A Budapest-Bukarest gyorsvasútról tárgyalhatott Orbán ma Bukarestben a román miniszterelnökkel

2023. július 19. – 16:54

A Budapest-Bukarest gyorsvasútról tárgyalhatott Orbán ma Bukarestben a román miniszterelnökkel
Orbán Viktort magánebéden fogadta Marcel Ciolacu – Fotó: Benko Vivien Cher / Miniszterelnöki Sajtóiroda / MTI

Másolás

Vágólapra másolva

A szokásosnál korábban érkezett Orbán Viktor Romániába: többnyire csak a péntek-szombatot szokta Tusványoson tölteni, idén úgy látszik hosszabbra tervezte a kiruccanást, és már szerdán megérkezett. Igaz, egy román fővárosi látogatással indította a programot. Állítólag éppen Marcel Ciolacu kormányfő meghívására rándult Bukarestbe, hogy egy zártkörű ebéden, Kelemen Hunor RMDSZ-elnök és a román közlekedésügyi miniszter társaságában infrastrukturális projektekről és romániai befektetésekről beszélgessenek. Ciolacu tavaly élesen bírálta Orbán tusványosi beszédét, ma a magyar kormányfő viszont arról posztolt, hogy egy szép barátság kezdetét jelenti a találkozó. Ha a Budapest-Bukarest gyorsvasút megvalósul, mert állítólag erről tárgyaltak, akkor így is lehet.

Magánebéden fogadta Orbán Viktor miniszterelnököt Marcel Ciolacu kormányfő szerdán Bukarestben – tájékoztatott Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke. Havasit román sajtóinformációkra hivatkozva kerestük meg, amelyek azt állították, hogy a tusnádfürdői fellépése előtt még Bukarestbe utazik tárgyalni, viszont sem Marcel Ciolacu, sem Klaus Iohannis hivatalos programjában nem szerepelt a Orbán Viktor látogatása. A román miniszterelnöki hivatal honlapján csak a francia nagykövet fogadásával kapcsolatos külügyi programpont szerepelt.

A két miniszterelnök kötetlen beszélgetést folytatott a kétoldalú és az európai ügyekről. A találkozón részt vett Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke, korábbi miniszterelnök-helyettes és Sorin Grindeanu közlekedési és infrastrukturális fejlesztésekért felelős miniszter is, közölte a Transtelexszel Havasi.

Ciolacu a tavalyi Tusványos után nem volt ennyire mosolygós, mint ma

Marcel Ciolacu a tavaly tusványosi Orbán-beszéd után keményen bírálta a magyar miniszterelnököt, és azt mondta „egy 21. századi politikus számára elfogadhatatlan kijelentéseket tett”. Ciolacu szerint a magyar kormányfő állításai „sértőek” voltak, „különösen a románok számára”.

„Bárcsak ne Romániában hangzottak volna el, de mindegy, akár a Himalájában is elmondhatta volna, a hatás ugyanaz” – mondta tavaly a Szociáldemokrata Párt (PSD) vezetője, miután Orbán Viktor az EU-t és a NATO-t támadta, illetve a fajok keveredéséről értekezett. A PSD-elnök akkor határozottan kérte, hogy a magyar miniszterelnöki beszéd által okozott diplomáciai feszültséget tárgyalják meg a kormánykoalícióban is, amelynek akkor még tagja volt az RMDSZ.

A tusványosi beszéd után kemény reakció érkezett a szociáldemokraták főtitkárának részéről is. „Romániát nem lehet ugródeszkának használni az Európa-ellenes és oroszbarát üzenetek számára, sem Orbán Viktor miniszterelnök, sem a magyar kormány más tagjai részéről” – hangzott Paul Stănescu üzenete. „Ha kritizálni akarják az EU és a NATO közös fellépését, és jóslatokat akarnak megfogalmazni arról az agresszióról, amelynek Ukrajna Oroszország részéről ki van téve, akkor ezt Magyarország területéről tegyék, ahol szabadon mondhatják, amit akarnak. Egy másik államon belül az ilyen üzenetek nem helyénvalóak” – mondta Stănescu.

A találkozóról Orbán Viktor is posztolt a Facebookon. „This is the beginning of a beautiful friendship”/ „Ez egy gyönyörű barátság kezdete” – írta a posztjához. Eddig sem Ciolacu, sem Grindeanu, sem Kelemen nem közölt semmit a találkozóról.

A román kormány valamivel részletesebben számolt be a találkozóról, amelyen Marcel Ciolacu állítólag Ukrajna támogatásának a fontosságára is figyelmeztette Orbán Viktort.

Schengen és a gyorsvasút – ezek voltak a legfontosabb témák a fogások között, előtt és után

A román kormány közleménye szerint a találkozón Ciolacu hangsúlyozta, hogy a román fél szeretné fenntartani a nyitott, pozitív és konstruktív viszonyt a román-magyar kapcsolatokban. Ciolacu üdvözölte, hogy a magyar kormány támogatja Románia schengeni övezethez való csatlakozását, és azt is elmondta, hogy reméli nem változtatja meg Magyarország az álláspontját ebben a tekintetben. Ugyanakkor a két miniszterelnök megvitatta egy közös infrastrukturális projekt indítását, amely mindkét ország számára jelentős gazdasági hatással járna. A román miniszterelnök továbbá azt is elmondta, hogy növelni szeretnék a romániai vállalatok magyarországi befektetéseit.

A megvitatott infrastrukturális projekt egy Budapest-Bukarest gyorsvasút megépítése volt – írja kormányzati forrásokra hivatkozva a G4Media.

Az elmúlt évtizedben több alkalommal is téma volt a Bukarest–Kolozsvár–Budapest-gyorsvasút kiépítése, az Európai Unió nemrég jelezte, azt várja Romániától, hogy 2040-ig fejezze be az ország területén áthaladó szakaszokat. A transzeurópai közlekedési hálózat (TEN-T) új szabályzata értelmében tehát 18 éven belül be kell fejezni a Bukarestet Budapesttel összekötő gyorsvasút kiépítését, akkorra a hálózat részét képező romániai szakaszokon is 160 kilométer/órás sebességgel kell közlekedniük a személyszállító vonatoknak, a tehervonatoknak pedig el kell érniük a 100 kilométer/órás sebességet.

A másik fontos ok, amiért Marcel Ciolacu román miniszterelnök meghívta magyar kollégáját Bukarestbe, Románia tervezett schengeni csatlakozásához kötődik. „Ha Románia lemarad a schengeni csatlakozásról 2023-ban is, akkor az egyetlen esély arra, hogy 2024-ben újra napirendre kerüljön a téma, az év második felében lesz, amikor Magyarország tölti be az EU soros elnökségét” – írja a G4Media.

Közben Kelemen Hunor is közölt részleteket az oldalán, állítása szerint Orbán Viktor Marcel Ciolacu meghívására érkezett Bukarestbe. Orbán Viktor Bukarestből Tusnádfürdőre, a 32. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor helyszínére utazik tovább. Amint már korábban kiderült, a magyar kormányfő idei beszéde is az orosz-ukrán háborúra fog koncentrálni, a jelige: a béke ideje.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!