Marxizmus és az összetett társadalmi valóság

A történelem folyamán sok minden ciklikus, és ismétlődik, így a messianisztikus marxizmus is felüti a fejét időnként, hol itt, hol ott, most éppen az erdélyi magyar publicisztikában és más felületeken. Marginális jelenség, de hangos tud lenni, szekuláris vallásként osztogatja a szentenciákat, ugyanakkor leegyszerűsít, és felületesen kezel folyamatokat.

Egyed Péter, aki, szerintem, az egyik legműveltebb erdélyi magyar értelmiségi volt, azt mondta egyszer nekem, hogy marxistákkal nagyon nehéz vitatkozni, mert hívő emberek, antagonisztikus világszemléletükkel a ráció nem tud mit kezdeni. A megvalósult államszocializmus bűneiért az eszme eltorzulását teszik felelőssé, pillanatig sem gondolkodnak el azon, hogy vajon a kiindulóponttal, az elméleti premisszával nincsenek-e problémák, vakbuzgók lévén kételyek nem gyötrik őket, csak mondják a magukét.

Borbély András Etnikum és osztály írásából is sugárzik az antagonisztikus osztályelméletet hirdető, avítt marxizmus és skolasztikus megközelítés. A penészszagú osztályharc jegyében kipécézi a vállalkozókat, akik, a szerző véleménye szerint, kizsákmányolják a munkavállalókat, pusztán azért, mert termelőeszközöket, tudást és kapcsolati hálót birtokolnak. Rég nem olvastam kies erdélyi tájainkon az összetett társadalmi valóságtól ennyire elrugaszkodott, sematikus ideológiai blődséget. Több alapvető probléma is van ezzel a kijelentéssel. Az egyik, hogy egy szó nem esik arról, hogy a kis-és középvállalkozók, például, hogy jutottak oda, hogy termelőeszközöket és tudást birtokoljanak. Sok esetben hitelhez folyamodtak a vállalkozás elindításához, nagy kockázatot vállaltak ezzel, nem örökölt családi vagyonból vállalkoztak. Másfelől, bármennyire is visszatetsző ez Borbélynak, a vállalkozások hozzájárulnak a munkahelyteremtéshez, sok esetben jó fizetést biztosítanak a munkavállalóknak. Németországban, de nem csak ott, amely szociális piacgazdaságként definiálja önmagát, a kis-és középvállalatok képezik a gazdaság gerincét, gazdasági tevékenységük nem csak a tulajdonosi réteg, hanem a munkavállalók jólétét is szavatolja. Egyébként ez a helyzet társadalmi mobilitást is generált, sok esetben a munkásosztály polgárosodását idézte elő. Ezt az evidenciát a marxisták nem tudják elviselni, kognitív disszonanciát okoz náluk, tekintve, hogy hőn szeretett antagonisztikus világszemléletük megroppan.

Borbély azt állítja, hogy az RMDSZ szemérmetlen osztálypolitikát folytat, és egy kisebbséget támogat akkor, amikor különböző intézkedéseket szorgalmaz a vállalkozások támogatására. Amennyiben a szerző kibújna a marxizmus ködös bugyraiból, láthatná, hogy az RMDSZ nem a munkavállalók ellenében támogatja a vállalkozókat, hanem azért, mert úgy gondoljuk, hogy a vállalkozásaik fontos társadalmi szerepet töltenek be, amint fentebb is írtam, tevékenységük nem csak a tulajdonosi réteg érdekeit szolgálja, hanem hozzájárul az általános gazdasági jóléthez is. Egyébként, sok olyan intézkedést is támogattunk, amelyek kifejezetten a munkavállalók érdekeit szolgálták.

Még egy dolgot ajánlanék Borbélynak, ha kilépne a marxista burokból, rájönne arra is, hogy sok munkavállaló nem azért munkavállaló, mert nem rendelkezne elegendő tőkével egy vállalkozást beindítani, hanem egyszerűen úgy gondolja, különböző okokból, hogy nem vállalkozó típus, ez emberi dolog, nem ideológiai kérdés.

Azt hiszem, igaza volt Raymond Aronnak abban, hogy a marxizmus az értelmiség egy részének az ópiuma.