Órákig küzdöttek a lángokkal a Prahova megyei panziónál, öt halálos áldozatot már megtaláltak

14 tűzoltócsapat dolgozik a Prahova megyei Tohani faluban működő Ferma Dacilor nevű panziónál, ahol kedd reggel tűz ütött ki és a lángok a teljes faépületet beborították. A vendégek közül nyolcan nem tudtak kimenekülni, négy felnőtt és egy kiskorú holttestét már megtalálták, egy felnőttet és két kiskorút még keresnek, írja a G4Media.
A helyszínre érkező mentősök két sérültet láttak el, akik eszméletüknél voltak, őket és egy tűzoltót kórházba szállítottak. A mentést nehezítette, hogy több mint 1000 négyzetméteren lángolt az épület. A mennyezet és az emelet beszakadt. A Prahova megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU) kedd délben közölte, hogy sikerült eloltani a lángokat.
A ploieşti-i megyei sürgősségi kórház orvos-igazgatója, Andrei Ilinca az Agerpresnek elmondta, hogy az egyik sérült egy 47 éves nő. Testfelületének 5 százaléka égett meg, és a plasztikai sebészeti osztályon kezelik. A másik sérült egy 16 éves fiú, aki testfelületének 8 százaléka égett meg, és egy bukaresti kórházba szállították.
Bár a vendégek pontos számát először a panzió egyetlen alkalmazottja sem tudta megerősíteni a hatóságoknak, a Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (DSU) később a G4Media szerint azt közölte, hogy a panzióban összesen 26 vendég volt, közülük 18-an kimenekültek. A News.ro viszont a megyei katasztrófavédelmi felügyelőség információira hivatkozva 22 vendégről ír. Kedd délután a Prahova megyei prefektus 26 vendégről beszélt, és azt is elmondta, hogy az egyik halálos áldozat a panzió alkalmazottja volt, aki a gyermekeit próbálta kimenteni a lángok közül.
A DSU azt is közölte, hogy az épületet utoljára 2019-ben ellenőrizték a hatóságok, akkor hat szabálytalanság miatt kapott figyelmeztetést az üzemeltető. Tűzvédelmi engedélye nem volt.
A Ferma Dacilor üzemeltetése 2013-ban, egy istálló felújításával kezdődött, amelyet vendéglővé és szálláshellyé alakítottak át. A tulajdonos, Cornel Dinicu üzletember egy december 13-i interjúban panaszkodott arra, hogy a hatóságok lassan mozognak és ezzel hátráltatják a nagyszabású fejlesztési terveit, idézi a News.ro. Arról is beszélt, hogy az áramot generátorokkal biztosítják, mert tíz éve hiába kérvényezi, hogy növeljék az áramhálózat teljesítményét.
A rendőrség eljárást indított az ügyben.
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!