Alapfokon pert vesztett plágiumügyben Lucian Bode a BBTE-vel szemben

2023. január 17. – 17:04

Alapfokon pert vesztett plágiumügyben Lucian Bode a BBTE-vel szemben
Lucian Bode belügyminiszter – Fotó: George Calin / Inquam Photos

Másolás

Vágólapra másolva

Alapfokon pert vesztett a Babeș-Bolyai Tudományegyetem ellen Lucian Bode belügyminiszter a plágiumát vizsgáló etikai bizottság ügyében: a Szilágy Megyei Törvényszék elutasította a politikus azon kérelmét, hogy függesszék fel azt a határozatot, amely alapján a testület másodszor is kielemezte a doktori dolgozatát – számolt be az Edupedu. Az ítélet nem jogerős, öt napon belül megfellebbezhető.

Mint írják, a törvényszék kedden megalapozatlanak találta és elutasította Bode azon kérését, amellyel jogi úton próbálta megakadályozni, hogy az egyetem etikai bizottsága a külföldi szakértők bevonásával újra megvizsgálja a dolgozatot.

Mint a Transtelexen beszámoltunk róla, arról az egyetemi döntésről van szó, amely alapján Lucian Bode doktori disszertációját az etikai bizottság egy második elemzésnek vetette alá, azt követően, hogy Emilia Șercan újságíró egy olyan vizsgálat eredményét publikálta, amely sokkal nagyobb mértékű plágiumot mutatott ki, mint amit ugyanaz az etikai bizottság korában, az első elemzésében maga is elismert.

A BBTE etikai bizottsága egyébként már meghozta döntését és január 11-én bejelentette, hogy Lucian Bode belügyminiszter doktori dolgozatának esetében a plágiumvádak többsége beigazolódott. A határozat nyomán pedig a liberális miniszter doktori dolgozata alapján megjelent könyv visszavonását is kérték.

A döntésre Bode a Facebookján reagált, ahol közölte, a törvényszék döntése érthető, mivel az etikai bizottság már közzétette döntését. Ennek ellenére nem továbbra is küzdeni fog azért, hogy megvédje magát ebben az ügyben.

„Az igazságért folytatott harcom itt nem ért véget, csak most kezdődik. Előzetes panaszt nyújtottam be a Babeș-Bolyai Tudományegyetem etikai bizottságának 1/2023. számú határozata ellen, annak teljes megsemmisítése, valamint a határozatban megállapított utólagos szempontok visszavonása érdekében. Ezt a döntést továbbra is megalapozatlannak, jogellenesnek és visszaélésnek tartom” – szögezte le a miniszter.

Nélküled nem tudunk működni

A Transtelex egy órányi működése nagyjából 80 lejbe kerül. Az olvasói mikroadományok azonban nem tartanak ki a hónap végéig. Legyél te is a támogatónk, csak veled együtt lehet Erdélynek saját, független lapja.

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!