Silye Lóránd geológus: A legoptimistább forgatókönyv szerint is csak drágán lehet újraindítani a parajdi bányát

Mivel még jelenleg is ömlik be a víz a bányába, a Salrom vállalat pedig, amelynek részletes adatai lennének az ottani létesítményről, hallgat, a szakemberek is csak találgathatnak, hogy mi lehet a parajdi sóbánya sorsa – magyarázta a Transtelex megkeresésére Silye Lóránd geológus, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem tanára.

A szakember szerint a helyzet nagyon súlyos, és ezt elég nyíltan megfogalmazta keddi nyilatkozatában Petres Sándor prefektus, amikor azt mondta, hogy „elvesztettük a csatát a természettel”.

Silye hangsúlyozta, hogy nagyon kevés konkrét adat ismert. Elmondása szerint azt meg lehet becsülni, hogy mennyi víz ömlött be a bányába, a társaságnak pedig azt is tudnia kell, hogy mekkora a járatok össztérfogata, ami feltelhet vízzel, és ebből már ki lehet számolni, hogy mikorra fog a bánya addig feltelni, hogy a legalacsonyabb pontján ki tud majd folyni a víz. Ha nem tudják megállítani a víz beáramlását, akkor addig fog befolyni a bányába, amíg a legalacsonyabb pontján ki tud folyni. A víz pedig addig fogja oldani a sót, ameddig telített nem lesz, tehát nem éri el a 26%-os töménységet.

„A nagy ismeretlen az, hogy nem lehet megmondani, milyen irányba old ki a víz. Azt el lehet mondani, hogy az agyagosabb részeken kevésbé oldja, míg a tiszta sókristályokat inkább oldja. Emellett, ahol jobban áramlik a víz, ott valószínűleg jobban kioldja a sót” – magyarázta.

Silye szerint épp ezért, ameddig a víz beáramlását nem állították meg, nehéz bármiről is nyilatkozni. Ha sikerül megállítani, de nem szivattyúzzák rögtön ki, akkor a víz telített lesz sóval, és egy idő után már nem fog több sót kioldani, ahogy az a tordai sóbánya fenekén található tónál is tapasztalható. Ugyanakkor ez utólag okozhat stabilitási problémát, ha valamelyik rész jobban kioldott lesz, akkor az még beomolhat.

„Tényleg nagyon próbálom bizakodóan nézni a helyzetet, de sajnos nincsenek jó előképek arra, hogy mi történik egy sóbányával, amikor víz tör be. Inkább megelőzni lehet a problémát” – magyarázta.

A geológus többször is kiemelte, hogy alapvető probléma, hogy sokszor még a szakemberek sem kapnak meg alapvető információkat. „Még azok, akik tudják, hogy hol kell keresni, még ők sem jutnak könnyen információhoz” – magyarázta.

A szakember épp ezért két ellentétes forgatókönyvet vázolt azzal kapcsolatban, hogy mi lehet a bánya sorsa. Az abszolút optimista forgatókönyv szerint gyorsan megállítják a víz beáramlását és nem is telik fel teljesen a bánya. Még ebben az esetben is nagyon rizikós lesz felmérni, hogy hol és mennyi sót oldott ki a beömlő patakvíz.

„Vannak különböző eszközök arra, hogy nem közvetlenül, hanem közvetve, geofizikai módszerekkel nézzék meg, hogy milyen vastagságú a sóréteg az egyes üregek között, illetve milyen üregek képződtek” – magyarázta, hozzátéve azt is, hogy valószínűleg még egy laikusnak is egyértelmű, hogy ahol befolyik a víz, ott van legalább egy olyan üreg, ami eléri a földfelszínt. Ezzel kapcsolatban kérdéses, hogy az ténylegesen milyen méretű és mekkora az esélye annak, hogy beszakad. A nagyon optimista forgatókönyv szerint nem nagy.

Silye Lóránd a víz beáramlásának a megakadályozásával kapcsolatban csak annyi megjegyzést tett, hogy nem véletlen, hogy nem dolgoznak a munkagépek a földfelszínen, mert komoly tragédiák lehetnek abból, ha felvállalják azt a rizikót, hogy megpróbálják most eltömíteni a víznyelőt.

A szakember legoptimistább forgatókönyve szerint, ha nem gyengülnek meg nagyon a falak, és a felszínen is sikerül úgy eltömíteni a víznyelőt, hogy már ne ömöljön be a patak, akkor leginkább pénzkérdés a bánya sorsa. A víz kiszivattyúzása is azon áll, illetve a bánya visszaállítása is. „Ennek van egy költségoldala, ami valószínűleg nem kevés” – tette hozzá.

A pesszimista forgatókönyv ennél valamivel egyszerűbb: abbamarad a bányászat. „Vannak előképek a sóbányászat történetében. Például Széken előfordult, hogy a víz betörése után kimerték azt, aztán folytatták a bányászatot, mert mi mást tehettek volna. Ugyanakkor nagyon sok olyan sóbánya volt, ahol abbamaradt a sóbányászat egy jelentős vízbetörés után. Legfeljebb turisztikai célokra használták” – magyarázta.

Szerinte, ha a pesszimista forgatókönyv érvényesül, akkor a bányászat megszűnésén túl az is felmerül, hogy mennyiben veszélyezteti vízbetörés a földfelszínt. A bányajáratok fölött lehetnek olyan helyek, ahol esetleg épületek állnak, és ezek is veszélybe kerülhetnek. „Gondolom, ha fennállna ennek a veszélye, akkor már mozgósítottak volna. Nem gondolom, hogy katasztrófavédelem meg mások ezt megengednék” – tette hozzá.

Silye hangsúlyozta, hogy egy sóbányára nézve annál nagyobb rizikó nincs, mint az, hogy fölötte csordogál egy patak. Felidézte, már a 18. századi osztrák katonai felmérésekből is az derül ki, hogy a Korond-patak a Sószoroson folyt keresztül, ahol most is van a probléma. Áradások alkalmával már korábban is lehettek itt problémák.

Silye szerint az a kérdés, hogy ha a bányavállalat szakemberei látták is a problémát, akkor mekkora kockázatot tulajdonítottak neki, illetve mekkora volt a mozgástere a bányavállalat helyi kirendeltségének, tehát milyen technológia állt rendelkezésükre és milyen forrásokat rendelhettek ennek megvalósítására. Ehhez jön hozzá, hogy más szereplőkkel is együtt kellett működjenek, mivel egy patakról van szó, például a vízüggyel is kell egyeztetni. Silye szerint a romániai tapasztalatok alapján csak sejtéseinek lehetnek, de konkrétumot nem tudni.

„Az látszik, hogy előregondolkodás valószínűleg volt, de tényleges tettek, ahogy az kellett volna, mintha már nem lettek volna” – magyarázta.