Kormányzásra készülve konzervatív párttá sminkeli át magát az AUR?

2023. augusztus 30. – 19:24

Kormányzásra készülve konzervatív párttá sminkeli át magát az AUR?
George Simion, AUR-elnök és Marcel Ciolacu a Szociáldemokrata Párt elnöke a képviselőházban – Fotó: George Calin / Inquam Photos

Másolás

Vágólapra másolva

Kormányzásra készül a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR), mondták ki a liberálisok, akik szerint a szociáldemokraták már meg is kötötték a román szélsőjobbosokkal a háttéralkut a 2024-es választások utánra vonatkozóan. A Fidesz retorikáját piros-sárga-kékben alkalmazó nacionalisták komolyan veszik a lehetőséget: máris elhatárolódtak korábbi antiszemita megnyilvánulásaiktól, és minden követ megmozgatnak, hogy bekerüljenek az európai konzervatív és szuverenista pártok klubjába.

Robert Sighiartău, a Nemzeti Liberális Párt főtitkára elképesztő kijelentésre ragadtatta magát egy tévéműsorban. Azt mondta, aktuális koalíciós partnerüket, a Szociáldemokrata Pártot 2024-től az AUR-ral, a Románok Egyesüléséért Szövetséggel együtt látja kormányozni. Kifejtette, feltételezését a két politikai pártnak egyre intenzívebbé váló háttérkapcsolatai teszik valószínűvé, illetve az a taktika is, amelyet az AUR választott az elmúlt időszakban, azt valószínűsíti, hogy a szélsőjobbos alakulat, amely a felmérések szerint a második legnagyobb politikai erővé küzdötte fel magát, egyértelműen kormányzásra készül.

Sighiartău szerint az utóbbi időben az AUR „kifehérítésének” lehetünk tanúi.

A liberális politikus úgy látja, „a PSD egyértelműen erodálódni kezdett, nem éri el a 30 százalékos küszöböt, sőt, amióta Ciolacu áll a kormány élén, azóta zuhanórepülésben van a párt népszerűsége”. Még az is előfordulhat, hogy a jelenlegi katasztrofális helyzet odavezet, hogy az AUR beelőzi a szociáldemokratákat is, és első helyen végez a választásokon – véleményezte.

Ha ehhez hozzátesszük azt a hírt, hogy az AUR elnöke George Simion nemrég az izraeli nagykövettel találkozott, egyértelművé válik, hogy nem az őszinte megbánás vezette az antiszemita megnyilvánulásairól híres párt elnökét, amikor elismerte Románia felelősségét az ország területén megtörtént holokausztban, hanem bizonyos bel- és külpolitikai számítások. Szalonképessé kell ugyanis tenni a formációt ahhoz, hogy részt vehessen Románia kormányzásában. Erről ír Sabina Fati is, a Deutsche Welle újságírója, aki szerint az AUR egy alaposan átgondolt stratégiát követ.

Agyő, antiszemitizmus, jövel, kormányzás!

Izrael bukaresti nagykövetsége a közelmúltig elutasított minden kapcsolatot szélsőséges nézeteket valló személyekkel vagy pártokkal, de Eli Cohen izraeli külügyminiszter szorgalmazására Izrael változtatott a romániai AUR párttal szembeni politikáján.

Az irányváltásról az izraeli Haaretz portál augusztus elején számolt be. A lap szerint a kormányfő döntése a jobboldali Likud Párt nyomásának köszönhető. A Likud képviselői 2022 novemberében részt vettek az AUR által Bukarestben szervezett „Az az Európa, amelyben hiszünk” című konferencián is (később még szó lesz róla). Az izraeli vendégek között ott volt Michael Kleiner, a Likud belügyi vezetője és Tali Gotlieb parlamenti képviselő. A Likud már korábban is kapcsolatba került európai szélsőjobbos pártokkal és vezetőkkel, például a Svéd Demokratákkal és az osztrák Szabadság Párttal is, bár azóta igyekszik óvatosabbnak lenni.

A történelmi találkozó, amelyet szorgalmaztak, végül megtörtént. Reuven Azar nagykövet az Agerpres számára kijelentette, hogy megbeszélésükön George Simion pártja nevében előzmény nélküli állásfoglalást fogalmazott meg a holokauszttal és az antiszemitizmussal kapcsolatban.

A diplomata közlése szerint a következő négy elemről van szó: 1. Románia felelősségének elismerése az ország területén történt holokausztért; 2. az antiszemitizmus elítélése és a Nemzetközi Holokauszt Emlékezet Szövetség (IHRA) antiszemitizmusra vonatkozó meghatározásának elfogadása; 3. a háborús bűnösök, különösen Ion Antonescu képmása használatának megtiltása; 4. a holokausztról szóló oktatás támogatása.

Reuven Azar – Fotó: Sabin Cirstoveanu / Inquam Photos
Reuven Azar – Fotó: Sabin Cirstoveanu / Inquam Photos

„Ez a négy elem volt a találkozónk feltétele, és ez lehetővé teszi számunkra a párbeszéd elkezdését. Természetesen, ha valaki a kezét nyújtja felénk, és hajlandó kimondani azt, amit ki kell mondani, esélyt kell adnunk neki” – magyarázta Reuven Azar.

A nagykövet beszámolója szerint a találkozón George Simion kifejtette, hogy határozottan ellenzi az antiszemitizmust, fontosnak nevezte a holokauszt emlékezetét, illetve azt, hogy a holokauszt idején meggyilkolt emberek románok voltak. Soha nem volt még olyan nacionalista, szélsőjobboldali párt, amelyik ilyen nyilatkozatot tett volna – szögezte le a diplomata.

A nagykövet azonban hozzátette, hogy az AUR által vállalt nyilatkozatot a gyakorlatban is meg kell valósítani, és „mindenki figyelni fog arra, hogy az AUR be is tartsa a nyilatkozatában elhangzottakat”. Más szóval, bármilyen csúsztatás semmissé teheti a megállapodást, amelyet Benjamin Netanjahu miniszterelnök pártjával remélnek elérni.

Számos antiszemita beszéd és gesztus róható fel az AUR-nak, az Elie Wiesel Intézet jelentése részletesen felsorolja a párt vezetőinek nyilatkozatait, az egykori legionárius vezetők népszerűsítését, a Vasgárda jelvényeinek és a köszönési módjának a használatát különböző találkozókon.

Az AUR a 2020-as választások óta szinte megtriplázta támogatottságát

A parlamenti pártok támogatottsága 2022-ben a felmérések szerint hullámzó volt, egyedül az AUR növekedett. A szélsőjobboldali pártot, amely 9 százalékot ért el a 2020-as parlamenti választásokon, az év végén 18-20 százalékon mérték a közvélemény-kutatók. Népszerűségüknek az volt a magyarázata, hogy felültek arra az elégedetlenségi hullámra, amit a járvány féken tartásához szükséges korlátozó intézkedések váltottak ki a lakosságban. Egy év eleji elemzésben George Jiglău politológus szerint a Románok Egyesüléséért Szövetség támogatottsága már nehezen nőhetett volna tovább, de úgy tűnik, tévedett. A járvány megszűnte után az AUR-osok oroszpárti narratívájukkal, EU-ellenes szlogenjeikkel, magyarellenességükkel és nacionalista retorikájukkal tornászták egyre feljebb magukat, annyira, hogy – amint fentebb írtuk – a liberális Sighiartau már azt sem tartja kizártnak, hogy a szociáldemokratákat is lekörözzék a 2024-es választásokon.

Az AUR-PSD együttműködés forgatókönyve azért is tűnik valószínűnek, mert a korábbi jobbszélső alakulat, a Nagy-Románia Párt (PRM) szintén a PSD-vel való együttműködésből táplálkozott. Mi több, a PRM-nek is volt egy álfiloszemita korszaka. Ezt az utat kell bejárnia az AUR-nak is: ahhoz, hogy kapcsolata a PSD-vel ország-világ számára elfogadható legyen, a pártnak szalonképessé kell válnia.

Izrael romániai nagykövetével való találkozónak is ez volt a funkciója, hogy hitelessé tegye a pártot, tisztességes konzervatív párttá alakítsa át, persze, megőrizve minden egyebet, ami AUR-rá teszi az AUR-t. Tudjuk, George Simionnak több példaképe is van: a lengyel Jog és Igazságosság pártja és a Fratelli d'Italia is ott vannak a kedvencek között, de az AUR vezetőjének nagy példaképe Orbán Viktor és a Fidesz.

Az AUR és a Fidesz hasonló üzenetekkel árasztják el választóikat

A Rise Project tényfeltáró portál hét hónapon keresztül tanulmányozta a magyar kormánypárt és a Románok Egyesüléséért Szövetség kommunikációját, és fekete-fehéren bebizonyította, ugyanazokra a narratívákra épít mindkét alakulat. Az alapos kutatás egymás mellé téve mutatja be Orbán Viktor és George Simion mondatait, és kiderül, mindketten hasonló üzeneteket fogalmaznak meg. Ezeket öt nagy kategóriába sorolták az újságírók:

  • az ún. békepártiság, amellyel azt sugallják, hogy a háborúba lépés veszélye mindkét ország számára jelentős, és ők ez ellen határozottan tiltakoznak;
  • Ukrajna-ellenes megnyilvánulások, elsősorban az ott élő magyar és román kisebbségekkel való bánásmód felemlegetésével;
  • Finnország és Svédország NATO-csatlakozásának ellenzése;
  • EU-ellenes megnyilvánulások,
  • Erdély-retorika.

Ha tehát hatalomra kerülne az AUR, Romániában is ugyanazok a politikai elképzelések valósulnának meg, amelyek szerint ma a Fidesz kormányoz Magyarországon. Úgy tűnik, ez a vonal a szociáldemokratáknak is fekszik, hisz bizonyos sajtóinformációk szerint a PSD azért kezdeményezett háttérmegbeszéléseket az AUR-ral, hogy megszerezzék támogatásukat arra az esetre, ha a liberálisok felrúgnák a koalíciós egyezséget. A választásokig tartó informális támogatás a választások után formális szövetséggé alakulna át.

Talán az AUR számára is hihetetlen a fulmináns siker, hisz számításaik szerint még négy évet kellett volna ellenzékben tölteniük ahhoz, hogy komoly koalíciós partnerként tekintsen rájuk bármelyik nagy párt. A kocka azonban akkorát fordult, hogy pár hónap múlva talán ők dönthetik el, kivel szeretnének szövetségre lépni. És akkor mindaz, aminek most piros-fehér-zöldben tapsolunk Magyarországon, megvalósulhat piros-sárga-kékben Romániában.

Arról, hogy mit is szeretne az AUR és a hozzá hasonló pártok, azon a konferencián beszéltek, amin ott volt az izraeli Likud, és meghívták az ismert európai szuverenista pártok többségét is. „Az az Európa, amelyben hiszünk” című találkozón a résztvevők azt vizionálták, milyen szép is volna, ha a család, az egyház és a hazafiság köré rendeződne a társadalom. Az ő Európájuk az igazi hazafiak kontinense volna, ahol minden ország azt csinálhat, amit akar, ahol a nacionalizmus kultusza állami politikává válhatna. Az ő Európájukban a nők sokat szülnének, az abortuszt betiltanák, az LMBTQ közösség eltűnne, és az egyházaknak a törvényhozásba is beleszólási joguk volna. Ha tehát jön az AUR, ezzel cserélhetjük majd fel demokratikus szabadságjogainkat.

Nélküled nem tudunk működni

A Transtelex egy órányi működése nagyjából 80 lejbe kerül. Az olvasói mikroadományok azonban nem tartanak ki a hónap végéig. Legyél te is a támogatónk, csak veled együtt lehet Erdélynek saját, független lapja.

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!