Újra kiírták a közbeszerzést a Brassó környékére tervezett helyiérdekű vasút (tren metropolitan) megvalósíthatósági tanulmányának elkészítésére. A közbeszerzési eljárás újraindítására azért volt szükség, mert az első licitet felfüggesztették, ugyanis több cég nem titkosította a munkálatok elvégzésére vonatkozó árajánlatát, emellett az is gond volt, hogy az ajánlattevők nem vettek figyelembe minden értékelési kritériumot.
A közbeszerzést most az előző kiíráshoz hasonlóan 13 millió lej értékben tették közzé, a munkálatok elvégzésére másfél év állna rendelkezésre. A vállalatok jelentkezését június 3-ig várják.
Az EU-s forrásokból finanszírozott projekt Brassó metropoliszi övezetében és annak vonzáskörzetében összesen 683 kilométernyi vasútvonal fejlesztését tenné lehetővé, köztük a Brassó és az épülő vidombáki repülőteret összekötő vasútvonalat is, amely az ország egyik legnépszerűbb turistacélpontjáig, Törcsvárig érne. Törcsváron a jelenleg múzeumként működtetett Törcsvári kastély található, amely évente 1 millió vendéget vonz.
A tervek emellett több székelyföldi települést is érintenek. A T5-ösnek nevezett 32 kilométeres vonal például Szászhermány, Prázsmár (ezek még Brassó megyében találhatók), Kökös, Uzon érintésével Sepsiszentgyörgyig érne. Sepsiszentgyörgynek tehát Brassóval közvetlen, a vidombáki reptérrel közvetett HÉV-összeköttetése lenne, amennyiben megvalósítják a beruházást.

A tervek szerint a következő vonalak megvalósíthatóságáról készül tanulmány:
- T1. Brassó – Deresztye – Alsótömös – Felsőtömös – Predeál (300-as vasúti fővonalon végeznék el a fejlesztéseket, hogy helyiérdekű szerelvény is használhassa; 26 km);
- T2. Brassó – Bertalan – Keresztényfalva – Barcarozsnyó – Zernyest (203-as vasúti vonal; 27 km);
- T3. Brassó – Bertalan – Vidombák – Feketehalom (200-as vasúti fővonal; 14 km);
- T4. Brassó – Bertalan – Méhkertek – Botfalu – Barcaföldvár – Szászveresmart (300-as vasúti fővonal; 24 km);
- T5. Brassó – Szászhermány – Prázsmár – Kökös – Uzon – Sepsiszentgyörgy (400-as vasúti fővonal; 32 km);
- T6. Brassó – Szászhermány – Bodola – Keresztvár – Bodzaforduló (403-as vasúti vonal; 43 km);
- T7. Brassó – Bertalan – Vidombák – Brassói Nemzetközi Repülőtér (Vidombák) – Botfalu (12 km);
- T8. (Brassó -) Barcarozsnyó – Újtohán – Törcsvár (11 km)
- T9. (Brassó -) Botfalu – Szászhermány / Prázsmár – Deresztye (22 km)
Ha elkészülnének a munkálatok, Brassó lenne a második olyan város Romániában Bukarest után, amelynek a helyiérdekű vasúthálózata közvetlenül kapcsolódna a város melletti repülőtérhez. A várost a reptérrel összekötő vasútvonal 21,5 kilométer hosszú lenne, a beruházás értéke pedig előzetes becslések szerint 739 millió lejre lenne tehető.
Akárcsak Kolozsváron, a Brassóba tervezett helyiérdekű vasútnál is javarészt a már meglévő vasúti infrastruktúrát fejlesztenék úgy, hogy az helyiérdekű vonatok számára is megfelelő legyen.
Adó 3,5%: ne hagyd az államnál!
Köszönjük, ha idén adód 3,5%-ával a Transtelex Média Egyesületet támogatod! A felajánlás mindössze néhány percet vesz igénybe oldalunkon, és óriási segítséget jelent számunkra.
Irány a felajánlás!