Zárolta a Tate-testvérek romániai vagyonát a szervezett bűnözés elleni ügyészség

2023. január 3. – 16:58

Zárolta a Tate-testvérek romániai vagyonát a szervezett bűnözés elleni ügyészség
Andrew Tate-et rendőrök kísérik a bukaresti Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Igazgatóság (DIICOT) székháza előtt, miután 24 órán át őrizetben tartották őket Bukarestben, 2022. december 29-én – Fotó: Octav Ganea / Inquam Photos / Reuters

Másolás

Vágólapra másolva

Andrew és Tristan Tate, a letartóztatott influenszerek, akiket 2022 legvégén, december 29-én vettek őrizetbe szervezett bűnözés és nemi erőszak vádjával elveszíthetik teljes Romániában szerzett vagyonukat, miután emberkereskedelemmel és szervezett bűnözői csoport létrehozásával vádolják őket.

A DIICOT ügyészei lefoglalták lenyűgöző autókollekciójukat, valamint több ingatlanjukat is, köztük azt a Bukarest melletti villát, ahol a hatóságok szerint legalább hat fiatal lányt szexuálisan kizsákmányoltak.

A 30 napos előzetes letartóztatás ellen az amerikai származású brit milliomosok már fellebbeztek, jövő héten dönt erről a bíróság, addig is az ügyészek zár alá helyezték a méregdrága autógyűjteményüket, amelynek becsült értéke meghaladja az 5 millió dollárt.

A 11 autó között, amelyet a szervezett bűnözés elleni ügyészek lefoglaltak, van egy Bugatti Chiron, amelynek értéke 3 millió dollár. De egy 380 ezer dollár értékű Rolls Royce Wraith, két Ferarri több mint félmillió dollár értékben, egy McLaren közel 400 ezer dollár értékben és egy Porsche GT Street is több mint 300 ezer dollár értékben.

Ezek azok az autók, amelyek miatt Andrew Tate a közösségi médiában szópárbajt vívott a környezetvédelmi aktivistával, Greta Thunberggel. A járművek az ügy lezárásáig ügyészségi letétben maradnak.

A DIICOT ügyészei lefoglalták azt a több százezer eurós Pipera negyedi villát is, ahol a Tate testvérek és segítőik állítólag hat fiatal lányt szexuálisan kizsákmányoltak egy videochat-stúdióban.

Eugen Vidineac, a Tate testvérek ügyvédje a vagyon zárolása kapcsán elmagyarázta a sajtónak, hogy ez egy megszokott procedúra az ügyészség részéről, azonban csak akkor fenntartható, ha az ügyészeknek sikerül bebizonyítaniuk, hogy a lefoglalt vagyontárgyak illegális jövedelemforrásból származnak. Ami a testvérek ellen induló polgári pert illeti, azt mondta, hogy a bíróság által megítélt kártérítést a sértett felek számára, szintén a zárolt vagyonból fogják kifizetni.

Eugen Constantin Vidineac, a Tate-fivérek ügyvédje rövid sajtónyilatkozatot tart Bukarestben, 2022. dec. 30-án – Fotó: Cosmin Enache / Inquam Photos / Reuters
Eugen Constantin Vidineac, a Tate-fivérek ügyvédje rövid sajtónyilatkozatot tart Bukarestben, 2022. dec. 30-án – Fotó: Cosmin Enache / Inquam Photos / Reuters

Eddig a hat fiatal nő közül csak kettő csatlakozott a polgári perhez, de ők még nem nyilatkoztak arról, hogy milyen kártérítést követelnek. Mások azonban úgy tettek tanúvallomást a vizsgálat során, hogy nem tekintették magukat áldozatnak.

A Daily Mail brit magazin eközben egy volt Playboy-modellel, Carla Howe-val készített interjút, aki egy dubaji boxgálán ismerkedett meg Tate-tel, és akinek Andrew Tate egészen a közelmúltig udvarolt, sőt állítólag Romániába is meghívta.

Howe arról beszélt barátainak, hogy ő lehetett az egyik tervezett áldozat, mert a taktika ijesztően hasonlított arra, ahogyan a román ügyészek szerint Tate és testvére megpróbáltak kapcsolatot teremteni a kizsákmányolt nőkkel. Carla Howe beismerte, hogy Tate azt akarta, „menjek Romániába, és én kísértésbe estem. Most arra gondolok, hogy milyen szörnyű lett volna. Valószínűleg úgy végzem, hogy soha nem hagyom el a házat.”

Andrew és Tristan Tate abban reménykednek, hogy a letartóztatás elleni fellebbezésük sikeres lesz. Jövő héten kerül bíróság elé az ügyük, akkor dől el, hogy kisétálhatnak-e az influenszerek a börtönből.

Támogasd a Transtelexet!

Az erdélyi közösségnek saját, független lapja csak akkor lehet, ha azt az olvasótábora fenntartja. Támogass minket akár alkalmi jelleggel, ha pedig teheted, állíts be rendszeres támogatást!

Támogatom!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!