George Simion az izraeli nagykövet előtt ismerte el Románia felelősségét az itteni holokausztért

2023. augusztus 28. – 19:40

Másolás

Vágólapra másolva

Izrael bukaresti nagykövete, Reuven Azar hétfőn tárgyalt a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnökével, írja az Agerpres. A találkozó után a diplomata a hírügynökség számára kijelentette, hogy a megbeszélésükön George Simion a pártja nevében előzmény nélküli állásfoglalást fogalmazott meg a holokauszttal és az antiszemitizmussal kapcsolatban.

A nagykövet elmondta, azért döntött úgy, hogy fogadja az AUR vezetőjével, mert a párt tagjai ígéretet tettek egy nyilvános állásfoglalás megfogalmazására, amely az izraeli fél számára fontos négy elemet tartalmaz.

A diplomata közlése szerint a következő négy elemről van szó: 1. Románia felelősségének elismerése az ország területén történt holokausztért; 2. az antiszemitizmus elítélése és a Nemzetközi Holokauszt Emlékezet Szövetség (IHRA) antiszemitizmusra vonatkozó meghatározásának elfogadása; 3. a háborús bűnösök, különösen Ion Antonescu képmása használatának megtiltása; 4. a holokausztról szóló oktatás támogatása.

„Ez a négy elem volt a találkozónk feltétele, és ez lehetővé teszi számunkra a párbeszéd elkezdését. Természetesen, ha valaki a kezét nyújtja felénk, és hajlandó kimondani azt, amit ki kell mondani, esélyt kell adnunk neki” – magyarázta Reuven Azar.

A nagykövet beszámolója szerint a találkozón George Simion kifejtette, hogy határozottan ellenzi az antiszemitizmust, fontosnak nevezte a holokauszt emlékezetét, illetve azt, hogy a holokauszt idején meggyilkolt emberek románok voltak. Soha nem volt még olyan nacionalista, szélsőjobboldali párt, amelyik ilyen nyilatkozatot tett volna – szögezte le a diplomata.

Hozzátette: a nagykövetség figyelemmel fogja kísérni, hogy az AUR tartja-e magát a továbbiakban ehhez az állásfoglaláshoz.

Alexandru Muraru: Felkérem Izrael nagykövetét, hogy határolódjon el az AUR-tól

A Nemzeti Liberális Párt (PNL) parlamenti képviselője, Alexandru Muraru bírálta hétfőn a Facebook-oldalán Izrael bukaresti nagykövetét, Reuven Azart, amiért találkozott a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnökével, George Simionnal.

Bejegyzésében érthetetlennek nevezte, hogy az izraeli nagykövet kezet fogott egy olyan személlyel, aki az erőszakot képviseli a román politikában. Azar nagykövet gesztusa rendkívül káros a romániai demokráciára és közéletre, mert egy szélsőséges, idegengyűlölő, antiszemita, legionárius, neofasiszta pártot legitimál – írta Muraru.

A politikus törvényhozóként, a PNL alelnökeként és a kormánynak az antiszemitizmus és az idegengyűlölet elleni küzdelemért felelős korábbi különmegbízottjaként felkérte az izraeli nagykövetséget és a nagykövetet, hogy „határolódjon el a fasiszta és újlegionárius ihletésű szélsőséges párttól, amely évek óta folyamatosan gúnyt űz a holokauszt áldozatainak emlékéből, a tolerancia értékeiből, és minden tettével bizonyítja, hogy gyűlöletből és erőszakból táplálkozik”.

Reuven Azar nagykövet a PNL képviselőjének álláspontjáról az Agerpresnek elmondta, hogy tekintettel az AUR előéletére, megérti Alexandru Muraru aggályait. „Úgy vélem azonban, hogy van egy fontos lehetőségünk az irányváltásra és egy olyan helyzetet megteremtésére, amelyben Románia összes nagyobb pártja egyetért a találkozónkon elhangzott elvekben. (...) Úgy gondoljuk, hogy ha valaki hajlandó állást foglalni ezekről a dolgokról, akkor esélyt kell adni neki. Meglátjuk majd, hogy mit hoz a jövő (...)” – nyilatkozta a diplomata.

Nélküled nem tudunk működni

A Transtelex egy órányi működése nagyjából 80 lejbe kerül. Az olvasói mikroadományok azonban nem tartanak ki a hónap végéig. Legyél te is a támogatónk, csak veled együtt lehet Erdélynek saját, független lapja.

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!