Teljesen megtelt vízzel a parajdi sóbánya, lakossági fórumot hívtak össze

2125

Teljesen megtelt vízzel a parajdi sóbánya – a víz betört az összes szintre, beleértve a Telegdy-ágat is, és a létesítményt végleg lezárták. A Korond-patak napok óta ömlik a mélybe, a védekezés kudarcot vallott, a bányarendszer most már teljes egészében víz alatt van. Szakértők szerint a szerkezet instabillá válhat, és a felszíni süllyedés kockázata is napról napra nő.

Csütörtök reggel még csak az volt biztos, hogy a víz elérte a parajdi sóbánya turisztikai szintjét – néhány óra leforgása alatt viszont minden korábbinál súlyosabbá vált a helyzet. Délelőtt kiderült: a bánya egyetlen megóvni próbált szárnyát, tulajdonképpen a legfiatalabb bányarészt, ahol a kitermelést szerették volna folytatni, és amiért az utolsó pillanatig harcoltak, a Telegdy-ágat is elérte a víz. Ekkor következett be az a pillanat, amikor a dolgozók kivonultak, a bánya lezárult.

A drámai fejlemények nyomán a községben spontán szerveződő tiltakozások kezdődtek, és ezek hatására a politikai vezetők is léptek: a korábban vasárnapra tervezett lakossági fórumot előrehozták, és csütörtök este 18:30-cal kezdődően megtartották a sürgősségi megbeszélést a parajdi kultúrházban. A helyszínről az UH.ro tudósított, és Antal Lóránt szenátor élő videós közvetítést indított.

A lakossági fórumon résztvevők, Antal Lóránt RMDSZ-es szenátor és Nyágrus László polgármester – Fotó: Parajdiak / nyilvános Facebook-csoportA lakossági fórumon résztvevők, Antal Lóránt RMDSZ-es szenátor és Nyágrus László polgármester – Fotó: Parajdiak / nyilvános Facebook-csoport
A lakossági fórumon résztvevők, Antal Lóránt RMDSZ-es szenátor és Nyágrus László polgármester – Fotó: Parajdiak / nyilvános Facebook-csoport
A lakossági fórumon résztvevők, Antal Lóránt RMDSZ-es szenátor és Nyágrus László polgármester – Fotó: Parajdiak / nyilvános Facebook-csoport

Az eseményen az RMDSZ-es udvarhelyi szenátoron kívül részt vett a település polgármestere, valamint számos helyi lakos, vállalkozó, volt bányász és aggódó családtag. A hangulat feszült volt: a lakosok többsége a történtek felelőseit kereste, többen egyenesen azt állították, szándékos hanyagság állhat a háttérben.

A fórum közben érkezett a hír: a bánya teljesen megtelt, a Korond-patak már zavartalanul folyik tovább lefelé a medrében, vagyis a létesítmény már nem képes elnyelni több vizet, mert feltelt.

A bányarendszer tehát jelenleg kontrollálatlanul ázik, a hegy belsejében folyamatosan oldódik a sótest, és egyre nő a felszíni süllyedés esélye is. Silye Lóránd, a BBTE geológus tanára a Transtelexnek elmondta, hogy a só oldódásával dominószerű szerkezeti gyengülés indulhat el a hegy alatt, amely a felszín mozgását is előidézheti.

Különösen aggasztó, hogy a bánya fölötti domboldalon lakóházak, panziók és közműhálózatok találhatók, így egy súlyosabb beomlás nemcsak gazdasági, hanem emberi tragédiát is okozhat. A következő napok, hetek döntenek arról, hogy mennyire válik ez a katasztrófa rendszerszintűvé – a parajdi közösség sorsa szó szerint a föld alatt dől el.

A résztvevők aggodalmukat fejezték ki a bányászok jövőjével, a helyi vállalkozók megélhetésével és a turizmus teljes összeomlásával kapcsolatban, hisz a parajdi sóbánya volt Székelyföld egyik gazdasági pillére. Bár Antal Lóránt ígéretet tett arra, hogy a kormány részéről érkezni fognak a támogatási csomagok, a bizalom megrendült. A legtöbb kérdésre nem született konkrét válasz.

Állj ki a szabad sajtóért!

A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.

Támogatom!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!