„Nem kérdezett meg minket senki, hogy akarjuk-e ezt, betette a cég ide a lábát, és azóta csak nő”

Székelyföld a gazdasági mutatók alapján Románia szegényebb régiói közé tartozik, elszigeteltségét fokozza az infrastruktúra hiánya, és mivel többségében magyarok által lakott terület, az etnikai határok is hozzájárulnak az izolálódáshoz. Érdekes módon, miközben a székelyföldi települések nagy része a munkaerőhiánnyal, elvándorlással szembesül, Gyergyóremetén az elmúlt években milliárdos nagyságrendű fejlesztésekbe kezdtek, ami sokak figyelmét felkeltette. Nemcsak gyárak és üzemek épülnek, hanem egy ötcsillagos szálloda és wellnesskomplexum építésével is haladnak, beüzemeltek egy magánrepülőteret, amely a hírek szerint 2024-től rendszeresen fogad budapesti járatokat.

A történet mögött egy gyergyóremetei milliomos üzletember áll, aki az 57. helyen lépett be 2021-ben a leggazdagabb magyarok listájára. Balázs Attilának hívják, neve most már gyakran szerepel a magyarországi és az erdélyi magyar sajtóban is.

Az átláthatatlan székelyföldi támogatásokról több cikk született az elmúlt időszakban, az Átlátszó Erdély portál és a Magyar Hang publikált ebben a témában. Gyergyóremetét azonban érdemes mélyrehatóbban megvizsgálni, mert itt egyetlen településen pontosan megfigyelhető, hogyan fonódik össze a politikai és gazdasági szereplők érdeke. Annak ellenére, hogy az itteni folyamatokat sikerként mutatják be, valójában ezek a befektetések korántsem jelenthetnek garanciát a régiót jellemző olyan negatív folyamatok megfordítására, mint az elvándorlás, az elszegényedés vagy a zárványszerű működés.

Ha ki kellene választani egy nulladik pontot a történet kezdetéhez, akkor az 2019 decembere lehet, amikor Gyergyóremetére rendkívüli ülést hívott össze Hargita Megye Tanácsa. Az ünnepi alkalomra a helyi kultúrházban gyűltek össze, ahol a megyei tanács elnöke, Borboly Csaba és az alelnök, Barti Tihamér Hargita Megyéért Díjjal tüntette ki a remetei származású milliárdost, Balázs Attilát. A sajtóbeszámoló szerint „a szülőföldjén a következőkben várható beruházások által a térség gazdasági megerősítéséért kifejtett munkáját” előlegezték meg a kitüntetéssel. Barti Tihamér, az RMDSZ gyergyószéki elnöke volt a laudáló, és nem fukarkodott a dicséretekkel: „a díjazott személy életútja, tevékenysége jó példa a közösség számára, hiszen abból a kapcsolati tőkéből, amit megteremtett, abból, amit létrehozott kitartó munka, tudás, tehetség, ambíció által és ami által sikeres lett, visszafordít valamit a szülőfalujába.”

A sokak által a NER egyik új csillagaként számontartott Balázs Attila, akit körüludvaroltak a politikusok, 1975-ben született Gyergyóremetén, három gyerek édesapja. 1996-ban Magyarországra ment szerencsét próbálni, 2003-ban alapította első cégét, amely azóta cégcsoporttá nőtt, és több mint 1000 alkalmazottat foglalkoztat. Erdélyi szerepvállalása közül 2019-ig a legjelentősebb a Gyergyói Hoki Klub működtetése volt. A díjat egy olyan beruházás miatt adta neki az RMDSZ, amilyenre addig nem volt példa sem a településen, sem a régióban. 28 millió euróból tervezték újraindítani a helybéli tejporgyárat, és mellette egy vadonatúj erdeigyümölcs- és gomba-liofilizáló üzemet.

Remetei segédmunkásból magyarországi topmilliárdos

A Telexnek adott interjúban maga Balázs Attila mesélte el, hogy úgy indult el Székelyföldről, akárcsak sok száz, ezer fiatal erdélyi munkavállaló: fölült a budapesti vonatra, elment segédmunkásnak, aztán kitanulta az ipari alpinizmust, és másfél év elteltével már ő vezette a céget, ahol addig alkalmazásban volt. „A két tulajdonos látta, hogy milyen erővel megyek előre, azt mondták, visszalépünk, itt a cég, vigye el” – mesélte az interjúban. Ez volt az első lépés.

Annak ellenére, hogy első milliárdjait nem közbeszerzési győzelmekkel szerezte, az elmúlt években Balázs Attila az építőipari és ingatlanfejlesztéssel foglalkozó Bayer Construct cégcsoport vezérigazgatója egyértelműen azzal került a hírekbe, hogy cégje közbeszerzést nyerő cégek alvállalkozójaként felelt többek között a Puskás Aréna, az MTK Stadion és a Ludovika Campus felépítéséért. Ezek mellett az Agora Budapest és Etele Pláza munkálataiban is részt vett a vállalat.

A vállalkozó mindamellett, hogy Magyarországon remekül mentek dolgai, úgy érezte, még vannak tervei. Így jött képbe a Székelyföld, és ezen belül is szülőfaluja, Gyergyóremete.

Mire a díjat átadták, gyakorlatilag tudni lehetett, hogy az első milliók meg is vannak a remetei befektetéshez, és ezek magyar közpénzek, amelyek a szokásos csatornán, a Pro Economica Alapítványon keresztül érkeznek. Az úgynevezett civil szervezet fő tevékenysége, mint a bemutatkozásából is kiderül, a magyar kormánnyal közösen kidolgozott „gazdaságfejlesztési stratégia” elősegítése. Az igazgatótanácsban Kozma Mónikán kívül, aki az alapítvány arca és kommunikációsa is, nemcsak ügyvezető igazgatója, két vezető RMDSZ-es politikus is helyet kapott: Balázs Attila, az RMDSZ pénzügyese és ügyvezető elnöke, illetve Horváth Anna, az önkormányzatokért felelős ügyvezető alelnök. A politikusok mellett pedig két erdélyi történelmi egyház képviselteti magát a vezető testületben: a református, illetve az unitárius.

2019 novemberében hirdette ki a székelyföldi gazdasági beruházások fellendítését megcélzó pályázat eredményeit a Pro Economica, amely két, Gyergyószentmiklóson bejegyzett cégnek, a Plazmontech Kft.-nek és a Batlas Holdingnak összesen 4,5 milliárd forint (13,5 millió euró) vissza nem térítendő támogatást nyújtott. Mindkét cégnek az ügyvezetője Balázs Attila testvére, Balázs László, és amint az Átlátszó Erdély megírta, mindkét céget 2018 november végén jegyezték be, a Pro Economica Alapítvány pályázati kiírása előtt nem sokkal.

A kezdetben két gyárról szóló projekt aztán elkezdett nőni, lett mellé egy hűtőház, meg egy hasábburgonya és egy burgonyapehely üzem is, úgyhogy a valamikori tejporgyár köré épülő csarnokokból és feldolgozókból valóságos ipari park kerekedett ki Gyergyóremetén. Egyelőre egyik gyár sem kezdte el működését, viszont időközben megépült a magánrepülőtér futópályája, nem messze tőle pedig egy ötcsillagos szálloda és wellnesskomplexum is emelkedik. A befektetések láttán joggal fogalmazódik meg a kérdés, hogy milyen piackutatásra alapoztak a befektetők akkor, amikor ennyi gyárat és egy nagy szállodát is ebbe a községbe terveztek, amely épp arról híres, hogy nem évtizedek, hanem évszázadok óta kibocsátó faluként működik, azaz a fiatal, aktív lakosságának nagy hányada Székelyföldön kívül dolgozik.

Gólyák és egy kis falutörténet

Ditró központjában, a templom közelében kell letérni a remetei útra. Ez Gyergyószéknek a másik elhíresült faluja, ahol a helyi pékséget működtető vállalkozónak támadt 2020-ban az az innovatív ötlete, hogy srí lanka-i pékekkel oldja meg a székelyföldi munkaerőhiányt. Mindezt megtetézték egy kis kommunikációs zűrzavarral, és nemzetközi botrány lett a „ditrói pékek esetéből”. Most, az épülő gyárakhoz és szállodához állítólag nem kell külföldi munkaerő, „a helybeli szakképzett munkaerő toborzása folyamatos és jól halad, köszönhetően a projektek jelentős hazahívó hatásának is. Jelenleg a jelentkezések száma meghaladja a nyitott pozíciók arányát” – írták nekünk, amikor arról érdeklődtünk, hogy ki fog itt dolgozni.

Ditróhoz képest Remete egy fokkal félreesőbb: nem vezet át rajta országút, a falu a Görgényi-havasoknak támaszkodik, azok mögött van Szászrégen, de a hegyen átkapaszkodó erdei utat csak terepjáróval lehetne megtenni. Az itt lakók egyik alapfoglalkozása fakitermelés volt és maradt. Régen ez a tutajozással kapcsolódott össze, valahogy ki kellett juttatni a faanyagot a faluból, és hát ott folyt a Maros. Így a dédapák, nagyapák munkamigrációja vízi úton valósult meg. Az összekuporgatott pénzből aztán házak épültek. Szép, nagy házak, mert a remeteiek arról is híresek, hogy mindig rá akarnak tromfolni a szomszédra.

A faluközpont takaros, minden fontos épület itt van egymás mellett. Községháza, kultúrház, iskola, boltok, egészségház. Délelőtt csak idősek, nők járnak az utcán, vásárolni, ügyintézni, gyermekért az óvodába, iskolába. Férfiból amúgy is kevesebb van a faluban, mivel jórészük „kint dolgozik”. Magyarban, Németben, Svájcban. Őket várják vissza az épülő gyárakba. Remete folyamatosan kibocsátó falu volt és a munkamigráció jellemezte, mondja Laczkó-Albert Elemér polgármester, miközben mutatja, hogy irodája ablakából éppen az omladozó állapotában is méltóságteljes Sáska-ház gólyafészkére lát. Az épület felújítása szerepel a községvezető „fontos tennivalóinak” listáján, de a falubéliek többsége szerint nem prioritás. Arról, hogy szerintük mi az, ami tényleg fontos, kicsit később.

Bár valamivel hatezer alá csökkent a lélekszám a legutóbbi népszámláláson, az elmúlt száz évben mindig nagyközségnek számított, és annyi embert, ahányan lakták, nem tudott eltartani a falu sohasem. Gyenge a föld, mezőgazdálkodásra nem igazán alkalmas, az erdőből sem tud mindenki megélni. Akkor is, amikor maximális kapacitáson működött a tejporgyár, az államszocializmus éveiben, mindössze 200 munkásnak biztosított megélhetést.

Az 1990-es évektől kezdődően nem volt olyan nagyobb építőtelepe az országnak, ahol ne lett volna remetei munkáscsapat. Mai napig minden hétfő hajnalban a munkásszállító kisbuszoknak tucatja megy ki a faluból. A hivatalos politikai kommunikáció, mind az RMDSZ, mind a magyar kormány részéről azt sulykolja, hogy a befektetések ezeket a demográfiai és gazdasági folyamatokat megfordítják. Maguk a befektetők is szeretik ezt hangsúlyozni, válaszukból nem derül ki, hogy milyen profitra számítanak, milyen gazdasági célokat tűztek ki maguk számára, azt viszont nem felejtik el megemlíteni, hogy „a beruházások kiemelt célja, hogy a jövőben jelentősen csökkentse a régió gazdasági elmaradottságát, illetőleg mérsékelje a térséget sújtó munkanélküliséget és elvándorlást. Az üzemek kollektív jótékony hatása (munkavállalók, termelők, beszállítók) nemcsak helyi, hanem Székelyföldi léptékkel mérve is érezhető lesz” -érkezett a Transtelex kérdésére a válasz.

Külföldi munka: ezt tanulták, ezt adják tovább

A faluban csak lépésben lehet haladni az autóval, mert úton-útfélen munkagépek vannak, a fagy beállta előtt szeretnék befejezni a gázhálózat bekötését, mondja a polgármester, aki szerint ahhoz képest, hogy kezdetben nem sokan jelentkeztek, hogy bevezetnék a gázt, a végére elég szépen összegyűltek, mert ha a szomszédnak van, akkor legyen nekem is. A víz- és szennyvízhálózattal is rendben vannak, a községi utak nagy része le van aszfaltozva, ahol nincs, ott haragszanak is a polgármesterre, hogy bezzeg a mezei utakra meg a reptér felé vezető út egy részére jutott az aszfaltból, de az alszegi utcákra nem.

A község óriási: a faluközponton kívül három-négy nagyobb falurész különül el: Alszeg, Tulamaros és Csutakfalva, meg aztán ott van az Eszenyő is, ami kicsit különállóbb rész, de szintén Remetéhez tartozik. Itt még kattog egy utolsó vízimalom, bár most már nem lisztet jár.

Nagy-Menyhárt Szidóniával, a polgármesteri hivatal alkalmazottjával járom körbe a falut. Többek között annak a kiadványnak a szerkesztése is az ő feladata, amelyből hétről hétre értesülnek a remetei polgárok, hogy mi történik a településen. Ezért is jó, hogy vele jöttem körülnézni, mert minden újdonsággal napirenden van. Sorolja, hogy még mi mindent tervez az önkormányzat: tanuszodát, termelői piacot, bicikliutakat. Szóval nemcsak a Balázs Attila által összegrundolt beruházások miatt lehet Remetét „bezzeg-községnek” nevezni, itt tényleg történnek dolgok.

Sétálótársam munkája mellett doktori tanulmányokat folytat a Debreceni Egyetemen: a gyergyóremetei munkamigrációt kutatja. Elismeri, személyes érintettsége is van a történetben, mert családjukban is ez volt a minta. „Édesapám is külföldön dolgozott gyerekkoromban, bennem is mindig az volt, hogy ha elvégzem az egyetemet, akkor elmegyek külföldre pénzt keresni, mert valamiből el kell kezdeni az életet. Amikor hazaköltöztem, meg voltam győződve, ideiglenes állapot, néhány hónapra terveztem az itthon maradást. Aztán másképp alakult. De ha elmentem volna, a személyes motivációm nekem is a pénzszerzés lett volna, mint sok más fiatalnak” – vallja be.

Az általa készített interjúk során elsősorban a külföldön dolgozó fiatal munkavállalókat kereste meg. A fiatal családokat vette sorba, ezek nagy részében a férfiak többnyire az építőiparban dolgoznak, egy jelentős csoport van, akik Ausztriában vállaltak munkát, de vannak, akik mezőgazdasági szezonmunkára mennek. Legtöbbjüknek a motivációja a házépítéshez, az egzisztencia megteremtéséhez kapcsolódik, zömében abban gondolkodnak, hogy ha összegyűl a pénz, visszajönnek, azonban mindig lesznek újabb célok, és a végleges hazatelepedés pillanata kitolódik. „Úgy látom, hogy ezek az emberek már megszokták az ingázást. Elcsodálkoztam, amikor olyan emberrel is találkoztam, aki Bécsből hazajön minden hétvégén, és nem tartja ezt fárasztónak. Megvannak a társaságok, hálózatok, amik révén kijutnak, munkát is találnak, és ezek úgy működnek, hogy nem is lehet kiesni belőle. Az ott megkeresett pénzt egyelőre itthon nem kapják meg, és aztán most már arra is büszkék, hogy már elértek valamit külföldön. Ez az egyéni önbecsülésüket is gyarapítja. Már van ott egy hírnevük, ismerik őket, megbecsülik a munkájukat, és ezt nem szívesen adják fel” – részletezi Nagy-Menyhárt Szidónia kutatásának érdekesebb vonatkozásait.

Hozzáteszi: a külföldi életszínvonalhoz szokott remeteiek nem tudják feladni azt a kényelmet, amihez családjuk is hozzászokott. Eszembe jut, hogy a polgármester is mesélt erről.

Az itthon maradt feleségek dzsippel járnak fodrászhoz, körmöshöz, délutáni fitneszedzésre, mert ez már hozzátartozik a státuszukhoz, és erről nem mondanának le annak kedvéért, hogy férjük itthon vállaljon munkát.

A covid időszakában volt egy kis visszaesés, mert amíg nem volt oltás, nehezebben lehetett megoldani az ingázást, akkor többen mondták, hogy felhagynak a külföldi munkavállalással, azonban mióta megszűntek a megszorítások, minden visszaállt a megszokott medrébe. A romániai bérek pedig, bár nőnek, még mindig köszönőviszonyban sincsenek a nyugatiakkal, Székelyföldön pedig a román átlagtól is messze elmarad a megkereshető pénz. 2022 júniusában 3031 lej volt a székelyföldi nettó átlagkereset, amely 680 lejjel maradt el az erdélyi átlagtól és 2000 lejjel a bukarestitől.

Nagy-Menyhárt Szidónia úgy látja, a jelenlegi fejlesztések sem fogják megfordítani ezt a folyamatot: „most már sokkal könnyebb eljutni Ausztriába vagy Németországba, mint régen, ráadásul ez benne van a történelmünkben. És azt is látom, hogy olyan generációk nőnek fel, akik ezt élték meg, ezeket a mintákat örökölték, ezeket a mintákat adják tovább.”

Arról is érdeklődöm, hogy vajon a 2024-ben beinduló gyárak mennyire változtathatják meg a trendet. „Több ezer embert nem vehetnek föl, ez egyértelmű, meg nyilván szaktudás is kell bizonyos pozícióba, nem is kevés. Úgyhogy én nem gondolom azt, hogy ezek mellett meg fog szűnni a remetei munkamigráció. Nagyon sok idő kell elteljen ahhoz, hogy ez mentalitás szinten is változzon az emberek fejében. Én most ezt nem látom. Lehet, hogy számbelileg kevesebben lesznek, akik külföldet választják, de továbbra is menni fognak” – véli.

Az ipari park

Amióta a befektetések elindultak, a kommunikáció másról sem szól, mint arról, hogy a gyergyói térség nagy gazdasági fellendülése következik. Az építőtelepet már 2020 végén meglátogatta Kelemen Hunor, és a 2022-es székelyföldi kampánykörút alkalmával Szijjártó Péter is. Balázs Attila a Székelyföld TV-ben nyilatkozta, hogy a tejporgyár, a liofilizáló és a burgonyafeldolgozók egész Gyergyó térségének biztosíthat közvetlenül vagy közvetetten megélhetést, és olyan gazdasági fejlődés indulhat el, ami a fiatalok elvándorlását is megfékezheti.

Az már csak egy kis szépséghiba, hogy először 2022-re ígérték az üzem beindítását, aztán 2023 tavaszára, végül most, a legfrissebb álláspont szerint valamikor 2024-ben kezdődik el a gyártás.

Azt már a kezdet kezdetétől tudom, hogy nem lesz könnyű a kerítésen belülre jutni, és – ha Balázsék úgy döntenek, hogy nem fogadnak –, akkor erre gyakorlatilag semmi esély. Egy adott ponton úgy tűnt, sikerül elérni a lehetetlent, és Balázs Lászlóval is lehet majd interjúzni, azonban az utolsó pillanatban lemondta a Transtelexszel való találkozót, és az építő cég, a Bayer Strada igazgatóját, Bereczky Szilárdot bízta meg azzal, hogy fogadjon.

Bereczky fogad ugyan, de rövid két-három perc alatt kiderült, nem tudott vagy nem akart semmire sem válaszolni. Mindegyik kérdésre ugyanaz a standard válasz érkezik: „ez nem az én hatásköröm, én csak a generál kivitelező vagyok”. Mármint ő az, aki építi az üzemeket. És a szállodát. Ami szintén a Bayer cégcsoporthoz tartozik. Ahogy a Bayer cégcsoport tagjai, vagy szoros üzleti kapcsolatban állnak a Bayerrel azok a cégek is, amelyek építtetik ezeket a létesítményeket.

Miután kiderül, hogy interjú nem lesz, megegyezünk abban, hogy kérdéseket fogok küldeni, amiket Bereczky a megfelelő helyre továbbít – előadja, hogy nagyon sok helyről kell majd begyűjteni a válaszokat –, és amint megjönnek, küldi is nekem, hogy belefoglalhassam a riportba. Megköszönöm, mehetünk akkor fotózni, javaslom, ám, kiderül, hogy az sem épp úgy van, ahogy én képzeltem, mert egyetlen csarnokba sem lehet belépni, nehogy a fotóink aztán ipari kémkedéssel foglalkozó egyének kezébe jussanak. Így aztán az udvarról, szemerkélő esőben néhány előregyártott panelből felhúzott falat tudunk lefotózni.

Nagyjából 15-20 percig tart a „gyárlátogatás” a belépéstől a kilépésig. A kérdésekre ígért válaszok kéthetes késéssel futnak be, és gyakorlatilag már különböző interjúkban megjelent szövegrészletek copy-paste-jei: újdonságot nem tartalmaznak, csak azokat a sikerkommunikációs elemeket, amelyekkel eddig is találkozhattunk. A rendelkezésre álló adatokból azonban a következő képet lehet összerakni:

A Bayer cégcsoport cégjei vagy azokkal szoros üzleti kapcsolatban álló cégek által kivitelezett befektetések összértéke 80 milliárd forintra rúg, ez mintegy 211 millió eurónak felel meg.

Ebben az összes üzem, illetve a szálloda- és wellnesskomplexum is benne van. A teljes költségvetés annyira megugrott a 2019-ben a köztudatba került 28 millió euróhoz képest az újabb és újabb beruházásoktól, hogy az eredeti tervet jelentő tejporgyár és a liofilizáló 4,5 milliárd forintos költsége már szinte elenyészőnek tűnik. A 80 milliárdból bevallottan 37 milliárd forintot a magyar kormány tett a projektbe.

Ami a gyárakat illeti, az eredeti ötlethez képest itt is bővült a portfólió: burgonyás üzemből is lesz kettő , amelyeket két külön cég építtet: „a Szigépszerk Kft zöldmezős beruházásaként megvalósuló burgonypehely üzeme várhatóan 2023 (!) tavaszán kezdi meg a termelését” – olvasható a cég honlapján, ahol arról is értesülünk, hogy a főként betonacél vágás és hajlítással foglalkozó cég annyira meggyőzően pályázott erre az élelmiszeripari beruházásra, hogy a Nemzeti Exportvédelmi Programban a Külpiaci Növekedési Támogatás kedvezményezettjeként 2 793 662 000 forintot kapott erre. Az Opten.hu adatai szerint a cég 2011 óta működik, többségi tulajdonosa Bereczki István, 25 százalékát azonban az állami Eximbank pénzével feltőkésített Columbus Magántőkelap birtokolja. Ennek az alapnak a háta mögött viszont a hozzáférhető információk alapján a NER állhat: a Válaszonline összegzése szerint a Rogán Antal-közeli „lakáslottós” vállalkozók Carion-csoportjának van köze hozzá.

A burgonyapehely mellett volna egy hasábburgonya-üzem is, amely az Innoscitech Kft zöldmezős beruházása, és ugyancsak 2023 tavaszától már működnie kellene. A vasbeton szerkezetépítési munkák végzésére létrejött cég annyira diverzifikálta tevékenységi körét, hogy most már a hasábburgonya-gyártáshoz is ért. És erre kapott 2 994 397 500 Ft-ot szintén a Nemzeti Exportvédelmi Programból. Itt többségi tulajdonosként Simon Levente van megnevezve, de a Columbus Magántőkealap ebben a cégben is ott van 20 százalékos résztulajdonosként.

A remetei tej

A Remetén épített tejporgyár már az 1954-es felépítésétől kezdődően nemcsak a helyieknek, hanem az egész környéknek szerény, de biztos pénzkereseti lehetőséget biztosított a tej felvásárlása révén. 1959-ben jelenik meg a Korunkban egy Erős István által jegyzett riport, amely a Partiumba, Érmellékre szakadt remetei vendégmunkások képével indít, akik hazamennének, amikor meghallják, hogy gyár működik odahaza. „Elmondták, hogy harminc éve kerültek arra a vidékre. Ady Lőrinctől vásároltak birtokot. Nem panaszkodhatnak, jobb a föld, több a kenyér, mint odahaza, Gyergyóremetén. De úgy hallják, levélben is olvasták, hogy most már ott is változott az élet. Tejporgyár van, villany, nagyobb kereseti lehetőség. — Be jó volna hazamenni... Mert mégis az a szülőföld, mert nem lehet elfelejteni azokat a hegyeket.”

Ez a ragaszkodás a gyárhoz nem szűnt meg azóta sem. Szinte minden gyergyóremetei családban van valaki, aki valamikor a tejporgyárban dolgozott. A gyár hanyatlása, majd a felszámolása körüli zavaros évek is úgy teltek el, hogy a remeteiek végig keresték a mentőötletet, vajon ki tudná megvenni, átvenni, tovább működtetni a gyárat. A polgármester is felidézi azokat az éveket, amikor a gazdáknak nem volt, akinek beszolgáltassák a tejet, a becsődölő gyár hónapok keresetét magával rántotta, mert a tartozásokat sem fizették ki a remeteieknek, nem beszélve a megszűnő munkahelyekről. És akkor megérkezett Balázs Attila, aki „megoldotta” a helyzetet. Döntését a Telexnek adott interjúban így magyarázta: „ott volt a tejporgyár, amiben tejpor készült, vaj meg fagylalt. És a fagylalt miatt mi, gyerekek mindig ott álltunk sorba, hogy a sofőrök hátha adnak nekünk fagyit. Az nagy dolog volt. Eszméletlen jó volt az íze. Amikor csődbe ment a cég és fölszámolás alá került a gyár, saját falumban, hogy hagyhattam volna, hogy ezt más vigye el?”

Fénykorában akár 200 embert is foglalkoztatott a gyár, és nagyon sokféle terméket állítottak itt elő a csecsemőtápszertől a fagylaltig. Az új üzem azonban már nem igényel ennyi embert, az eddigi nyilatkozatok szerint mintegy 50 munkavállalóval számolnak, de érdekeltek lehetnek működtetésében a helyi gazdák is, akiknek ezután nem lesz gondjuk arra, hogy hol értékesítik tejüket.

Bonyolítja a helyzetet, hogy a működtetők csakis bio minősítésű tápszerben gondolkodnak. Annak ellenére, hogy sok a 100-150 tehenet tartó gazda a környéken, többségük nem rendelkezik bio minősítéssel.

„Tőlünk senki nem kérdezett semmit”, mondja Czikó Dezső a helyi tejegyesület elnöke, aki 15 éve döntött úgy, hogy otthagyja a budapesti építőtelepeket, és hazajön gazdálkodni. Az egyesületi munkát pro bono végzi, falustársai, a közösség érdekében, és eddig nagyon jól alakult a tejszövetkezet helyzete. A Hochland vásárolja fel tőlük a tejet, kettő-harmincban fizetnek egy literért, és ebből húsz bani marad az egyesületnél az adóra, villanyszámlára, a tejbegyűjtő központok működtetésére. A gazdák nagy része úgy rendezkedett be, hogy minden tehéntől a napi 25-30 liter tejet le tudjon fejni, akkor éri meg ezzel foglalkozni. Ehhez azonban olyan takarmány kell és olyan típusú állattartás, ami kizárja a bio besorolást.

„Az állataink kimondottan nagy tejhozamúak, ehhez pedig jobb ellátást kell nekik adni, tehát abrak kell, siló kell, különböző pluszok, nem elég a széna. Azoknak a teheneknek, akik csak szénát esznek, leépül az immunrendszere, nem ad elég tejet. Napi tíz literes tejhozammal nem érünk semmit, ha pedig biodarával tartjuk a tehenet, rámegy a keresetünk az abrakra. Énszerintem mese, hogy ezt meg lehet itt oldani. Régóta foglalkozom állattenyésztéssel, tizenöt éve már, de a jó tejhozam bio körülmények között, mese. Úgy mondja a közmondás, hogy láttunk mi már karón varjút, eleget. Az egyetlen megoldás, olyan helyekről begyűjteni a tejet, ahol még a régi, hagyományos állattartás zajlik, és nem álltak át a nagy tejhozamú tehenekre. Például a Gyímesekben. De hogy napi ötvenezer liter biotejet összegyűjtsenek, na, azt megnézem…”

Czikó azt is elmagyarázza, hogy a nagyfokú motorizálás is szembe megy a bio minősítéssel. „Most vannak olyan farmok, mint nálunk is, hogy ketten takarunk 150-150 állatnak. Ketten megcsinálunk mindent. Ez azt jelenti, hogy géppel kaszálsz, géppel fejsz stb. A gépi kaszálásnál és a szénabálák kompaktálásánál épp a java a lekaszált fűnek odavész, szétroncsolódik, tehát ha ezt nem javítod fel egy kis plusszal, akkor a tejnek nem lesz zsírtartalma, gyenge lesz. Ha kézzel csinálsz mindent, akkor minimum tízszer annyi ember kell, de akkor már megfizethetetlen a tej.”

Ami a számokat illeti, a megújult remetei tejporgyár naponta 54 ezer liter tej feldolgozására lesz képes, ami éves szinten 3 ezer tonna csecsemőtápszer előállítását teszi lehetővé. A remetei gazdák évi 2 millió liter tejet termelnek, de ez napi szinten csak az egytizede a 54 ezer liternek, ráadásul nem is bio minőség.

Amikor elküldtük kérdéseinket, erre is rákérdeztünk, de a válaszból az derült ki, hogy nincs ilyen gond, mindenki alig várja, hogy együtműködjön az új tejporgyárral: „Természetesen az üzemek üzleti tervezése a végtermék piacának felkutatása és az annak megfelelő alapanyag mennyiség függvényében történt. Minden üzletág esetében a potenciális helyi beszállítókkal folyamatos kapcsolat alakult ki, akik jelenleg is az üzemek indulását várják” – válaszolták.

A vox populitól a szakszerű felmérésig

Miközben a befektetőkkel nem igazán sikerül párbeszédet kialakítani arról, hogyan látják a mega-befektetések működését, mennyire van biztosítva a munkaerő, illetve a feldolgozandó alapanyag, azt is megpróbálom feltérképezni, hogyan viszonyul a falu ahhoz, hogy ismét működni fog a tejporgyár, és nemcsak az, hanem mellette több másik is. Nemcsak Nagy-Menyhárt Szidónia összefoglalójából érzem azt, hogy a dolgok bonyolultabbak az átlagosnál. A polgármester a saját projektjeiről órákig is elbeszélgetne velem, de ha a magyarországi közpénzekből megvalósuló üzemekről kérdezem, azokról nem beszél. Magánbefektetés, mondja, tőlük kell megkérdezni.

Ismeretlenekkel is beszélgetek, érdeklődöm, hogy látják a helyzetet. Imre a központi bolt előtt elemzi a dolgokat. „Én szeretem a polgármestert, de mondjuk meg, nemigen van beleszólása már abba, hogy ezek a milliárdosok mit építenek itt, és mit nem. Én amúgy nem vagyok ilyen fideszes, ezt azért elmondanám.” Az utolsó mondat is maradjon benne, erre külön megkér, aztán megy tovább. Neki megvan a saját vállalkozása, nem kell munkahely, neki ne parancsoljon senki.

Kincső arról beszél, hogy nem is lehet véleménye a dolgokról, mert semmit nem tud. „Az a baj, hogy nem kérdezett meg minket soha senki, hogy akarjuk-e ezt, csak betette a cég ide a lábát, és azóta csak nő. A gyárak miatt lassan iparváros lesz a községből, és ezt már nem lehet megfordítani. Semmi információt nem kapunk, de azt látom, érzem, megnőtt a forgalom, a jövés-menés, nem tudom mit hoz a jövő.” Edit egyébként azért költözött haza, mert a gyerekeit nyugodt környezetben, tiszta levegőn, egészséges körülmények között szerette volna felnevelni. Azt szeretné, ha az önkormányzat a játszóterekbe, a kulturális programokba fektetne többet, közösségépítésben remekelne, nem magánprojektek útját egyengetné.

Másképp élik meg a helyzetet azok, akik lehetőséget látnak abban, hogy új üzemek épülnek. Lesz munkalehetőség, nem kell messzire menni dolgozni. Nyugdíjas asszonyokat csípek el a templom előtti téren. „Miért kell mindenre azt mondani, hogy nem jó, talán olyan sok pénze van Remetének, hogy válogathat a befektetők között? Aztán meg csodálkozunk, hogy szegények vagyunk. A polgármester is egy csomó mindent csinálna, de nincs pénze hozzá, hát most majd lesz! – veti oda egy idős hölgy. Nehogy azt mondd, hogy hazajönnek az unokáid? – kérdezik többen körülötte. Az unokáim elköltöztek, mert helyben nem láttak jövőt! 75 éves vagyok, nekem már úgyis mindegy…” – legyint, és otthagyja a hirtelen alakult társaságot.

A polgármestertől viszont megtudom, hogy őt is érdekelte, mit gondol a falu a beruházásokról, és nemcsak az üzemekről, szállodáról és a reptérről, hanem azt is tudni szerette volna, hogy az önkormányzat által végzett munkálatokat hogyan értékelik a lakosok. Így szakszerű felmérést rendelt meg, aminek eredményeit én is láthattam. A felmérést végzők az alapmintát kiegészítették egy, a helyi elitre reprezentatív csoporttal – érdekes azt is megnézni, hogy a két csoport véleménye hol hasonló, és hol tér el nagyon egymástól.

A kutatásból kiderül, a kérdőívben felsorolt projektek mindegyikét fontosnak ítélik a remeteiek. A hat legfontosabbnak ítélt – 9,5 fölötti értékelést kapott – beruházás: a községi utak, utcák javítása, aszfaltozása; a tulamarosi Maros-híd építése; a tejporgyár újraindítása; a köztéri játszóterek kialakítása; a krumpli- és erdeigyümölcs-feldolgozó beüzemelése; a víz- és csatornahálózat fejlesztése. Legkevésbé fontos a gázhálózat kiépítése, az elektromos autók számára tervezett töltőállomások felszerelése, valamint a tömbházak szigetelése, de a repülőtér és a szálloda- és welnesskomplexum is a lista alsó negyedében található a fontosságát tekintve.

Az adatokból látszik, a fontossági sorrendben a mindennapi élethez kapcsolódó, mondhatni mindennapi szükségletekre reagáló hard fejlesztések dominálnak, míg a falu életét a későbbiekben ugyan meghatározó, jövőre irányuló beruházások elfogadása mérsékeltebb.

A községben történő beruházásokhoz az összes megkérdezett kevesebb mint harmada lát gazdasági, szakmai szempontból kapcsolódási pontot. Elsősorban az aktív, munkaképes lakosság és a magasabb iskolai végzettséggel rendelkezők vélik úgy, hogy az új üzemek, a szálloda megjelenése új lehetőségeket kínálnak számukra is.

A remeteieknek a kérdőívben lehetőségük volt a felsorolt beruházásokon kívül megnevezni olyanokat, amelyek megvalósítását Gyergyóremete fejlődése szempontjából fontosnak tartanak. A több személy által is említett beruházások közül a következőket érdemes kiemelni: járdaépítés, szemétlerakó elindítása, szórakozóhely kialakítása a fiatalok számára, parkolóhelyek létrehozása, köztisztaság javítása a mezőkön, a Maros mentén, az iskolahálózat bővítése középiskolai oktatással, népnevelés, felnőttképzés, közösségi terek létrehozása, közösségi programok szervezése.

A 353 válaszadó közül mindössze 104 gondolta úgy, hogy a korábban felsorolt beruházások között van olyan, amihez gazdasági értelemben kapcsolódni tudna.

A megkérdezettek 55,2 százaléka nemmel válaszolt a kérdésre, a fennmaradó 14,4 százalék pedig nem tudta, vagy nem válaszolt. Ha az életkort nézzük, akkor a 26-35 év közöttiek azok, akik úgy érzik, hogy tudnának kapcsolódni valamelyik felsorolt beruházáshoz, ugyanígy az aktív, munkaképes lakosság nagyobb arányban lát ebben lehetőséget, mint az inaktív, nem dolgozó emberek. Iskolai végzettség tekintetében pedig az figyelhető meg, hogy minél magasabb fokú végzettséggel rendelkezik valaki, annál inkább lát kapcsolódási lehetőséget a befektetésekhez.

Az összes igennel válaszoló 22 százaléka gondolta úgy, hogy a tejporgyárhoz, 19,2 százaléka a krumpli- és erdeigyümölcs-feldolgozóhoz, 10,4 százaléka a termelői piachoz tudna kapcsolódni. A többi beruházásnak már sokkal szerényebb eredményei vannak: a szálloda- és wellness komplexumot alig 5,4 százalék említette, a gyógyfürdőt és öregotthont 4,4 százalék mindkét esetben – igaz ez utóbbi kettő annyira terv szintjén van, hogy nehéz annyira előre tervezni a remeteieknek, hogy már munkavállalóként lássák magukat az említett helyeken.

Néhány év múlva látjuk majd, mire mennek

A magyarországi kormánytámogatással megvalósuló erdélyi befektetéseket eddig is politikai marketingeszközként használta fel a Fidesz, és a 2022-es választások előtti erdélyi kampánynak ez végig hangsúlyos témája volt. A magyar kormány és a vele szorosan együttműködő RMDSZ is egyfajta szavazatmaximálási befektetésként tekintenek ezekre a vállalkozásokra, az üzletemberek pedig ebből a politikai játszmából próbálnak a maguk számára profitot és további befolyást szerezni.

A település és a mikrorégió problémái azonban sokrétűek, ezek a befektetések, bár kétségkívül nagy reményeket fűz mindenki hozzájuk, valószínűsíthetően nem oldhatják meg ezeket. Elsősorban a szakképzett munkaerő hiányzik, Gyergyóremete pedig egyelőre mindössze általános iskolai oktatással rendelkezik, a fiatalok már 15 évesen elkerülnek a faluból. A szaklíceumi vagy elméleti líceumi tanítás már máshol zajlik, komoly felsőfokú oktatásért pedig sokszor Kolozsvárig kell jönni. A befektetők is tudják ezt, sőt saját bőrükön érzik, ugyanis a Bayer Strada honlapján meghirdetett állásajánlatok között elsősorban olyanok vannak, amelyek magasfokú szakképzettséget igényelnek. Élelmiszer-mikrobiológiai laborvezetőtől szállodamenedzserig sokféle állásajánlat között válogathatnak azok, akik Gyergyóremetére költöznének a közeljövőben.

A szakképzett munkaerő megtalálásán túl az üzemek ellátása a megfelelő mennyiségű nyersanyaggal is számos problémába ütközhet, mi csak a biotej beszerzése körüli gondokat jártuk kicsit körbe, de hasonló problémák merülhetnek fel az erdei gyümölcs és gombamennyiség kapcsán is, erről Kari András, a cégcsoport termelési vezetője nyilatkozott, mondván, hogy számítanak a termesztőkre is, mert a liofilizáló üzem 1070 tonnára tervezett gyümölcs- és 700 tonnás gombafeldolgozó kapacitása akkora, mint amennyi gyümölcs és gomba Hargita megye 200 ezer hektárra rúgó erdőségeiben megterem.

A Transtelexnek megküldött válaszokban azonban nyoma sincs a bizonytalanságnak, de konkrét számoknak sem: „Természetesen az üzemek üzleti tervezése a végtermék piacának felkutatása és az annak megfelelő alapanyag mennyiség függvényében történt. Minden üzletág esetében a potenciális helyi beszállítókkal folyamatos kapcsolat alakult ki, akik jelenleg is az üzemek indulását várják. Az üzemekben a jövő év folyamán indul meg a termelés. A helybeli lakosság folyamatos érdeklődése, előzetes jelentkezése azt mutatja, hogy örülnek és kifejezetten várják a projektek indulását” – válaszolták nekünk.

A cikk a Journalismfund Europe támogatásával jött létre.