Félmillió euró közpénzből utaztatta Tusványosra a vendégeket a magyar Külügyminisztérium

Állítsd be a Transtelexet megbízható forrásnak!

A magyar külügy parlamenti államtitkára és kollégái megnézték, mennyit költött a minisztérium az Orbán-kormány alatt a tusványosi táborra – szúrta ki a Telex.

A Velkey György László arról posztolt, hogy az eddig általa feltárt dokumentumok szerint a Szijjártó Péter vezette Külügyminisztérium 2025-ig több mint 505 ezer eurót (mintegy 202 millió forintot) költött a tusványosi résztvevők utazására, szállására, étkezésére és egyéb kapcsolódó kiadásaira.

A bejegyzés szerint ezek az állami költések elsősorban Orbán Viktor és delegációja, valamint Semjén Zsolt volt miniszterelnök-helyettes és kísérete tusványosi részvételéhez kapcsolódtak.

Velkey azt is írja, hogy „közpénzen Orbánnal utazott” rendszeresen Havasi Bertalan, Kaminski Fanny, Orbán Balázs és Máté János is. Mint fogalmazott, 2022-ben a honvédségi repülőgépen Kocsis Máté, a Fidesz akkori frakcióvezetője is helyet kapott, hazafelé pedig Schiffer András is velük utazott, aki – a bejegyzés szerint – később visszafizette az útiköltséget az államkasszának.

A volt miniszterelnök és delegációja többnyire a honvédség Falcon különgépével érkezett Erdélybe. Korábban azonban a Külügyminisztérium külön magánrepülőgépet is bérelt Orbánék számára egy olyan útvonalra, amely autóval is néhány óra alatt megtehető lett volna. Erre 2014-ben mintegy 18 250 eurót (7,3 millió forintot), 2015-ben pedig körülbelül 26 ezer eurót (10,4 millió forintot) költöttek.

Velkey szerint arra is akadt példa, hogy a Szijjártó vezette tárca a Türk Tanács vendégeinek tusványosi költségeit állta, illetve VIP-várókra és Orbán Viktor beszédének tolmácsolására is közpénzt fordított.

Hozzátette ugyanakkor, hogy a végösszeg valószínűleg jóval magasabb lehet 505 ezer eurónál (202 millió forintnál), mivel az eddig megismert dokumentumok csak a rendelkezésre álló adatok egy részét fedik le.

Orbán idén már nem honvédségi géppel, nem is magángéppel, hanem egy Wizz Air gép utasaként ment Tusványosra. Utazásáról egy PR-videót is feltöltött:

Támogasd a Transtelexet egy kávé árával!

Munkánkkal minden nap magyar közösségeket tartunk képben, teret adunk helyi ügyeknek, és fontos erdélyi történeteket mutatunk be — függetlenül, szabadon. Ahhoz, hogy ezt továbbra is így tehessük, rád is szükségünk van.

Támogatom
Állítsd be a Transtelexet megbízható forrásnak!
Kövess minket Facebookon is!