e az önkormányzatot, hogy az összeget az Egyfesztre költse;
  • milyen kapcsolata van a fesztivál szervezőivel;
  • szerinte jogos-e az a kritika, hogy a támogatás mértéke aránytalan a város aktuális szükségleteihez képest.

Kántor Boglárka válasza augusztus 1-én érkezett meg szerkesztőségünkbe. A politikus kérte, hogy azt teljes terjedelemben, változtatás nélkül közöljük – ennek eleget teszünk:

Tisztelt Transtelex Szerkesztőség!

Ezúton szeretném megköszönni, hogy figyelmet fordítanak a romániai magyar közösséget érintő kérdésekre, és hogy teret biztosítanak a különböző nézőpontok megjelenésének. A szóban forgó cikkel kapcsolatban szeretném eljuttatni Önökhöz az alábbi válaszomat, és egyben tisztelettel kérem, hogy teljes terjedelemben közöljék azt.

Bízom benne, hogy ezzel hozzájárulhatunk egy árnyaltabb, kiegyensúlyozottabb párbeszédhez, amelyben az érintettek álláspontja is megjelenhet.

Kérem, hogy az alábbi szöveget változtatás nélkül közöljék:

Ahogyan az Önök által közölt cikkben is szerepel, a „választási lottónak” köszönhetően a romániai magyar közösség jelenleg eggyel több parlamenti képviselővel rendelkezik. Ez nem előzmény nélküli: korábban is előfordult, hogy a visszaosztás sajátos mechanizmusából fakadóan ilyen módon nyertünk úgymond képviseleti többletet. Ez alkalommal a Vaslui megyei listavezető került be a parlamentbe, de meggyőződésem, hogy ez a plusz mandátum nem egyéni szerencse, hanem a magyar közösség kollektív lehetősége, amelyet felelősen kell felhasználni.

A költségvetési vita során minden parlamenti képviselőnek lehetősége van módosító javaslatokat benyújtani az önkormányzatok támogatására. Ezzel a lehetőséggel én is éltem, és a benyújtott javaslatom elfogadásra került. Az ebből eredő támogatás nemrég érkezett meg Gyergyószentmiklósra. Hiszem, hogy ez is példája annak, miként lehet a „választási lottón” nyert mandátumot a teljes közösség szolgálatába állítani.

A városi önkormányzat döntött úgy, hogy támogatja az Egyfesztet – ahogy az elmúlt években is minden olyan rendezvényt, amely kulturálisan, gazdaságilag és közösségileg is értéket teremt Gyergyószentmiklóson. Ez nem egyéni döntés volt, hanem az önkormányzati képviselő-testület többségi támogatásával született meg.

Nagyra értékelem, hogy mekkora értéket hordoz önmagában ez az esemény, úgy kulturális, mint gazdaságélénkítő és közösségépítő szempontból. Éppen ezért köszönet jár mindenkinek, aki támogatja a megvalósulását, mert nem egyszerű egy ilyen volumenű összművészeti fesztivál megszervezése.

Az EMSZ mostani támadásából világosan látszik, hogy nem a magyar közösség érdekeit helyezik előtérbe, hanem politikai haszonszerzés céljából próbálnak lejáratni egy közösségi célokat szolgáló döntést, és egyben egy női politikust.

Hiszem, hogy a „választási lottó” révén megszerzett plusz parlamenti mandátumot nem egyéni, hanem közösségi célok szolgálatába kell állítani. Én így teszek – és így is fogok a jövőben is.

Köszönettel,
Kántor Boglárka

A képviselő válasza lényegében nem cáfolta az EMSZ állításait, sőt, több pontban megerősíti azokat

Kántor Boglárka levelében kifejti, hogy parlamenti képviselőként élni tudott a lehetőséggel, hogy költségvetési módosító javaslatot nyújtson be egyes önkormányzatok támogatására, és ennek eredményeként valóban érkezett pluszforrás Gyergyószentmiklósra. Ez gyakorlatilag elismerése annak, hogy közbenjárt az adott támogatási összeg – 750 000 lej – odaítélésében.

Ugyanakkor nem cáfolja az EMSZ közleményének leglényegesebb vádját, miszerint ő kérte volna, hogy az így biztosított összeget az Egyfeszt nevű magánrendezvényre fordítsa az önkormányzat. A képviselő erről nem tesz konkrét említést, csupán azt írja: az önkormányzat „döntött úgy”, hogy támogatja az eseményt – ami formailag igaz, de nem zárja ki, hogy a javaslat az ő kérésére született.

Szintén nem válaszolta meg egyértelműen, hogy mit jelent pontosan az a kijelentése, miszerint „a Vaslui megyének járó állami források 90 százalékát” Gyergyószentmiklósra irányította. Ez a szám továbbra is homályos marad: sem konkrét összeg, sem mechanizmus, sem hivatalos hivatkozás nem támasztja alá, hogy valóban ilyen arányú forrásátrendezés történt volna.

Válaszában Kántor a kritikákat politikai támadásként értékeli, és külön kiemeli, hogy női politikusként is célkeresztbe került. Az Egyfesztet kulturálisan, gazdaságilag és közösségileg is fontos rendezvénynek tartja, de a szervezőkkel való kapcsolatáról nem nyilatkozik – pedig rákérdeztünk erre is.

Mindent összevetve, Kántor Boglárka válaszlevele klasszikus példája a defenzív, imázsépítő politikai kommunikációnak. Célja nem az, hogy konkrét állításokat cáfoljon vagy tényeket tisztázzon, hanem hogy átkeretezze a vitát, és saját szerepét egy előnyösebb pozícióból mutassa be. Ahelyett, hogy válaszolt volna arra, valóban kérte-e az Egyfeszt városi támogatását, vagy mit jelent pontosan a 90 százalékos forrásátrendezés, a képviselő általánosságokban beszél a közösségi érdekképviselet fontosságáról, és a kritikát politikai támadásként, sőt, nemi alapú lejáratásként próbálja beállítani.

Az ilyesfajta válaszokat amúgy rendszeresen használják a politikai kommunikációban: a konkrét ügyre adott konkrét cáfolat vagy elismerés helyett a válaszadó a vitának új keretet ad. Azt tapasztalhatjuk ebben a levélben is, hogy Kántor Boglárka az Egyfeszt körüli homályok tisztázása helyett arról ír, hogy nem az általunk megérteni kívánt kétes pénzügyi döntés szereplője, hanem egy támadásoknak kitett, a közösségért dolgozó női politikus. Levele meg sem említi az EMSZ által megfogalmazott lényegi vádakat, hanem megpróbálja elterelni róluk a figyelmet. A közlemény tehát nem cáfol, hanem narratívát épít – és ebben a narratívában Kántor Boglárka a közjóért dolgozó képviselő, aki politikai ellenfelei igazságtalan célpontjává vált.

Az ügy középpontjában egyébként egyre nagyobb volumenű közpénzforgalom áll. Korábbi cikkünkben részletesen bemutattuk, hogyan nőtt meg az Egyfeszt önkormányzati támogatása az elmúlt években, miközben a fesztivál körüli pénzügyi elszámolásokkal, szervezési kérdésekkel, és kifizetetlen helyi szolgáltatókkal kapcsolatban is több kritika fogalmazódott meg. Az is kiderült, hogy a fesztivál főszervezője, az Ice Flora Alapítvány idén 8 millió forintos (kb. 20 500 eurós) magyar állami támogatásban is részesült.

Az Egyfeszt idei kiadása július 31. és augusztus 3. között zajlik Gyergyószentmiklóson. Ez az ötödik alkalom, hogy megrendezik a fesztivált, amely az elmúlt években jelentős közpénzes támogatás mellett nőtte ki magát a térség egyik legnagyobb összművészeti eseményévé. A rendezvény hátteréről, finanszírozásáról és a hozzá kapcsolódó politikai vitákról cikksorozatban számolunk be – a témára visszatérünk.

Állj ki a szabad sajtóért!

A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.

Támogatom!
Kövess minket Facebookon is!