Cégvezető: Nem tudtuk, hogy gyerekek vannak az épületben

2023. december 19. – 13:26

Másolás

Vágólapra másolva

Amint korábban utaltunk rá, a Tamási Áron Gimnázium kollégiuma körül megkezdett munkálatok kivitelezője a Lareno-Fa Kft. volt. A cég tulajdonosa László Szilveszter Sándor, akit megpróbáltunk telefonon elérni, azonban nem sikerült beszélnünk vele.

Korábban azonban az Antena 3 hírtelevízió riportere a helyszínen lecsapott rá, és a kérdésekre adott válaszokból azt rakta össze, hogy László szerint az épület elé figyelmeztető felhívást tettek ki, hogy senki ne menjen be.

„Nem tudtam, hogy gyerekek vannak bent. Azért tettük ki, hogy senki ne tudjon bemenni. Nagyon sajnálom. Ez egy nagyon nagy probléma. Egy fiú meghalt” -

mondta állítólag a vállalkozó, legalábbis így vette át a teljes román sajtó az Antena 3 híre nyomán. A bejátszásból azonban számunkra az derült ki, hogy László Szilveszter Sándor felét sem értette a riporterek által megfogalmazott kérdéseknek, és nem is tudta megfogalmazni románul álláspontját.

László Szilveszter Sándor, a Lareno-Fa Kft. cégtulajodonosa nyilatkozik a sajtónak – Fotó: Alex Nicodim / Inquam Photos
László Szilveszter Sándor, a Lareno-Fa Kft. cégtulajodonosa nyilatkozik a sajtónak – Fotó: Alex Nicodim / Inquam Photos

A riporter szerint a cégvezető azt mondta, az ő utasítására kezdtek el ásni a munkások, anélkül, hogy előzetesen felmérték volna a terepet vagy tanulmányt készítettek volna.

Mindeközben az Agerpres arról tudósít, a nyomozáshoz közel álló forrásokra hivatkozva, hogy kihallgatják a cégtulajdonost.

László Szilveszter Sándor székelyszentkirályi vállalkozót 2011-ben Hargita Megye Tanácsa Márton Áron-díjjal jutalmazza kiemelkedő közösségépítő tevékenységéért, derül ki a megyei tanács honlapjáról.


Nélküled nem tudunk működni

A Transtelex egy órányi működése nagyjából 80 lejbe kerül. Az olvasói mikroadományok azonban nem tartanak ki a hónap végéig. Legyél te is a támogatónk, csak veled együtt lehet Erdélynek saját, független lapja.

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!