RSS
Olaszországban több brutális, nők ellen elkövetett bűncselekmény is nagy figyelmet kapott nyáron: Nápoly mellett egy fiúbanda erőszakolt meg két kislányt, Palermóban pedig egy hétfős férfitársaság...
A férfi az Instagramon közvetítette, hogyan végzi ki kegyetlen módon exfeleségét, miután a nő távoltartási végzést kért ellene. Utána ámokfutásba kezdett, több embert meglőtt, két egykori...
Az egyik meghalt, a másik nagyon súlyos állapotban kórházba került.
A kocsijához kísérték, ekkor lőttek rá, amiről videó is kering a neten.
Az áldozat és a fő gyanúsított barátnők voltak.
A 18 éves áldozatot azonos korú barátnője ölte meg, akivel ugyanabban a szállodában dolgoztak.
A nő holttestét egy parkban találták meg.
A rendőrök egy betelefonáló információi alapján kapták el a tettest.
A férfit azzal gyanúsítják, hogy kedd este megölt egy 69 éves férfit Mamaia üdülőhely egyik sportközpontjában.
A bűncselekmény Ausztriában történt, ahol kiraboltak és halálra ütlegeltek egy férfit romániai tettesek.