A székelyudvarhelyi cégvezető előzetes letartóztatását kérik az ügyészek

Büntetőeljárás indult a székelyudvarhelyi Tamási Áron gimnázium bentlakásán felújítási munkálatokat végző cég adminisztrátora ellen – közölte szerdán Gianina Oreviceanu, a Maros megyei táblabírósági ügyészség szóvivője.

Az ügyészek ugyanakkor javasolták a gyanúsított előzetes letartóztatásba helyezését.

A cégvezető ellen egyrészt az építkezési munkálatok minőségére vonatkozó 1995/10-es törvény alapján, másrészt a Btk. 35-ös cikkelyének első és harmadik bekezdése (gondatlanságból elkövetett emberölés és gondatlanságból elkövetett testi sértés) alapján indított eljárást az ügyészség.

Gianina Oreviceanu közölte, az ügyészség indítványozta a gyanúsított 30 napos előzetes letartóztatásba helyezését, erről a marosvásárhelyi bíróság nyomozóbírója dönt. László Szilveszter Sándort, a Lareno-Fa kft. vezetőjét szerda hajnalban vették őrizetbe.

László Szilveszter Sándor, a székelyudvarhelyi Lareno-Fa Kft. ügyvezetője – Fotó: Alex Nicodim / Inquam Photos
László Szilveszter Sándor, a székelyudvarhelyi Lareno-Fa Kft. ügyvezetője – Fotó: Alex Nicodim / Inquam Photos

A nyomozók szerint a cégvezető közvetlenül koordinálta a földmunkákat, és nem tartotta be a projektben meghatározott kvótákat. Arra kérte a munkásokat, hogy az alapozás aljáig több mint 2 méter mélységig ássanak, holott a tervekben meghatározott maximális mélység 1,10 méter volt, a munka megkezdése előtti tényleges talajszinttől számítva.

A munkálatokra az engedélyt a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal bocsátotta ki, azonban Zörgő Noémi szóvivő a Transtelexnek is elmondta, hogy az előírásokat a projektből nem tartották be. Zörgő szerint az urbanisztikai osztály által kibocsátott engedély alapján a 2,2 méter távolságban kellett volna ásni az épület falaitól. Hétfő délelőtt 10-kor kezdtek ásni, 15.30-ra be is fejezték a munkálatokat, délután négykor összeomlott az épület. Arról, hogy a mentés hogyan zajlott percről percre, itt írtunk.

Hétfő délután leomlott a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium bentlakásépületének egyik fala. Négy tanuló a romok közé szorult, a 17 éves farkaslaki fiú életét vesztette, három lány kórházba került, egyikük állapota súlyos.

Állj ki a szabad sajtóért!

A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.

Támogatom!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!