Kallós Zoltán államtitkár: A diákoknak minden segítséget meg szeretnénk adni, amire szükségük van
A diákokat, a tanári és a szülői közösséget megviselték a történtek, akinek gyereke van, aki szülőként szemléli a tragédiát, az pontosan tudja, hogy mit érezhetnek az érintettek, mondta Kallós Zoltán kisebbségi oktatásért felelős államtitkár, aki a Tamási Áron Gimnázium folyosóján nyilatkozott a Transtelexnek.
„Azért is jöttem, hogy együttérzésem, együttérzésünket fejezzem ki az iskolai közösségnek. Óriási tragédia történt, ami az egész iskolai közösséget megrázta. Osztozunk a gyászolók fájdalmában. Mindent megteszünk annak érdekében, hogy lelki segítséget, lelki támaszt tudjunk nyújtani a gyerekeknek, az iskolaközösségnek, a szülőknek és tanároknak egyaránt” – mondta.
Mint Kallóstól megtudtuk, már kora reggel körvonalazódott az a 15-20 fős, Hargita megyei tanácsadókból, pszichológusokból álló csoport, amely majd a gyerekeknek segítséget nyújt. Mindenki segíteni szeretne, hogy a diákok minél könnyebben átvészeljék a helyzetet, mondta az államtitkár.
„A kivizsgálás során mindenképpen ki fog derülni, hogy ki vagy kik voltak a felelősek, és őket felelősségre fogják vonni, mert ami megtörtént, megengedhetetlen” – jelentette ki az államtitkár.
Kallós Zoltán és az oktatásügyi miniszter is jelenleg a szakértők véleményére vár. „Folyik egy rendőrségi kivizsgálás, egy adminisztratív ankét is. Most meg fogják vizsgálni, hogy ki kivel kötött szerződést, milyen alapon folytak a munkálatok” – részletezte Kallós. A sajtó azon felvetését, hogy a kivitelezés eltérhetett a jóváhagyott tervektől, Kallós nem szerette volna kommentálni.
Friss bejegyzések
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!