Hullanak a fejek a rendőrségnél Cherecheș szökése miatt

2023. november 27. – 08:50

Hullanak a fejek a rendőrségnél Cherecheș szökése miatt
Victor Ştefan Ivaşcu rendőrfőfelügyelő – Fotó: Octav Ganea / Inquam Photos

Másolás

Vágólapra másolva

Menesztette a belügyminiszter Victor Ştefan Ivaşcu rendőrfőfelügyelőt, az országos határrendészet vezetőjét, az intézmény irányítását az egyik helyettese, Cornel Laurian Stoica vette át – tájékoztatott vasárnap este a belügyminisztérium.

A közlemény szerint a miniszter ellenőrző testülete a máramarosszigeti területi határrendészetnél és a petei határátkelőknél vizsgálódik, ahol külföldre szökött a jogerősen börtönre ítélt nagybányai polgármester, Cătălin Cherecheș.

A történtek miatt a távoznia kellett tisztségéből Victor Ştefan Ivaşcu másik két helyettesének és a Máramaros megyei rendőrség vezetőjének, Constantin Ileának is.

A közlemény szerint a belügyminisztérium vezetősége jelentést kért december 6-ig a Román Rendőrségtől a hatósági felügyelet megszervezésében illetékes szervek, a kolozsvári táblabíróságnak rendőri támogatást biztosító speciális műveleti egység és a belügyi belső elhárítás (DGPI) hatékonyságáról. A speciális műveleti egység és a DGPI Máramaros megyei vezetőjét szintén leváltották.

A belügyminiszter emellett az Alexandru Ioan Cuza Rendőrakadémia rektorává nevezte ki Liviu Uzlău dandártábornokot. Claudiu Chindriş eddigi rektort korábban leváltották, miután 63 hallgató rosszul lett a felsőoktatási intézmény menzáján fogyasztott ételektől.

Nagybánya polgármesterét vesztegetés többrendbeli elfogadása miatt öt év letöltendő szabadságvesztésre ítélte a kolozsvári táblabíróság. A jogerős ítéletet pénteken hirdették ki, de Cherecheș aznap reggel egy rokonának érvényes személyi igazolványát felmutatva a petei határátkelőn keresztül elhagyta az országot.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!