Amerikai védelmi miniszter: Maradnak Romániában az amerikai katonák

Az amerikai erők maradnak Romániában, de változni fog a katonák váltásának rendszere – jelentette ki román idő szerint péntek este a Fehér Házban Pete Hegseth amerikai védelmi miniszter.

A Reuters beszámolója szerint, amit az Agerpres idéz, a Pentagon vezetője azután nyilatkozott erről, hogy az Orbán Viktor magyar kormányfővel tartott találkozóján Donald Trump amerikai elnököt megkérdezték a Romániában állomásázó amerikai csapatok részleges kivonásáról.

Semmi sem történt a Fehér Házzal való egyeztetés nélkül. Mindez része az Európára vonatkozó elképzelésünknek. A csapatok Romániában maradnak, de módosul a váltásuk módja és a létszámuk – jelentette ki Hegseth.

Donald Trump megerősítette, hogy a Pentagon egyeztetett a Fehér Házzal a részleges csapatkivonásokról. Változtatásokat hajtanak végre, áthelyezik őket (a katonákat – szerk. meg.). A teljes létszám nem módosul, de áthelyezzük az embereket – magyarázta az amerikai elnök.

Kijelentette azt is, hogy az Egyesült Államok nagyon jó viszonyban van Romániával és nagyon jó viszonyban van Európával is. Kedvelem a román népet, szerintem csodálatos emberek – jegyezte meg.

Hegseth az elhangzottakhoz hozzátette: az amerikai-román kapcsolatok valóban nagyon jók, és a Pentagon a Romániában állomásozó katonák részleges kivonásáról egyeztetett Mark Rutte NATO-főtitkárral is. 'Mindenki előre értesítettünk a szándékainkról' – magyarázta a védelmi miniszter.

Rád is szükségünk van!

A Transtelex minden nap hiteles, ellenőrzött erdélyi történeteket hoz — sokszor több munkával, több kérdéssel és több utánajárással, mint mások. Ha fontos neked, hogy legyen független forrás, ahol a kényelmetlen kérdéseket is felteszik, kérjük, támogasd a munkánkat!

Támogatás
Kövess minket Facebookon is!