Hév
Aláírta a partnerségi megállapodást a kolozsvári HÉV-hez a helyi önkormányzat és a CFR
Ha a közlekedési minisztérium minden dokumentumot rendben talál, jöhetnek a közbeszerzési ajánlatok.
Májusban kiírják a közbeszerzési eljárást a kolozsvári HÉV kivitelezésére, ígéri Boc
A megvalósíthatósági tanulmány szerint a HÉV Bonchida és Magyargorbó között fog közlekedni a már meglévő vasúti síneken.
Elfogadták a kolozsvári HÉV megvalósíthatósági tanulmányát
A tervek szerint Bonchida és Magyargorbó között, Kolozsvár érintésével reggel 6 és este 7 között félóránként közlekednek majd a vonatok.
Brassó körül is helyiérdekű vasút épülne, aminek a sepsiszentgyörgyiek is örülhetnek
Sepsiszentgyörgynek Brassóval közvetlen, a vidombáki reptérrel közvetett HÉV-összeköttetése lenne, amennyiben megvalósítják a beruházást.