Maros megye
Tiltakoznak a történelmi egyházak a segesvári várban megrendezett Halloween-fesztivál ellen
Petíciójukban főként azzal érvelnek, hogy a rendezvény zavarja a híveket, akik ebben az időszakban méltó körülmények között szeretnének emlékezni halott szeretteikre.
Műanyaghulladék gyulladt ki egy marosludasi újrahasznosító üzemben, RO-Alertet küldtek a környéken
A tűz egy csaknem ezer négyzetméteres csarnokban terjedt el. Több környékbeli tűzoltóegységet is a helyszínre vezényeltek.
Az idén nyolcadikot végzett évfolyamból Kovászna és Maros megyében morzsolódott le a legtöbb diák
A képességvizsga előtt és alatt több tízezer diák esett ki abból az évfolyamból, amely 2017-ben kezdte az iskolát.
Egy lépéssel közelebb, hogy megvalósuljon a Maros megyei HÉV
Európai forrásokból építenének helyi érdekű vasutat Marosludas, Marosvásárhely és Szászrégen között.
Júliustól ismét látogatható lesz a gernyeszegi Teleki-kastély
A Maros megyei barokk kastély 4,6 millió eurós beruházással újult meg. Bár a tökéletes eredményhez még egymillióra lett volna szükség, a tulajdonos így is elégedett.
181,9 millió eurónyi uniós támogatásból fejlesztené a vízhálózatát Maros megye
Körvonalazódik a hosszú távú megoldás a parajdi bányakatasztrófa miatt hónapokra ivóvíz nélkül maradt településeknek.
Kiskorúakat szállító kisbusz ütközött egy személyautóval Maros megyében, tízen megsérültek
Minden sérültet kórházba szállítottak.
Ritka római kori leleteket őrzött meg a magas talajvíz a Maros megyei Mikházán
Az UNESCO világörökségi listáján szereplő lelőhelyről még a vízhúzáshoz használt spárga és egy víztartály fa alkotóelemei is előkerültek. A fa ciszterna konzerválása és bemutatása igazi kihívás lesz.
Gyermeksírokkal teli római kori temetőt tártak fel Maroskeresztúron
Különösen figyelemre méltó a tömegsír, ahol körülbelül 20 gyermek földi maradványait találták meg.
Maros megyében volt a legnagyobb a kiskorú anyák száma az országban 2024-ben
Romániában közel minden tizedik szülést 15 és 19 év közötti lányoknál jegyeztek fel 2024-ben.







