Aláírta a partnerségi megállapodást a kolozsvári HÉV-hez a helyi önkormányzat és a CFR
Megszületett a partnerségi megállapodás Kolozsvár és a Román Vasúttársaság (CFR) között a május 5-i tanácsülésen a metropolisz övezeti vonat, vagyis a kolozsvári HÉV megvalósítása érdekében, írta meg az Actual de Cluj. Most az következik, hogy május-június folyamán a szükséges közbeszerzéseket is kiírják, mondta Emil Boc polgármester.
Boc szerint a partnerségi megállapodás volt az utolsó olyan dokumentum, amellyel még tartoztak a közlekedési minisztériumnak annak érdekében, hogy a HÉV-projekt finanszírozása elkezdődjön. A finanszírozás nagyrészt uniós forrásokból történik, tette hozzá a polgármester.
A kolozsvári HÉV a tervek szerint Gyalu – Kolozsvár – Apahida – Zsuk – Boncida vonalon fog haladni, 48,8 kilométeren keresztül, 23 megállóval. A HÉV vonalán 8, az állomásokhoz tartozó parkolót és 5 különszintes közlekedési csomópontot (aluljárók) alakítanak ki, illetve beszereznek 7 darab 420 férőhelyes elektromos vonatot.
Menetrendjüket tekintve a vonatok félóránként fognak indulni reggel 6 és este 7 között, este 7 és 10 között pedig óránként egy járat indul.
Boc arról is beszélt, hogy a projekt már benne van az elektronikus közbeszerzési rendszerben (SEAP), és ha minden dokumentumot rendben találnak a minisztériumnál, akkor 60 nap fog rendelkezésre állni a közbeszerzési ajánlatok benyújtására. A megvalósíthatósági tanulmány szerint a beruházás 48 hónap alatt kivitelezhető, ebből 12 hónap a közbeszerzési eljárás lebonyolítása, 36 hónap pedig a tervezés és a kivitelezés.
A beruházás értéke 250 millió euró. Ebből Kolozsvár és a többi érintett önkormányzat hozzájárulása 2%, nagyjából 22 millió euró. Emellett a város 17 millió lejes, az uniós pályázatban nem elszámolható költséget is vállal az állomások parkolóinak kiépítésére. A Kolozs megyei tanács 46 millió lejjel járul hozzá a partner községek pályázatban nem elszámolható költségeinek fedezéséhez, de a CFR is 285 millió lejt szán majd a 25,3 km meglévő vasúti pálya felújítására.
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!