Wizz air

RSS

A Wizz Air törölte valamennyi izraeli járatát

A Wizz Air elnézést kér a kellemetlenségekért, és hangsúlyozza, hogy számára továbbra is az utasok, a személyzet és a repülőgépek biztonsága az elsődleges prioritás.

A Wizz Air reagált a román panaszra: soha nem töröltünk kilenc járatot egy nap alatt

A magyar légitársaság tájékoztatása szerint, nem igaz, amit a román szállításügyi államtitkár állít, és mindent megtesznek, hogy csökkentsék járattörléseket.

Bepanaszolja Románia a Wizz Air légitársaságot a sorozatosan törölt járatai miatt

A cég egy nap alatt 9 járatot törölt technikai okok miatt.

Ősztől indulhat a közvetlen járat a brassói nemzetközi repülőtérről Budapestre

Azt továbbra sem lehet tudni, hogy melyik légitársaság működteti majd a járatot.

Törölte a Wizz Air két új Románia és Törökország közötti járatát

Előbb másfél hónapos halasztást jelentett be, majd végleg törölte Antalyába tartó romániai járatait a légitársaság.

A Wizz Air is bejelentette az első brassói járatait

Egyelőre két menetrend szerinti jártuk lesz, de a reptér igazgatója többet remél.

Minden chișinăui járatát törli a Wizz Air

A Moldovai Köztársaság légterét fenyegető kockázatok miatt.

Karbantartást végez a Wizz Air a foglalási rendszerében, a szerdán utazóknak érdemes résen lenni

Az alkalmazás és a weboldal mellett egy sor egyéb szolgáltatás sem fog működni.

Kövess minket Facebookon is!