Erdélyben nyaral Novák Katalin köztársasági elnök és családja

2023. augusztus 29. – 12:31

Másolás

Vágólapra másolva

Ezúttal családi kirándulás okán utazott Gyergyószentmiklósra Novák Katalin Magyarország köztársasági elnöke. Utazásáról Facebook-bejegyzésben számolt be. A megosztott képen az elnök és családja látható a Kis-Cohárdon.

Mint ismeretes, a Kis-Cohárd sziklája a Hagymás-hegységben, Hargita megye északkeleti részén, a Gyilkos-tó szomszédságában emelkedik 1344 m magasra.

Facebook-bejegyzése alapján, Novák Katalin vasárnap érkezhetett Erdélybe, hogy részt vegyen az új kenyér ünnepén a Hargita megyei Farcádon.

A köztársasági elnök nem először látogatott el Erdélybe: áprilisban részt vett Kölcsey Ferenc szobrának felavatásán Nagykárolyban, májusban a csíksomlyói búcsún. Útjait feszült pillanatok jellemezték. Nagykárolyban a román szélsőségesek okoztak zavargásokat, a búcsú után a román külügy kérte számon rajta, hogy magánlátogatása során „nem megfelelő nyilvános üzeneteket” fogalmazott meg. Amint a Transtelexen megírtuk, Novák Facebook-oldalán megjelent egy videó a búcsú után, amelyben a székely himnusz első szakasza hangzik el. Címként a „Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk” sort emelte ki Magyarország elnöke.

Novák Katalin erdélyi látogatása előtt Kárpátalján és Kijevben járt, majd a Vatikánban és Rómában tett hivatalos látogatást.

Adjuk össze, adjuk ki TGM kolozsvári esszéit!

2 millió forintot, vagy ennek megfelelő 26 000 lejt / 5330 eurót szeretnénk összegyűjteni, hogy kiadhassuk Tamás Gáspár Miklós Kolozsvári esszék című kötetét. Azoknak a támogatóknak, akik ehhez külön hozzájárulnak, a neve a könyvben is megjelenik majd támogatóként.

Támogatom!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!