Közvetlenül a fal mellett ástak egy jókora árkot, azt gyanítják, emiatt roggyanhatott meg az épület

2023. december 19. – 09:44

Másolás

Vágólapra másolva

A Tamási Áron Gimnázium igazgatójával az iskola folyosóján beszélgetek pár percig, a gyűlés hosszas lesz nagyon, szőréről szőrére átveszik a dolgokat, jelzi nekem. Elmondása szerint a munkálatok műszaki dokumentációjának ellenőrzése sok mindent el fog árulni arról, hogy a terv szerint haladtak-e a munkálatokkal, és mindent az előírások szerint hajtottak-e végre a kivitelezők, illetve maguk a tervek szakszerűek voltak-e. Amíg ez az ellenőrzés nem történik meg, addig mindenki a sötétben tapogatózik, nyilatkozza Laczkó György.

A tanintézet igazgatója korábban a Székelyhonnak nyilatkozva közölte, jelentős magyar állami támogatásnak köszönhetően a Tamási Áron Gimnázium főépülete és a régi zárda épülete is teljesen megújult korábban, már csak a bentlakás felújítása volt hátra, de ehhez is anyagi segítséget ígért Soltész Miklós, Magyarország Miniszterelnökségének egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára, amikor legutóbb a szomszédos Szent Miklós-templom búcsúünnepségén járt. Ez a cikk vasárnap jelent meg, és hétfőn bekövetkezett a tragédia.

Árkot ástak közvetlenül az épület mellett – Fotó: Alex Nicodim / Inquam Photos
Árkot ástak közvetlenül az épület mellett – Fotó: Alex Nicodim / Inquam Photos

Mindenki stresszes, az érseket hallottam megszólalni, amint Kallósnak mondta, hogy őt az egész ügyben legfőképpen az emberi élet elvesztése rázta meg, és emiatt nem tud megnyugodni.

Gálfi Árpád polgármester reméli, hogy az ő álláspontjuk összecseng majd a munkaügyesekkel, akik minden dokumentumot megkaptak. És várják, hogy a összevessék a helyszínen talált helyzettel, hogy a kivitelezés terv szerint zajlott-e. A hétfő délutáni omlást követően a helyszínen többen is azt hangoztatták, hogy nem lett volna szabad beásni az épület alapjai alá, illetve nem lett volna megengedett annyira közel kiásni az árkot az épület falához és alapzatához.

Fotó: Tőkés Hunor / Transtelex
Fotó: Tőkés Hunor / Transtelex

A Lareno-Fa Kft a munkálatok kivitelezője, derült ki az imént. Az építési engedélyt október 26-án adták ki, ezt rendben találták. A csatornázás és szennyvízelvezetési munkálatok kivitelezésével az érsekség bízta meg a céget, és ő is kötött szerződést velük.

Az építésügyi felügyelet most megy ki a helyszínre, felmérni a terepet, úgy tudom, az felügyelőség országos vezetője is itt van.

Nélküled nem tudunk működni

A Transtelex egy órányi működése nagyjából 80 lejbe kerül. Az olvasói mikroadományok azonban nem tartanak ki a hónap végéig. Legyél te is a támogatónk, csak veled együtt lehet Erdélynek saját, független lapja.

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!