A tanügyminiszter meglátogatta a Székelyudvarhelyen ápolt áldozatokat
Miután Ligia Deca tanügyminiszter kedd délelőtt a Tamási Áron Gimnázium vezetőségével, a Hargita megyei tanfelügyelőség képviselőivel és a városi, illetve a megyei önkormányzat vezetőivel, valamint a római-katolikus érsekkel tanácskozott Székelyudvarhelyen, gyertyát gyújtott a bentlakás előtt, majd ellátogatott a kórházba is, ahol a tragédia két enyhébben megsérült áldozatát kezelik, számolt be az uh.ro.
A látogatás után a hírportálnak elmondta, a lányok jobban vannak, épp érkeznek az osztálytársaik hozzájuk, hogy meglátogassák őket. „Örülök, hogy volt erejük mosolyogni, még ilyen körülmények közt is. Meg kell adnunk nekik minden segítséget, hogy fel tudjanak épülni” – nyilatkozta.
Deca arról is beszélt, hogy a hatósági és a minisztériumi kivizsgálások mellett a minisztérium igény szerint segíthet azzal is, hogy több iskolai tanácsadót biztosít, illetve segít az építkezéshez szükséges források azonosításában. „Akár az építkezésben tudok segíteni azzal, hogy az e célra pénzügyi alappal rendelkező kollégáimmal egyeztetek” – idézte a miniszter az uh.ro.
Friss bejegyzések
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!