Gyertyagyújtásra érkeznek felváltva az osztályok a tragédia helyszínére

Reggel óta hullámzik a néma és gyászoló tömeg a Tamási Áron Gimnázium előtt: egész osztályok jönnek, hogy virággal és gyertyákkal búcsút vegyenek a tegnap elhunyt 17 éves diáktársuktól. Az osztályok összehangoltan jönnek, majd néhány perc ottlét után váltják egymást egy másik, akkor érkező osztállyal.

Úgy tűnik, az iskolában a tanítást felfüggesztették, ennek ellenére a diákok, tanárok az épületben vannak, mindenki feketében van. A város iskolapszichológusai is a tanintézményben vannak.

Kallós Zoltán államtitkár is említette, hogy a diákok számára elérhetővé teszik a pszichológiai tanácsadást, a Tamási Áron Gimnázium aligazgatója, Bekő Melinda Erzsébet közleményben erősítette ezt meg: „Iskolapszichológusokból illetve más segítő szakemberekből egy krízisintervenciós csoport állt össze. Rövidesen közzétesszük a neveket és az elérhetőségeket is az osztályfőnökökön és osztálytanítókon keresztül.”

Sorban érkeznek a Tamási Áron diákjai gyertyát gyújtani a baleset helyszínére – Fotó: Alex Nicodim / Inquam PhotosSorban érkeznek a Tamási Áron diákjai gyertyát gyújtani a baleset helyszínére – Fotó: Alex Nicodim / Inquam Photos
Sorban érkeznek a Tamási Áron diákjai gyertyát gyújtani a baleset helyszínére – Fotó: Alex Nicodim / Inquam Photos

Az igazgatóhelyettes közleményében arról is ír, hogy nem tudják, hogyan következett be a tragédia, de együtt gyászolnak és együtt keresik a vigasztalást minden érintett diákkal, szülővel, a teljes iskolai közösséggel.

„Ezúton fejezzük ki őszinte együttérzésünket a gyászolókkal. Nincs szó, mely most gyógyíthatna! Kinek lenne annál nagyobb bánata, mint aki gyermekét siratja?

Ugyanakkor szívből kívánjuk kórházban fekvő diákjainknak a gyors gyógyulást, erősödést, mielőbbi hazatérést szerető családjuk karjába!

Az Alma Mater szeretetével gondolunk azokra a diákokra, akik a borzalom perceit átélték, akiknek anyagi javaik odavesztek, és életük egyik legnagyobb traumáját élték át. (…) A vigasztalódás, gyógyulás és megerősödés reményében adtuk ki e nyilatkozatot” – olvasható a közleményben.

Állj ki a szabad sajtóért!

A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.

Támogatom!
Kövess minket Facebookon is!