A helyi RMDSZ és PNL acsarkodása miatt egymásnak feszült a Maros megyei önkormányzat és prefektúra

2023. november 11. – 13:11

Másolás

Vágólapra másolva

Egymásnak feszült az RMDSZ marosvásárhelyi szervezete és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) által irányított prefektus, miután Ciprian Dobre, a PNL Maros megyei szervezetének elnöke és a megye prefektusa román nemzeti összefogásra hívta a román pártokat a Soós Zoltán független polgármester és RMDSZ-tag leváltása érdekében.

Bár a helyhatósági választásra még több hónapot várnunk kell, az RMDSZ és a PNL között kialakult feszültség egyre fokozódik. A történet pedig újabb fejezethez ért, és a két oldal képviselői egymást vádolják azzal, hogy politikai játszmára használják fel a közintézményeket.

Mivel ebben az esetben is úgy kezdődött a verekedés, hogy a koma visszaütött, ezért érdemes szétszálazni, hogy mi történik jelenleg Marosvásárhelyen.

  1. Soós Zoltán polgármester polgármesteri rendeletben szerette volna megvonni a PNL-s alpolgármester bizonyos hatásköreit. Mintegy jelezve ezzel a PNL számára, hogy a Soós Zoltán ellen irányuló támadásból, amibe legutóbb a DNA által indított pert is bevonták, nem kérnek, ha pedig átlépik a vörös vonalat, akkor a PNL-s alpolgármesteri tisztség is veszélybe kerülhet.
  2. Válaszul Ciprian Dobre prefektus megtámadta a szervezete ellen irányuló polgármesteri rendeletet, és egy önkormányzati döntést is elkaszált, amivel a városi tanács a taxis társaságok működését akarta szabályozni.
  3. Erre reagálva az RMDSZ azzal vádolta meg a prefektust, hogy politikai játszmára és Soós lejáratására használja meg az amúgy papíron apolitikus közintézményt. Az RMDSZ helyi szervezete bejelentette azt is, hogy panaszt tesz a kormánynál Ciprian Dobre ellen, mivel az „összetéveszti a pártszékházat a prefektúra intézményével.”
  4. Ciprian Dobre ezt persze nem hagyta annyiban, és legalább annak a látszatát szerette volna láttatni, hogy a prefektus működését nem a politikai csatározásnak rendeli alá, így a taxitársaságokkal közös gyűlésére és kritikájára hivatkozott a tanácsi határozat megtámadásakor, illetve egy videót is közzétett. A prefektus a videóhoz fűzött bejegyzésben azt fejtegeti, hogy RMDSZ olyan mélyre süllyedt, hogy „van képe azt állítani”, hogy a prefektust fenyegeti, mert törvényes hatáskörét gyakorolja.

„Az RMDSZ azzal is vádol, hogy akadályozom a helyi közigazgatás munkáját, de a polgármester és Soós klikkjének inkompetenciájáról nem mond semmit. Kedves RMDSZ-esek, biztosítalak benneteket, hogy Marosvásárhely nem a ti játékszeretek, nem csinálhatjátok azt, amit akartok. Megismétlem, amit mondtam: Soós polgármester és klikkje nem képviseli Marosvásárhelyt. És erről minden nap meggyőződünk. Biztosítom a marosvásárhelyieket, hogy prefektusként továbbra is biztosítani fogom a törvények betartását, és nem hagyom magam megfélemlíteni az RMDSZ vagy Soós klikkjének fenyegetései által” – jelentette ki a prefektus.

Folytatása következik.

Támogasd a Transtelexet!

Az erdélyi közösségnek saját, független lapja csak akkor lehet, ha azt az olvasótábora fenntartja. Támogass minket akár alkalmi jelleggel, ha pedig teheted, állíts be rendszeres támogatást!

Támogatom!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!