USA

Az USA múlt héten leállíthatta az Izraelnek szánt bombaszállítmányokat a rafahi offenzíva miatt
Izrael azóta evakuálásra szólította fel a palesztinokat és lőni kezdte a Gázai övezet déli határán fekvő várost.
Trumpisták ármánykodnak a trumpista házelnök ellen, akit most a demokraták menthetnek meg
A Republikánus Párt jobbszárnyának is a legszéle akarja leváltani az ukrajnai segély megszavazását segítő Mike Johnsont. A házelnököt pont az ukrán csomag miatt menthetik meg a demokraták.
Már négy halálos áldozata van a hétvégi amerikai tornádóknak
Oklahoma állam egyik kisvárosát teljesen letarolta a vihar. 20 ezer háztartás maradt áram nélkül.
Elindították az amerikai fegyverszállítmányokat Ukrajnába, a fő tranzitútvonalak nem Románia...
A Pentagon hosszú ideje készül a szállítmányok Ukrajnába juttatására, az Európán keresztül vezető útvonalat úgy választották ki, hogy minimálisak legyenek a biztonsági kockázatok.
Észak-Korea szerint az Egyesült Államokban a legrosszabb az emberi jogok helyzete
Kim Dzsongunék elutasítják az USA emberi jogi jelentését, szerintük Amerikában nyomják el az embereket.
Több hónapos huzavona után az amerikai képviselők megszavazták a 61 milliárd dolláros katonai...
Az ukrán elnök köszönetet mondott Amerikának, miután Mike Johnson házelnök kétpárti támogatást szerzett a hadisegély megszavazásához.
Pártatlansági okokból kizárták az esküdtek több mint felét Donald Trump egyik büntetőügyében
Az ügyészség szerint a volt amerikai elnök 130 ezer dollár kenőpénzt fizetett egy pornószínésznőnek azért, hogy hallgasson a szexuális kapcsolatukról.
Biden szerint Irán „inkább előbb, mint utóbb” támadást indít Izrael ellen
Az Egyesült Államok megfigyelései alapján Irán katonai eszközöket, köztük drónokat és rakétákat mozgat a saját területén belül.
Megszavazta az amerikai képviselőház a TikTok betiltásához vezető törvényt
A jogszabály előírja a közösségi oldal kínai tulajdonosának, hogy adja el az Egyesült Államokban működő leányvállalatát egy amerikai cégnek, ellenkező esetben annak működését megtiltják.
Már a fiatalok közel negyede LMBTQ-identitásúnak vallja magát az Egyesült Államokban
Meredeken nő az arány generációról generációra, a Z pedig magához képest is belehúzott, tavaly még nem nyilatkoztak ennyien így.
Kövess minket Facebookon is!