Kelemen Hunor: Orbán Viktorban csöppnyi rasszizmus sincs, és Oroszországot is elítélte beszédében a miniszterelnök

2022. július 28. – 16:58

Másolás

Vágólapra másolva

Kelemen Hunor RMDSZ-elnök csütörtökön a Maszol.ro portálnak azt nyilatkozta, nem tartja rasszistának vagy putyinistának Orbán Viktor hétvégén, Tusnádfürdőn elmondott beszédét. Szerinte a magyar miniszterelnök kijelentéseit a kontextusukban kell értelmezni.

A Transtelex kedden e-mailben kereste meg Kelemen Hunort, és Hegedüs Csillát, a szövetség szóvivőjét azzal a kéréssel, hogy reagáljanak Orbán Viktor tusványosi beszédére. Annak ellenére, hogy e-mailünket elolvasták, a napokkal ezelőtt elküldött kérdésünket válasz nélkül hagyta mind a szövetségi elnök, mind az RMDSZ szóvivője.

Kelemen az RMDSZ által finanszírozott Maszol.ro-nak viszont kifejtette gondolatait Orbán beszédének kifogásolt elemeivel kapcsolatban. Elmondta: „a keveredés magánügy, mindenkinek a magánügye a nyugati világban, és általában szinte mindenhol, nem politikai, nem pártpolitikai, nem társadalomszervezési és nem államigazgatási kérdés. Ha szabad így fogalmazni, ez a szív kérdése.”

Az RMDSZ elnöke szerint a kevert fajúságról szóló kijelentését Orbánnak kiragadták a szövegkörnyezetből, és félremagyarázták, egyébként is jól ismeri a miniszterelnököt, és meggyőződéssel állítja, hogy Orbán nem rasszista.

„Orbán Viktort nagyon rég ismerem, volt alkalmam többször is hosszasan beszélni vele sok mindenről, és határozottan merem állítani, hogy Orbánban egy csöppnyi rasszizmus nincs, és ezeket a vádakat a szokásos vádaskodásnak tekintem” – fogalmazott Kelemen Hunor.

Arról, hogy a Szociáldemokrata Párt elnöke jelezte, a kormánykoalícióban is meg kell vitatni az Orbán Viktor-beszédet, Kelemen Hunor kijelentette: ennek nincsen akadálya, hiszen a koalíciós vezetők közül bárki javasolhat bármilyen politikai témát. „Amennyiben ő ezt javasolja, akkor erről fogunk beszélni, készen állok bármikor bármilyen politikai, politikafilozófiai, ideológiai beszélgetésre, vitára. A kérdés az, hogy mi a célunk vele. Ha ezt végigbeszéljük, és a romániai polgárok ettől jobban élnek, nagyobb biztonságban, vagy esetleg boldogabbak lesznek, akkor van értelme. Egyébként minden intellektuális erőfeszítésnek, vitának van értelme. Mi ettől nem zárkózunk el".

Kelemen Hunor azt a vádat is visszautasította, hogy Orbán Oroszország-párti beszédet mondott volna.

„Orbán Viktor Oroszországot elítélte, elítéli minden ember, aki a háborút elítéli, mert elfogadhatatlan az, amit Oroszország csinál. Európának az a célja, hogy visszaszorítsa Oroszországot a saját határai közé és minél hamarabb befejeződjön a háború Oroszország és Ukrajna között. Mindannyiunknak az érdeke az, hogy béke legyen."

Ha valaki békét akar, attól még nem lesz putyinista. Ha valaki azt gondolja, hogy mielőbb a béketárgyalásoknak kellene teret engedni, gondolom, hogy a legnormálisabb elvárásai vannak a világgal szemben: ne a háború, hanem a béke legyen a meghatározó.”

Kelemen Hunor szerint „a háború minél hosszabb ideig tart, annál több ember veszíti el az életét, és annál nagyobb árat fizet minden európai polgár. Annál nehezebb és bizonytalanabb lesz az életünk, minél hosszabb ideig tart a háború” – mondta.

Az RMDSZ elnöke szerint mikor Románia vagy Magyarország az Észak-Atlanti Szövetséghez vagy az Európai Unióhoz csatlakozott, akkor „a szerződésben sehol nem írta azt, hogy a véleményszabadságot fel kell függeszteni, vagy hogy a szólásszabadságot el kell felejteni”.

„Nem volt arról szó, hogy az embernek nem lehet eltérő véleménye és szövetségesi rendszeren belül. Én azt látom, hogy a NATO nagyon egységes, ami a háborút és a segítségnyújtást illeti, az EU pedig, mivel gazdasági és energetikai kérdések is napirenden vannak, megosztottabb ebben a kérdésben. De ettől nem lesz senki putyinista” – mondta Kelemen Hunor.

Az első reakciók a román kormánypártok részéről már hétfőn napvilágot láttak, majd az ellenzéki politikus, Dacian Cioloș közösségi oldalán reagált a történtekre. Marcel Ciolacu, a Szociáldemokrata Párt elnöke szerdán nyilatkozott az ügyről, és azt mondta, Orbán Viktor beszéde nemcsak a románok, hanem mindenki számára sértő. A kormánykoalíciós párt elnöke szerint a koalícióban is meg fogják vitatni az incidenst, és nyomatékosította, hogy hiányolja Kelemen Hunor RMDSZ-elnök azonnali reakcióját az elhangzottakra. Románia miniszterelnöke csütörtökön, gyulafehérvári látogatása utáni sajtótájékoztatóján reagált Orbán beszédére, azt mondva, hogy ilyen kijelentéseknek nincs helyük Európában. Az RMDSZ-nek ez az első nyilvános állásfoglalása a múlt héten, július 23-án elhangzott Orbán-beszédet követően.

Nélküled nem tudunk működni

A Transtelex egy órányi működése nagyjából 80 lejbe kerül. Az olvasói mikroadományok azonban nem tartanak ki a hónap végéig. Legyél te is a támogatónk, csak veled együtt lehet Erdélynek saját, független lapja.

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!