Szakad a koalíció: Ciucă bejelentette, vége az együttműködésnek, mert a PSD állampártként viselkedik

2024. október 7. – 21:50

Másolás

Vágólapra másolva

Amint az elmúlt hetek feszültségei nyomán félig-meddig várható volt, Nicolae Ciucă, a Nemzeti Liberális Párt elnöke bejelentette, hogy pártja megszakítja a kormánykoalíciót a Szociáldemokrata Párttal (PSD), mivel szerinte a PSD „DNS-ében van a hatalommal való visszaélés”. Érdekes módon nem a Iohannis-törvény, vagy más konkrét liberális érdek miatt került sor a szakításra, hanem a a szélsőséges botránypolitikus, Diana Șoșoacă elleni alkotmánybírósági döntés lett az utolsó csepp a pohárban. A Hotnews beszámolója szerint Ciucă élesen kritizálta a koalíciós partnert, és felhívta a figyelmet arra, hogy az Alkotmánybíróság legutóbbi döntése veszélyezteti a román demokrácia alapjait.

Amint a Transtelexen is írtunk róla, több vezető politikus is nehezményezte Diana Șoșoacă kizárását a 2024-es romániai elnökválasztási versenyből, és a G4Media publicistái is arról beszélnek, hogy ennek súlyos következményei vannak a politikai életre és a demokráciára nézve. A PNL vezetője szerint is példátlan, hogy az alkotmánybírák egy többsége – akik közül négyet a PSD nevezett ki – egy politikai ellenfél indulását gátolta meg. Elmondása szerint először fordult elő Románia történetében, hogy egy jelölt nem indulhat a választásokon, és az esetnek egyértelműen politikai motivációja van. A PNL elnöke hangsúlyozta, hogy nem az a kérdés, hogy a PSD örül-e annak, hogy megszabadult egy politikai ellenféltől, hanem az, hogy ez a precedens milyen veszélyes hatalmi gyakorlatokat jelez előre. Úgy véli, hogy a PSD hajlamos a hatalommal való visszaélésre és az állampárti viselkedésre, ami hosszú távon komoly fenyegetést jelenthet Románia demokratikus működésére. Hozzátette, hogy ez a döntés nemcsak egy versenytársat szorított ki, hanem azt a lehetőséget is megnyitja, hogy a PSD a jövőben ennél sokkal súlyosabb lépéseket tegyen, például újabb jelöltek eltávolítását vagy akár sajtóorgánumok bezárását is megkockáztassa.

Ciucă hangsúlyozta, hogy a PNL azért marad a végrehajtó hatalomban, hogy megakadályozza a PSD-t abban, hogy tovább eszkalálja az ilyen típusú visszaéléseket, amelyekkel a választások megnyerésére törekszik. Szerinte a liberális párt feladata most az, hogy biztosítsa, a demokrácia alapértékei nem sérülnek tovább, és a hatalom koncentrálódását megakadályozzák.

Mindazonáltal, egyes elemzők, például a Szabad Európa portál számára nyilatkozó politológusok korábban felvetették annak lehetőségét, hogy a két párt közötti feszültségek részben taktikai jellegűek lehetnek. Úgy vélték, a választások közeledtével előfordulhat, hogy a PNL és a PSD szándékosan építi fel a konfliktusok látszatát, hogy ezzel mozgósítsák választóikat és növeljék támogatottságukat. Az elemzés szerint a kampány során mindkét pártnak érdekében áll azt a képet közvetíteni, hogy az együttműködés kérdése még nyitott, hogy így maximalizálják a szavazataikat.

Bár ezek az értelmezések logikusnak tűnnek, Nicolae Ciucă kijelentései azt sugallják, hogy a PNL és a PSD közötti koalíció valóban veszélyben van.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!