Májusban kiírják a közbeszerzési eljárást a kolozsvári HÉV kivitelezésére, ígéri Boc

Májusban megjelenik az elektronikus közbeszerzési rendszerben (SEAP) a kolozsvári helyi érdekű vasút (HÉV) megtervezésére és kivitelezésére vonatkozó licit, júniusban pedig kiírják a közbeszerzési eljárást a szerelvények megvásárlására is, jelentette be a Ziua de Cluj műsorában Emil Boc kolozsvári polgármester.

Bár a Román Állami Vasúttársaság (CFR) jóváhagyását még be kell szerezniük és a helyi tanács határozata is szükséges még az együttműködés elindításához, ezzel párhuzamosan kiírják a két közbeszerzési eljárást, az elsőt az infrastruktúra – az állomások, aluljárók, alagutak – kivitelezésére, a másodikat a vonatok megvásárlására, magyarázta Emil Boc. A polgármester arról beszélt, hogy a Fabricii utca környékén az autós forgalmat aluljáróba terelik, a repülőtérnél pedig alagutat alakítanak ki, ahonnan közvetlenül el lehet majd érni a terminált.

A 2024 októberében elfogadott megvalósíthatósági tanulmány szerint a HÉV Bonchida és Magyargorbó között fog közlekedni a már meglévő vasúti síneken, 48,8 kilométeres távon, és 23 megállója lesz. A beruházás összértéke áfával együtt 1,1 milliárd lej (231 millió euró), amit vissza nem térítendő európai uniós forrásokból (a 2021-2027-es Közlekedési Program keretében), a szállításügyi minisztérium forrásaiból és Kolozsvár, Magyargorbó, Bács, Apahida, Zsuk, Bonchida és a Kolozs Megyei Tanács költségvetéséből, valamint az „időközben azonosított más legális forrásokból” finanszíroznának.

A megvalósíthatósági tanulmány szerint a beruházás 48 hónap alatt kivitelezhető, ebből 12 hónap a közbeszerzési eljárás lebonyolítása, 36 hónap pedig a tervezés és a kivitelezés.

A HÉV-nek Bonchidán, Válaszúton, Zsukon, Telekfarkán (Câmpenești), Apahidán, Dezméren, a kolozsvári Avram Iancu repülőtéren, Kolozsváron, Bácsban, Szucságon, Andrásházán, Mérán, Magyarnádason és Magyargorbón lenne megállója.

Rád is szükségünk van!

A Transtelex minden nap hiteles, ellenőrzött erdélyi történeteket hoz — sokszor több munkával, több kérdéssel és több utánajárással, mint mások. Ha fontos neked, hogy legyen független forrás, ahol a kényelmetlen kérdéseket is felteszik, kérjük, támogasd a munkánkat!

Támogatás
Kövess minket Facebookon is!