Az erdélyi magyar érdek

Mottó:

• „(...) emberek között jogegyenlőségről csak az erők egyensúlya esetében lehet beszélni, a hatalmas azonban végrehajtja, amit akar, a gyenge pedig meghajlik előtte.” (Thuküdidész, A Peloponnészoszi Háború)
• „Önnek a háború és a szégyen között kellett választania. A szégyent választotta, s mégsem fogja elkerülni a háborút.” (Churchill Chamberlainnek 1938-ban)
• „(…) mert nincs Kivezető Út, kisasszony, mondta Korin, és lehajtotta a fejét (…)” (Krasznahorkai László, Háború és Háború)

Az utóbbi időben, vélhetően az új amerikai kormány politikájának köszönhetően, egyre több szó esik a különféle „nemzeti érdekekről”. Többször lehetett hallani arról, hogy egy „új világ” próbál megszületni, ahol már nem zavarodott liberális álmodozók határozzák meg a világrendet, hanem kemény, hidegvérű államférfiak, akik csak ezt a nemzeti érdeket veszik figyelembe külpolitikájukban. Felejtsük el az emberi jogokat és az igazságosságot, itt az ideje realistának lenni.

A valóság természetesen az, hogy az európai és amerikai politikusok eddig sem hanyagolták el saját országuk érdekeit liberális ideológiai célokért cserébe, és ezután sem fogják. A NATO vagy az EU terjeszkedése nem azért történt meg, mert jól esett a Nyugatnak terjeszteni a demokráciát, hanem azért, mert az növelte a tagállamok jólétét és biztonságát. Természetesen követnek el hibákat időnként a vezetők, de még ilyenkor is kimutatható utólag a kordokumentumokban, hogy a cél nem illékony liberális utópiák érvényesítése volt a kőkemény nemzeti érdekek kárára. Gorbacsov nem a Szovjetunió felbomlását kívánta, hanem egy kockázatos stratégiával próbálta birodalmát újra versenyképessé tenni, amíg kicsúszott a kezéből a gyeplő a társadalmi és etnikai feszültségek miatt.

Veszélyesek lehetnek a hibák, főleg, ha a társadalom és a vezetők félreértik az erők egyensúlyát és azt, hogy más társadalmaknak és vezetőknek mi az érdekük. Igaz ez erdélyi magyar közösségünkre is. Tehát mi az erdélyi magyar „nemzeti érdek”, és hogyan tudjuk elérni és megőrizni?

Nyilvánvaló, hogy a cél növekvő jólétben és békében élni nekünk magunknak és utódainknak, biztosítva erdélyi magyar identitásunk fennmaradását.

Ez utóbbi – a nyelvi és kulturális alap – valójában feltétele a jólétnek. Feltétele a békének és a jólétnek az is, hogy megtaláljuk és megőrizzük a tartós együttélés és együttműködés módozatait minden más romániai etnikai csoporttal is. És természetesen feltétele mindennek a hazai gazdaság egészséges működése, a társadalmi esélyegyenlőség és a minőségi oktatás és egészségügy, a nemek közötti egyenlőség, és még sok mindent lehetne felsorolni. Az erdélyi magyar érdekképviselet, vagyis az RMDSZ időnként jól, időnként rosszul viszonyul ezekhez a kérdésekhez, de összességében egyelőre létezik valamiféle hazai egyensúly.

Ugyanakkor a nemzetközi viszonyok minden hazai számítást felboríthatnak, és éppen ezért szükséges megtalálni biztos helyünket a geopolitikában.

Romániának, Magyarországnak és a többi kelet-közép európai államnak nincs önmagukban sem valódi befolyásuk, sem tárgyalóerejük az olyan szuperhatalmakkal szemben, mint Amerika, Oroszország, vagy Kína.

Ugyanakkor ezek a kis országok világszinten gazdagnak számítanak, és minden nagyhatalom szívesen kebelezné be őket, ha tudná – ezért uralta három birodalom ezt a térséget az első világháború előtt, ezért falta fel őket Hitler és Sztálin a két világháború között, a félresikerült versailles-i békeszerződések után, és ezért uralta a Szovjetunió ezt a térséget 45 évig. Az ilyen gyarmati és félgyarmati erőforrások – munkaerő, ipar, altalajkincsek – jelentős gazdasági és katonai erőt biztosíthatnak egy megfelelően kegyetlen és határozott nagyhatalomnak.

Az Európai Unió és a NATO több szempontból változást jelent Kelet-Európa számára. Egyrészt lényeges az a sokat hangoztatott érv, hogy ezek a nyugati államok sajátos történelmi okokból kifolyólag demokráciák, és ez megakadályozza bizonyos határokon felül a gátlástalan kegyetlenkedést és agressziót. Természetesen amennyiben a körülmények megengedik, és megfelelően nagy az erőkülönbség, demokráciák is viselkedhetnek hódító zsarnokokként – lásd az Egyesült Államok Dél-Amerika politikáját vagy a vietnámi háború történetét.

Fontosabb ugyanakkor ennél, hogy a nyugat-európai államoknak egyenként nincs elég erejük uralmuk alá hajtani a kontinenst, az Egyesült Államok pedig földrajzilag túl távol van ahhoz, hogy egyeduralkodóként viselkedhessen, illetve ez túlságosan költséges lenne (még elképesztő katonai logisztikai képességei mellett is). Mindez azt jelenti, hogy az Európai Unió és a NATO tagjaként meglehetősen szabad politikai körülmények között tud Románia is, Magyarország is egyensúlyozni Oroszországgal szemben, akinek meglennének a katonai, politikai, és emberi erőforrásai arra, hogy vasmarokkal irányítsa és kihasználja hazánkat és térségünket. Ezeken felül Oroszországnak nukleáris szuperhatalomként soha nem kell tartania egy esetleges támadástól, ami jelentős hátrányba helyezi az európai államokat vele szemben, és szükségessé teszi az európai együttműködést.

Amennyiben Oroszország elfoglalja Észtországot, nehezen képzelhető el, hogy Amerika vagy Franciaország atomcsapást mér Oroszországra, míg ha a NATO-országok ellentámadnak és benyomulnak mondjuk Karéliába, könnyen elképzelhető, hogy legalábbis kis méretű, taktikai atomfegyvereket vet be az orosz vezetés. Franciaországnak nem kell félnie attól, hogy Tallin után Párizs következik, de Oroszország nem lehet biztos benne, hogy egy NATO-ellentámadás megáll Szentpétervár előtt. (A gyengeség sokszor biztonságot, az erő pedig veszélyt jelent a nemzetközi kapcsolatokban!) Mindez viszonylag kockázatmentessé tesz bármiféle orosz katonai akciót, aminek következtében csak szoros európai együttműködéssel lehet elrettenteni egy inváziót.

Érdemes még egyszer hangsúlyozni, hogy mennyire fájdalmas lenne nekünk, erdélyi magyaroknak újra orosz gyarmatként léteznünk.

Egyrészt az orosz kormány ereje és kegyetlensége megadja neki azt a lehetőséget, hogy elnyomással még olcsóbbá tegye a hazai munkaerőt, meggazdagodjon a mi kárunkra, és felhasználja erőforrásainkat jövendőbeli katonai kalandjaiban (ahogy azt szinte minden autokratikus birodalom megtette már). Nem lényeges itt a gazdag-szegény ellentét, nem osztálykérdés ez, hanem általános közösségi tragédia, mint szinte minden diktatórikus megszállás esetén.

Másrészt pedig érdemes azt is hangsúlyozni, hogy az európai szétaprózódás és együttműködés közötti kombináció elősegíti a kisebbségi jogok védelmét, ami létérdeke az erdélyi magyarságnak. Az EU biztosítja a közös politikákba való beleszólást minden tagállamának, és az egymástól való függés nehezen elképzelhetővé teszi, hogy például egy szélsőséges kormány nagy méretű atrocitásokat kövessen el nemzeti kisebbségek ellen. Ez a védelem érezhető és erőteljes még akkor is, ha a Minority SafePack-et nem fogadja el az EU vezetése.

Ezzel szemben bármilyen lehetséges orosz garancia a kisebbségi jogokra – még ha lehetséges is az, hogy érdekében áll bármi ilyesmi az orosz kormánynak – könnyen változhat a konjunktúra függvényében, ahogy Romániában eltűnt a (Maros) Magyar Autonóm Tartomány 1968-ban, és egy ultranacionalista vezetés elkezdte szisztematikusan ellehetetleníteni az erdélyi magyar kisebbség jövőjét. Amennyiben pedig Románia vezetését olyan szélsőségesen magyarellenes figurák tudják megkaparintani orosz segítséggel, mint George Simion vagy Călin Georgescu, semmi esélyünk nem lesz megmaradni hazánkban.

Semmi sem újdonság mindebből: mind a nyugat-európai, mind az újonnan demokratikus kelet-európai államok vezetői értették mindezt a ’90-es évek elejétől kezdődően. Ezért történt meg gyors ütemben ezeknek az országoknak az integrációja az EU-ba és a NATO-ba. Ugyanakkor megjelentek olyan vezetők, akik a demokratikus mechanizmusok megcsonkításával megpróbálják saját hatalmukat kiterjeszteni és meghosszabbítani, de mivel ehhez nyilván nem találtak támogatókat nyugati EU-s országokban, az oroszok szívesen nyújtottak gazdasági és politikai segítséget nekik, cserébe az európai együttműködés meggyengítéséért.

Ezek a vezetők – közöttük Orbán Viktor és a Fidesz, vagy Călin Georgescu és az AUR – fenyegetést jelentenek az erdélyi magyar és az európai érdekekre. Veszélyt jelentenek mind a békére, mind gazdasági jólétünkre és kisebbségi jogainkra.

Az európai egységgel együtt meggyengítik elrettentő erőnket is. Nem csoda, hogy a Trump-kormány is támogatja ezeket a politikai erőket, most már nyíltan is, hiszen gazdasági előnyöket remél kierőszakolni egy megosztott Európából (oszd meg és uralkodj stb.). Csak bíznia kell a Trump-kormánynak abban, hogy Oroszország nem fogja legyűrni és felhasználni a kelet-európai országokat az amerikai befolyás és jólét kárára – bár ez történhet úgy is, hogy közben Donald Trump támogatóinak vállalkozásai jelentősen tudják növelni nyereségeiket, legalább egy ideig.

Mindezek mellett pedig ezek a szélsőséges, oroszbarát és EU-ellenes vezetők minden erejükkel az orosz fenyegetés egyik legnagyobb akadályát próbálják aláásni: Ukrajnát. Egy több mint 30 milliós ország, amely jelentős természeti és ipari erőforrásokkal rendelkezik, hatalmas erőt adhat a Kreml kezébe, vagy meghiúsíthatja az európai orosz terjeszkedést. Elsősorban nem azért keltett hatalmas felháborodást és riadalmat az orosz invázió, mert az emberek sajnálták a szenvedő ukránokat – bárcsak ennyire együttérző lenne az emberi társadalom! – hanem azért, mert Ukrajna bekebelezése teljesen felborítaná a kelet-európai erőegyensúlyt. Nagy szerencsénkre Ukrajna sem kíván újra gyarmattá válni, és ez lehetőséget teremt arra, hogy meglehetősen olcsón vessünk gátat az orosz expanziónak: 2022 óta az EU kb. 275 milliárd eurónyi segélyt nyújtott Ukrajnának (ebbe beleszámolok 87 milliárd eurónyi, még kiosztandó segélyt), ami kb. 1.5%-a az EU mindössze egy évi GDP-jének. Veszélyes tévedés az, hogy biztonságban és jólétben élhetünk anélkül, hogy áldozatokat kellene hoznunk ezek érdekében, és hogy egy megizmosodott Oroszország egy szétzilált Európa mellett békét teremthet. Nemzetközi téren békét csak az erőben találhatunk.

Erdélyi magyar érdek tehát az európai egység és az EU-tagság, erdélyi magyar érdek a katonai erő növelése és az elrettentés, és erdélyi magyar érdek Ukrajna támogatása is. Nem szép eszmékről szól a jelenlegi geopolitikai küzdelem, hanem arról, hogy megmarad-e a lehetőségünk a gazdasági fejlődésre, a békére, és identitásunk megőrzésére. Jó lenne ezt az erdélyi magyar érdekképviseletnek is szem előtt tartani, és nem meghajolni olyan magyarországi politikusok előtt, akiknek érdeke teljesen ellentétes a mi közösségi érdekeinkkel.

Az RMDSZ együttműködése a Fidesszel, és sok helyi vezető személyes szimpátiája a magyar miniszterelnök iránt oda vezetett, hogy a különféle szélsőséges dezinformációs kampányok már rég meggyőztek sok erdélyi magyart is olyan elképzelésekről, amelyek egzisztenciális fenyegetést jelentenek közösségünkre.

Nem lehetetlen ellenállni a magyar kormány nyomásának, és lehetne azzal kezdeni, hogy semleges álláspontot foglal el az RMDSZ a 2026-os magyarországi választások kérdésében, ahelyett, hogy nyíltan vagy burkoltan a Fidesznek kampányoljon. Ez természetesen édeskevés – de valahonnan mindent el kell kezdeni.