Kormányválság

Robert Sighiartău: Az elnök beleavatkozott a liberális párt belső konfliktusába
Nicușor Dan ahelyett, hogy közvetítőként lépett volna fel a romániai kormányválságban, maga is politikai szereplővé vált, mondta a liberális politikus.
Grindeanu már nem zárja ki teljesen a PSD-AUR kormánykoalíció lehetőségét
Úgy tűnik két hónapnyi kormányválság után megváltozott a Szociáldemokrata Párt elnökének véleménye.
Nicușor Dan: Nem zárom ki az előrehozott választásokat, bár semmi értelme nem lenne megszervezni
Az államfő a hétfői eredménytelen tárgyalást követően úgy nyilatkozott, hogy még lát esélyt egy parlamenti többség kialakítására.
Év végéig „fegyverszüneti” kormányt javasol az RMDSZ, az USR és a PNL előrehozott választásokat...
Kelemen Hunor továbbra is a régi koalíció újjáalakítását szorgalmazza, ha csak pár hónapra is.
Továbbra sincs megoldás a válságra, lehet, hogy júliusban sem lesz új kormánya Romániának
A PSD elnöke szerint le kellene mondania Ilie Bolojannak, hogy egy másik ügyvivő miniszterelnök kerüljön a helyére.
HotNews: „fegyverszüneti kormány” oldhatná fel a kormányalakítási patthelyzetet
Sajtóértesülések szerint pár napon belül ismét egyeztetésre várja Nicușor Dan a korábbi kormánykoalíció tagjait, de egyelőre egyik oldal sem enged követeléseiből.
Az RMDSZ már megint az AUR-ral riogat, hogy könnyebb legyen lenyelni a kompromisszumokat
A legújabb, pártközpontból szórt panel szerint a PSD és a PNL óvodás veszekedése miatt erősödik a szélsőség, úgyhogy a választó jobban teszi, ha kérdések helyett inkább szó nélkül kinyitja a...
Csoma Botond szerint a PSD és a PNL úgy vitatkoznak, mint az óvodások
Az RMDSZ szóvivője szerint a PNL-nek és a PSD-nek újra kellene gondolnia a vörös vonalaikat, mert különben fél év múlva sem lesz rendes kormánya az országnak.
Engem ne szorítsanak meg még egyszer
Ha a politika időt veszít, ha a pártok addig játszanak egymással és az országgal, amíg elfogy a mozgástér, egyszer csak megjelenik a nagy felismerés: valahonnan pénzt kell előteremteni.
A PSD megszavazná a rotációs kormányt, ha először ők adják a miniszterelnököt
A miniszterelnököt és az AUR-t is támadta Grindeanu, aki szerint a szélsőséges párt tartja hivatalában Bolojant.
Kövess minket Facebookon is!