Magyar közpénzek is folynak az Egyfesztbe: 8 millió forinttal támogatta BGA a szervező Ice Flora Alapítványt
A magyar állam 8 millió forintos támogatást adott az Egyfesztet szervező gyergyószentmiklósi alapítványnak – ezt a Bethlen Gábor Alap közölte hivatalosan a Transtelex kérdésére.
Nyolcmillió forintos (kb. 20 500 euró) vissza nem térítendő támogatásban részesült az Ice Flora Alapítvány, a gyergyószentmiklósi Egyfeszt főszervezője – derült ki a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. (BGA) által közzétett támogatási döntésből. A magyar állami forrásból biztosított összeget a 2025-ös Egyfeszt lebonyolításának támogatására ítélték oda.
A részletekről a Transtelex július 14-én küldött közérdekű adatigénylésére válaszolva jelezte a BGA, hogy az adatokat a június 23-i bizottsági határozat tartalmazza. Az 1-es számú melléklet szerint a támogatás címzettje az Ice Flora Alapítvány, a cél pedig a fesztivál megszervezése volt.
Ugyanebben a dokumentumban több más romániai és magyarországi szervezet támogatása is szerepel: az Iskola Alapítvány 50 millió forintot (kb. 128 000 euró) kapott kiadványtámogatásra, az Identitás Alapítvány 20 millió forintot (kb. 51 000 euró) különböző programokra, míg a kolozsvári Edunium Egyesület 7 millió forint (kb. 18 000 euró) működési és rendezvényszervezési támogatásban részesült. A Magyarság Háza Nonprofit Kft. 48 millió forintot (kb. 123 000 euró) kapott a Határtalanul! programhoz kapcsolódó célokra.
A gyergyószentmiklósi fesztivál állami finanszírozása a közelmúltban a nyilvánosságban is téma lett, miután a Transtelex több adatigényléssel próbálta feltérképezni az esemény mögötti közpénzmozgásokat. Az Egyfeszt szervezői ugyan kérdéseinkre nem válaszoltak érdemben, de jelezték, hogy az amúgy is „csak magyarázkodás lenne”, inkább a fesztivál után küldik meg válaszaikat. Addig pedig jelezték, hogy szívesen látnak bennünket meghívott vendégként.
A rendezvény más állami és intézményi támogatóira vonatkozóan több szereplő érdemi választ adott. Hargita Megye Tanácsa közölte: 2025-ben 200 000 lejjel (kb. 40 000 euró) támogatják az Egyfesztet a Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központon keresztül, amely társszervezőként is részt vesz a fesztiválon. Az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány jelezte, hogy nem adott pénzbeli támogatást, viszont saját költségvetésből finanszírozta a Folkudvar nevű programegységet. A Pro Economica Alapítvány szintén nem támogatásban, hanem 15 000 lej (kb. 3 000 euró) értékű szolgáltatásvásárlásban vett részt: technikai infrastruktúrával felszerelt standot vásároltak a szervezőktől.
A Bethlen Gábor Alapkezelőn túl időközben válasz érkezett a Kulturális és Innovációs Minisztériumtól is: közlésük szerint az általuk kezelt forrásokból nem biztosítottak támogatást az Egyfeszt megszervezésére.
Ugyanakkor a cikkünk megjelenése után az Egyfeszt honlapja frissült, és feltüntették további partnereiket is: így derült ki, hogy a fesztivált támogatja a Demeter Szilárd vezette Petőfi Kulturális Ügynökség és az RMDSZ Communitas Alapítványa is.
Utóbbitól egyelőre csak annyit sikerült megtudni, hogy bár a honlapon megjelenik a Communitas, mint az Egyfeszt támogatója, de az „Ice Flora Alapítvány nem nyújtott be pályázatot a Communitas Alapítványhoz, nincsen a nyilvántartásunkban mint beregisztrált szervezet” – így a támogatói mivolttal kapcsolatos kérdőjelek eloszlatása érdekében írásban visszakérdeztünk.
Nem minden érintett reagált: a Bethlen Gábor Alapkezelő, a Kulturális és Innovációs Minisztérium és a Nemzetpolitikai Államtitkárság közül utóbbi továbbra sem válaszolt. A Nemzeti Kulturális Alaptól szintén nem érkezett visszajelzés.
A közéleti vita egyik következményeként Kántor Boglárka RMDSZ-es parlamenti képviselő a városi tanács július 24-i nyilvános ülésén azt állította: a Vaslui megyének járó állami források 90 százalékát ő irányította Gyergyószentmiklósra. Ez a kijelentés az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) helyi szervezete szerint példátlan és súlyos, mert azt a látszatot kelti, mintha egy parlamenti képviselő sajátjaként kezelhetné a közpénzt, és tetszése szerint oszthatná el. A politikai vita középpontjában az a 750 ezer lejes (kb. 150 ezer eurós) önkormányzati támogatás áll, amelyet idén a város az Egyfesztre fordított. Az EMSZ szerint a képviselő konkrétan kérte, hogy ezt az összeget a fesztivál finanszírozására költsék, amit ők nem tekintenek külön lobbyeredménynek, mivel szerintük ez a pénz alanyi jogon jár a városnak, minden lakos közösségi érdekét szolgálva.
A szövetség közleménye szerint a jelenlegi döntés erkölcsileg vállalhatatlan, mivel a város közben súlyosan eladósodott, közintézményei leromlott állapotban vannak, civil szervezeteinek pedig nincs pályázati keret. Példaként említik, hogy a művelődési ház használhatatlan, a hokicsapat más településre szorult, a szociális lakások befejezése csúszik, és az utak karbantartására is feleannyit költ a város, mint a fesztivál támogatására.
Az Egyfeszt támogatási háttere és a szervezéssel kapcsolatos kifogások korábbi riportunkban is részletesen szerepeltek. Ebben helyi zenészek és szolgáltatók nyilatkozatai alapján bemutattuk: gyakoriak a kifizetési csúszások, az önkéntesmunka alulszervezett, és a fesztivál kereskedelmi jellegű programjai mellett a helyi közösség háttérbe szorul.
Kántor Boglárkát írásban kerestük meg, miután telefonon nem tudtuk elérni, azonban feltett kérdéseinkre még mindig nem érkezett válasz. Többek között arra kérdeztünk rá, pontosan mire gondolt a 90 százalékos forrásátrendezés kapcsán, valóban kérte-e a várostól az Egyfeszt finanszírozását, és milyen kapcsolatot ápol a rendezvény szervezőivel.
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!