Véglegesítette európai parlamenti jelöltlistáját az RMDSZ
2024. április 4. – 16:46
A Szövetségi Állandó Tanács csütörtöki ülésén véglegesítette az RMDSZ az európai parlamenti választáson induló jelöltjeinek listáját, áll az RMDSZ közleményében.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök elmondása szerint Winkler Gyula, Vincze Loránt és Szilágyi Dóra a magyarok hangját fogja Brüsszelben hallatni, és az RMDSZ „szövetségeseivel” közösen azért fog küzdeni, hogy új szemlélet, új lendület és új vezetés legyen az Európai Unióban.
„Aki június 9-én az RMDSZ-re szavaz, a magyar összefogásra és a magyar emberekre szavaz” – tette hozzá az elnök.
Az RMDSZ-nek eddig két EP-képviselője volt az európai parlamentben. Ők a lista első két helyét foglalják el. A következő helyen Szilágyi Dóra-Emese, a Magyar Ifjúsági Értekezlet (MIÉRT) áll.
Mint írtuk, a jelenlegi EP-képviselők egyébként már az év elejétől bedurrantották kampányukat. Azt már az év elején a Kolozsváron összegyűlt Szövetségi Képviselők Tanácsának ülésén megfigyeltük, hogy az AUR-ral riogató RMDSZ az európai parlamenti választásokra Brüsszel-ellenes jelszavakkal gyúr.
A felszólaló Winkler Gyula elismerte ugyan, hogy az EU-nak nincs alternatívája, „létkérdés, hogy a mi képviselőink ott legyenek az EP-ben, egyébként ellenségeink fogják elmagyarázni, hogy milyen jól megy dolga Romániában az erdélyi magyaroknak”, azonban folyamatosan az elhibázott brüsszeli döntéseket emlegette. A Fidesz-diskurzust szóról szóra ismétlő Winkler elmondta, ő és Vincze Loránt sikeresen megvédték a közösség érdekeit, és nem szavazták meg a mélyzöld, baloldali uniós vezetés által szorgalmazott átállást. Egyébként is ezt a progresszív, balos vezetést le kell váltani, és ehhez a fordulathoz az RMDSZ-re is szükség van, hogy a keresztényközpontú, kiegyensúlyozott jobbközép nézőpont érvényesüljön majd az EU-ban.
EU-szkeptikusak az erdélyi magyarok
A legutóbbi felmérések azt mutatják, hogy a székelyföldi magyarok 73 százaléka szerint az Európai Unióval kapcsolatos kérdésekben is rossz irányba mennek a dolgok, 72 százalék szerint az EU jobban aggódik a bevándorlókért, mint a nemzeti kisebbségekért, míg 64 százalék elismeri, hogy az EU sok javulásban segített, és ugyanennyien gondolják úgy, hogy Románia tagsága az Európai Közösségben összességében jó dolog.
Barna Gergő szociológus szerint a háromszéki magyarok általában nagyon kritikusak az EU-val szemben, és ez a kisebbségi kérdésekben is megmutatkozik. 78 százalékuk viszont fontosnak tartja, hogy a magyar képviselők jelen legyenek az Európai Parlamentben.
Több kutatás mutatott rá, hogy a magyar kormány médiabefolyásának köszönhető az EU-szkeptikus, Brüsszel-ellenes nézetek elterjedése is, valamint az Ukrajna-ellenes propaganda felerősödése a székelyföldi magyarok körében. Ezeket a jelenségeket ebben a cikkben elemeztük részletesen. A kutatók véleménye szerint a határon túli magyar kisebbséghez szinte kizárólag az Orbán-propaganda jut el. Ennek súlyos következményei lehetnek biztonságpolitikai szempontból és a kisebbségek helyzetére nézve is, vélik a szociológusok.
A teljes lista itt látható:
1. | Winkler Gyula |
2. | Vincze Loránt-György |
3. | Szilágyi Dóra-Emese |
4. | Szilágyi Zsolt |
5. | Zazula Béla |
6. | Faragó Péter |
7. | Lőrincz Helga |
8. | Szilágyi Róbert-István |
9. | Bors Béla |
10. | Turos Lóránd |
11. | Bálint Margit |
12. | Szabó József |
13. | Csibi Attila-Zoltán |
14. | Ambrus Zsombor |
15. | Szentes Antal |
16. | Meleg Vilmos-Tibor |
17. | Pintér Zsolt-István |
18. | Antal Géza |
19. | Pogocsán Ferdinánd-Zoltán |
20. | Kovács Mihály-Levente |
21. | Zahoránszki Brigitta-Éva |
22. | Sinka Arnold |
23. | Kéry Hajnal |
24. | Balázs Botond |
25. | Kántor Boglárka |
26. | Ladányi Árpád-Csaba |
27. | Mureșan István |
28. | Máté Márta |
29. | Budai György-Gábor |
30. | Gergely János |
31. | Colț Alice-Maria |
32. | Péró Tamás-Károly |
33. | Szabó-Csorba Zsuzsanna-Emese |
34. | Kovács Zenkő-Bernadett |
35. | Máthé Attila |
36. | Badi Blanka |
37. | Bege László-Balázs |
38. | Mester Ibolya |
39. | Szabó Erzsébet-Zsófia |
40. | Erdei-Doloczki Istvan |
41. | Papp Zsolt-László |
42. | Béczi Csilla |
43. | Demeter Zsolt |
44. | Somogyi Zalán |
45. | Fanea Imola |
46. | Kolumbán Dávid |
A Transtelex egy egyedülálló kísérlet
Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!
Támogató leszek!