A Petőfi Kulturális Ügynökség támogatja idén a Médiatér lapjait, de állítólag ennek csak a Petőfi-évfordulóhoz van köze

2023. február 6. – 10:27

Másolás

Vágólapra másolva

Lecserélték a Médiatér Egyesülethez tartozó tartozó összes online orgánumnál a támogató nevét – figyelt fel rá még január végén a Magyar Hang. Most már tehát nem Magyarország kormánya, a Miniszterelnökség politikai államtitkársága és a Bethlen Gábor Alap jelenik meg mint támogató, hanem a Magyar Kultúráért Alapítvány, valamint a Petőfi Kulturális Ügynökség logója látható az oldalak alján. A MKA gyakorlatilag a kulturális ügynökség tulajdonosa, az alapítvány kuratóriumának elnöke pedig nem más, mint Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum igazgatója, akinek neve is többször felmerült a Fidesz erdélyi médiabirodalma kapcsán.

„Itt mindössze a Petőfi 200 projektben való részvételről van szó, nem többről”

– mondta el megkeresésünkre Szüszer Róbert, a Székelyhon és Krónika tartalomigazgatója még akkor, akit arról kérdeztünk, hogyan zajlott le a váltás és mennyi ideig számíthatnak az MKA támogatására.

Mint kifejtette, az ügynökséggel az együttműködés a projekt lefutási idejéig érvényes és „semmi egyébről nincsen szó”, a Médiatér Egyesülethez tartozó médiumok fenntartása mellett mindez csak egy párhuzamosan futó projekt.

A Petőfi 200 programmal Petőfi Sándor magyar költő születésének 200. évfordulója alkalmából számtalan programsorozat készül Erdélyben, ehhez csatlakozott be a Médiatér Egyesület portfóliójában maradt lapcsalád, és számol be minden olyan eseményről, amelyet a Magyar Kultúráért Alapítvány támogat.

„Most ez a Petőfi 200 zajlik, erről szól ez az év. Annak van hatmillió kis programja, ebben pedig mi is részt veszünk, ez ennyi”

– szögezte le Szüszer.

Mikor arról kérdeztük, hogy az idei év elején a médiatrösztnél megtörtént tömeges leépítések miatt nem-e tartanak egy újabb magyarországi intézménnyel való együttműködéstől, Szüszér azt mondta, hogy nem avathat be minden ügyes-bajos dolgaikba, de másrészt szerinte inkább „azt kellene lássuk, hogy milyen irányba tart a kisebbségi média helyzete”, már csak ha az előzetes népszámlálási adatok eredményeit is vesszük, amelyek „azért eléggé utalnak arra, hogy mi vár mindannyiunkra”.

Természetesen megkerestük Demeter Szilárdot, hiszen korábban lapunknak azt nyilatkozta, már nincs köze a Médiatérhez, annak menedzsmentjét más viszi és már évek óta más feladatot kapott. Szerettük volna megtudni, mit jelent ez a változás a lapok fenntartása szempontjából, mekkora összeggel támogatja az MKA a Médiatér kiadványait, kik és mikor döntöttek a támogatások megítéléséről. Arra is rákérdeztünk, várható-e valamilyen modellváltás az erdélyi lapok működtetésében, miután a korábbi nem bizonyult fenntarthatónak.

Első levelünket január végén küldtük el neki, majd emailen, illetve munkatársain keresztül telefonon is kerestük többször, ám választ a mai napig nem kaptunk.

Mint korábban megírtuk, az Erdélyi Médiatér Egyesület idéntől megvált a lapjainál dolgozó újságírók kétharmadától, a cégcsoport szintjén összességében 70 százalékos leépítés történt. Erre azt követőn került sor, hogy októberben a Prima Press Kft. közleményéből kiderült, hogy 2023-tól már nem jelenik meg nyomtatott formában sem a Krónika napilap, sem a Székelyhon, de a döntés az összes nyomtatott kiadványra, a Médiatér által nemrég bekebelezett Székely hírmondó napilapra, a Heti hirdető hetilapra, valamint a Nőileg magazinra is kiterjed. A kiadó ezzel párhuzamosan a székelyföldi lapterjesztő és lapkézbesítő hálózatának működtetését is felfüggesztette.

Demeter Szilárdtól korábban a Transtelex megkérdezte, hogy felelősnek érzi-e a magát azért, ami a médiatröszttel történt, de a PIM-igazgató szerint ezért a pandémia és a gazdasági helyzet a felelős, és nincs köze a megszűnő lapokhoz. „Már évek óta más feladatot kaptam, az erdélyi médiavállalkozás menedzsmentjét más viszi. A válságnak van köze hozzá” – jelentette ki. 2018-banaz Átlátszó Erdélynek adott interjúban még „az egyesület nem hivatalos nagyköveteként” határozta meg magát, és arról is beszélt, hogyan lobbizta ki az Erdélyi Médiatér Egyesület számára a rekord mértékű támogatást.

Nélküled nem tudunk működni

A Transtelex egy órányi működése nagyjából 80 lejbe kerül. Az olvasói mikroadományok azonban nem tartanak ki a hónap végéig. Legyél te is a támogatónk, csak veled együtt lehet Erdélynek saját, független lapja.

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!