NATO

Elon Musk szerint az Egyesült Államoknak ki kellene lépnie az ENSZ-ből és a NATO-ból
Trump legismertebb embere egy ismert jobboldali influenszer rövid bejegyzésére reagálva csatlakozott az abban leírtakhoz saját bejegyzésében.
NATO-főtitkár: Zelenszkijnek helyre kell állítania kapcsolatát az amerikai vezetéssel
Mark Rutte hangsúlyozta, hogy az európai országoknak segíteniük kell Ukrajna biztonságának garantálásában, hogy a békemegállapodás tartós maradjon.
Nem kíván indulni a májusi választáson, tisztázta Ilie Bolojan, aki megtartotta első elnöki...
Azt mondta, ő is Antonescut támogatja. A volt elnökről meg kijelentette, nyilvánosságra fogják hozni utazási költségeit.
Zelenszkij: Kész vagyok lemondani az elnökségről, ha ez az ára Ukrajna NATO-tagságának
Zelenszkij azt is mondta, hogy nem vette magára, hogy Trump lediktátorozta.
Románia hadserege 4 év alatt mindössze 200 fővel nőtt az ukrajnai háború ellenére is
Lengyelország hadserege, amellyel Romániát gyakran összehasonlítják a szövetség keleti szárnyán betöltött jelentősége miatt, 100 ezer fővel gyarapodott.
Amerika hátat fordít Európának: Románia számára Vance és Musk hirdetik az új világ eljövetelét
Donald Trump, JD Vance és Elon Musk egy olyan világot építenek, amelyben az Egyesült Államok levetkőzi a nyugati értékeket és szövetségeket, hogy Putyin Oroszországát legitimálja, Európát pedig...
NATO-főtitkár: Ha nem reagálnak a telefonjaimra, a következő hívások egy nagyon kedves embertől...
Mark Rutte azokat a tagországokat ijesztgette Trumppal, amelyek nem fordítanak eleget a védelmi kiadásokra.
Antonescu a Legfelsőbb Védelmi Tanács összehívását sürgeti az orosz-amerikai tárgyalás miatt
Az elnökjelölt Cristian Diaconescu elnöki külügyi tanácsos kijelentésére reagált, miszerint Oroszország szeretné elérni, hogy megszűnjön az USA és a NATO befolyása Kelet-Európában.
Ilie Bolojan: Románia jogállam és külpolitikájának irányvonala változatlan
Ilie Bolojan szerint Románia megőrzi EU- és NATO-elkötelezettségét a választási válság ellenére is.
Ízelítőt kapott a világ Trump zavaros diplomáciájából, amivel békét akar teremteni Ukrajnában
Trump Putyinnal folytatott telefonbeszélgetése után mindenki az Európában járó minisztereire, alelnökére és republikánus szenátorokra figyelt. Ők viszont egymásnak többször ellentmondva magyarázták,...
Kövess minket Facebookon is!