PSD-elnök: szükség van az állami intézmények beavatkozására a Blue Air ügyében

A Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, Marcel Ciolacu szerint az állami intézmények beavatkozására van szükség a Blue Airnél kialakult helyzet megoldásához – közölte az Agerpres.

A politikus a România TV-nek nyilatkozva hétfőn este a légitársaságot egy piramisjátékhoz hasonlította, amelynek több mint 200.000 utas a károsultja.

„Nem akarom, hogy a szavaimat utasításnak vegyék, de szerintem egy ilyen jelentőségű helyzetben az állami intézményeknek be kell avatkozniuk” – jelentette ki arról, hogy a Blue Air október 10-ig törölte az összes járatát, amelyekre korábban utasok százezrei vásároltak jegyet.

Ciolacu azt ajánlotta a légitársaság képviselőinek, hogy a pénzügyminiszterrel és a szállításügyi miniszterrel tárgyalva találjanak megoldást az utasok kártalanítására.

„Ez egy román vállalat, és azt szeretném, ha ki tudna lábalni ebből a válságból. De nem dacolhat a román hatóságokkal és a román állammal, amelyik hitellel is segítette a járvány idején, amikor szüksége volt rá. Ez a magatartás nem tisztességes”

– fogalmazott a PSD elnöke.

A Blue Air csak október 10-én indítja újra a járatait. Addig is elkezdtek értesítéseket küldeni azoknak az ügyfeleknek, akik foglalást váltottak a légitársaság járataira szeptember 12. és október 10. között, hogy ne menjenek ki a repülőterekre.

A közlemény szerint a társaság azért döntött így, mert egyszerűen nincs elegendő pénzük üzemanyagra és egyéb működési költségekre. A jegyek értékesítését rendkívüli mértékben érintették az elmúlt napok eseményei, ráadásul az online kifizetéseket feldolgozó szolgáltatók is jelentős beszedett összeget zároltak.

A Blue Air szeptember 6-án jelentette be, hogy szeptember 12-ig minden járatát felfüggeszti, mert a hatóságok zárolták a bankszámláikat. Mint később kiderült, a Blue Air tetemes összeggel, több mint 28 millió lejjel (körülbelül 5,8 millió euróval) tartozik a Környezetvédelmi Minisztérium fennhatósága alá tartozó Környezetvédelmi Alapnak, és a társaság teljes adóssága 230 millió euróra rúg. Csütörtökön ugyan a Környezetvédelmi Alap úgy döntött, hogy felfüggeszti a társaság számláinak zárolását, a Blue Air mai bejelentése alapján egyértelművé vált, hogy a pénzügyi gondjaik miatt egyelőre nem tudják folytatni a tevékenységüket.

A légitársaság helyzetéről itt írtunk részletes cikket.

Állj ki a szabad sajtóért!

A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.

Támogatom!
Kövess minket Facebookon is!