Németországban fogták el a szökésben lévő nagybányai polgármestert

2023. november 28. – 21:37

Másolás

Vágólapra másolva

Elfogták és őrizetbe vették kedden a bajor rendőrök a németországi Augsburgban Cătălin Cherecheş nagybányai polgármestert, akit korrupció miatt öt év letöltendő börtönbüntetésre ítéltek Romániában – tájékoztatott a Román Rendőrség.

A G4Media információi szerint Cherecheșt az augsburgi vasútállomás területén fogták el, miközben megpróbált elmenekülni Németországból.
Belügyi források arról számoltak be, hogy nagynénje segítségével próbált egy állomásra kijutni, a 200km/órás sebességgel közlekedő autóra azonban felfigyelt a rendőrség. Egy benzinkútnál akartak megszabadulni az utótól és megpróbáltak taxiba szállni, ekkor fülelték le őket a bajor rendőrök. Chereches először dulakodni kezdett, ellenállást tanúsított az őt megbilincselni akaró rendőrökkel szemben, ennek nyomai látszanak azon a fotón, amit a román rendőrség Sindicatul Europol nevű szakszervezete közölt a Facebook-oldalán:


Valószínű, hogy Cherecheș azért ment Németországba, hogy felvegye a több részletben oda szállított pénzt, amelyet az anyja és annak nővére által ott birtokolt házakban lévő széfekben helyezett el, írja a Digi 24 hírportál. Az így Németországba kerülő összeg körülbelül 1 500 000 euró lenne. Egy bírósági vallomásában Cherecheș elismerte, hogy személyesen vitte a pénzt autóval Németországba. „Bármely személynek joga van kivinni az országból egy 10 000 euróig terjedő összeget. Ez az oka annak is, hogy az összegeket készpénzben vettük fel kisebb tételekben, ami a Németországba való utazások ütemezéséhez kapcsolódott” – idézi a portál Cherecheș beismerő vallomását.

A rendőrségi közlemény szerint a nemzetközi rendőri együttműködésnek köszönhetően, valamint a Román Rendőrség és a német, a magyar, az osztrák, illetve az olasz hatóságok közötti adat- és információcsere révén sikerült kézre keríteni a nemzetközi körözés alatt álló politikust.

Nagybánya polgármesterét vesztegetés többrendbeli elfogadása miatt öt év letöltendő szabadságvesztésre ítélte a kolozsvári táblabíróság. A jogerős ítéletet pénteken hirdették ki, de Cherecheş aznap reggel egy rokonának érvényes személyi igazolványát felmutatva a petei határátkelőn keresztül elhagyta az országot.

Cherecheşt 2018-ban állította bíróság elé a korrupcióellenes ügyészség vesztegetés elfogadása, hamis nyilatkozattétel és szavazatvásárlás vádjával. Az ügyészek szerint 2013 folyamán Cherecheş különböző üzletemberektől nagyobb pénzösszegeket kért, fogadott el és vett át a hivatala gyakorlásával összefüggésben. Ugyanakkor az ügyészek szerint a nagybányai polgármester vagyonnyilatkozatai nem felelnek meg a valóságnak, több millió lejes jogosulatlan vagyonnal rendelkezik.

A szökés miatt a bíróság által kihirdetett büntetés súlyosbodhat. A nagybányai polgármester esetében is alkalmazni fogják a törvényt, amely értelmében 6 hónaptól 3 évig terjedő időtartammal növelhető azoknak a jogerősen elítélt személyeknek a börtönbüntetése, akik megszöknek a szabadságvesztés végrehajtása elől – jelentette be Alina Gorghiu igazságügyi miniszter.

Mint ismert, vasárnap menesztették a határrendészet főfelügyelőjét, Victor Ștefan Ivașcut, miután Cătălin Cherecheș rokona személyi igazolványát használva simán lelépett az országból a petei határátkelőhelyen.

Cherecheș anyósa és apósa is jelenleg vizsgálati fogságban van, megvesztegetéssel gyanúsítja őket a korrupcióellenes ügyészség. Az anyóst egy kolozsvári bevásárlóközpontban érték tetten, amikor 50 ezer eurót adott át egy bíró anyjának, az ítélethirdetés előtt néhány nappal. Ez a bíró tagja volt a nagybányai polgármester ellen indított perben ítélkező bírói testületnek.

A sajtó arról is ír, hogy Chereches felesége a mai nap folyamán Marosvásárhelyre utazott, hogy vizsgálati fogságban lévő szüleit meglátogassa.

Nélküled nem tudunk működni

A Transtelex egy órányi működése nagyjából 80 lejbe kerül. Az olvasói mikroadományok azonban nem tartanak ki a hónap végéig. Legyél te is a támogatónk, csak veled együtt lehet Erdélynek saját, független lapja.

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!