Magyar-román egymásnak feszülés lesz a Sepsi OSK-Kolozsvári U mérkőzésből?

2023. május 24. – 19:48

Másolás

Vágólapra másolva

A Sepsi OSK és az Kolozsvári U Nagyszebenben játszik a második hazai bajnoki trófeáért, a Román Kupáért. A sajtó nagyon figyel, hisz köztudott, hogy a két csapat szurkolótábora nem kedveli egymást, félő, hogy a lelátókon magasra csapnak az indulatok. Annak ellenére, hogy már órákkal a mérkőzés előtt megtöltötték a drukkerek Nagyszeben utcáit, egyelőre egy-két magyarellenes skandáláson nem volt különösebb összetűzés a két tábor között. A rendőrség és csendőrség nagy erőkkel vonult fel, maximális a készenlét.

A mérkőzés 20:30-kor kezdődik, és több mint tízezer szurkoló érkezett lelátókra, köztük Emil Boc, Kolozsvár polgármestere is, aki köztudottan nagy szurkolója az Ovidiu Sabău által vezetett csapatnak. Kolozsvár polgármestere elhalasztotta brüsszeli látogatását, hogy megnézze a döntőt. Továbbá a Babeș-Bolyai Tudományegyetem rektora, Daniel David is ott volt, akit a csapat közeli barátjaként ismernek.

„Számunkra fontos, hogy a polgármester nagyon törődik a csapattal, és ugyanazokat az érzelmeket táplálja, mint mi. A nehéz pillanatokban is bátorítást kaptunk tőle, és ez a szempont sokat számít” – mondta Sabău, a Kolozsvári U edzője, akinek a csapata 58 évvel ezelőtt szerezte meg először és utoljára ezt a trófeát.

De természetesen Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere is ott van, aki videót posztolt a helyszínről, azzal a kommenttel, hogy „nem félünk a farkastól”.

Először rendezik a kupadöntőt Erdélyben, a tavaly felújított nagyszebeni városi stadion 12 363 férőhelyes és a lelátót dugig megtöltötték a szurkolók. A Sepsi OSK az együttes tulajdonosának, Diószegi Lászlónak a kezdeményezésére vonatot biztosított a szurkolóinak, amely szerdán délután indult Sepsiszentgyörgyről, majd a nagyszebeni mérkőzés végeztével haza is viszi a szurkolókat. A nagyszebeni állomásra érkezett piros-fehérbe öltözött drukkerek már leszállás után rázendítettek a „Hajrá Szentgyörgy”-re, és mire felértek a városba, már előkerült a „Ria! Ria! Hungária!” is.

A sepsiszentgyörgyieknek több mint 3000-en szurkolnak, míg a „piros sapkások” 8000 szurkolót számoltak össze, és valósággal ellepték Szeben főterét már órákkal a meccskezdés előtt. Petárdákat robbantottak, magyarellenes rigmusokat skandáltak, a gsp.ro helyszíni tudósítása szerint egymással is összeverekedtek, és az egyik drukkert mentővel kellett a kórházba szállítani.

A meccsre már napokkal, sőt hetekkel korábban készültek a két csapatot támogató táborok, amelyek legutóbb egy évvel ezelőtt Kolozsváron találkoztak, és nem volt a legbarátságosabb a hangulat közöttük. A tavaly augusztusi mérkőzésen az U-s ultrák magyarellenes rigmusokat kiabáltak, és Sebastian Colțescu játékvezető 10 perces kényszerszünetet rendelt el. A háromszékiek sem szokták alább adni, legutóbb a tavalyi Román Kupa-döntőn a román himnusz alatt hátat fordítottak a pályának, ami súlyos sértésnek számít.

Ugyanekkor szúrta ki azt is a román sportsajtó, hogy a Sepsi OSK – Voluntari kupadöntőn a sepsiszentgyörgyiek kapusa, Niczuly Roland nem tette a szívére a kezét a román himnusz lejátszása közben. „Niczuly volt az egyetlen román játékos, aki a leeresztett kézzel hallgatta a román himnuszt. A Sepsi OSK kézdivásárhelyi születésű kapusa egyike volt azoknak a játékosoknak is, akik nem énekelték a Deșteaptă-te, române!-t” – írta a gsp.ro. Az esetből hetekig gyűrűző botrány lett, a román média hevesen reagált, és a focicsapatot össztűz alá vették. De egy félreértelmezhető, rasszistának vélt szurkolói karlendítés sem sokat segített a helyzetükön, ami miatt a Sepsi OSK labdarúgóklubra tízezer eurós bírságot rótt ki az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA).

Diószegi László már a meccs előtti napon felhívást tett közzé Facebook oldalán, amelyben arra kérte a szurkolókat, hogy ne csak lelkesek, hanem civilizáltak is legyenek:

Támogasd a Transtelexet!

Az erdélyi közösségnek saját, független lapja csak akkor lehet, ha azt az olvasótábora fenntartja. Támogass minket akár alkalmi jelleggel, ha pedig teheted, állíts be rendszeres támogatást!

Támogatom!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!