A Declic a Prahova megyei rendőrfőnök leváltását követeli egy 22 éves nő brutális meggyilkolása után
Élőlánccal tiltakozott csütörtökön a Declic civil szervezet a Román Rendőrség országos főkapitánysága előtt. A demonstrációval Mihai-Ginel Preda, Prahova megyei rendőrfőnök azonnali leváltását követelték, miután egy 22 éves várandós nőt meggyilkolt a partnere – a hatóságok pedig az ismert előzmények ellenére sem léptek közbe.
A demonstráció során a Declic aktivistái egy rendőrségi egyenruhába öltöztetett bábút állítottak fel, amelyre véres kézlenyomatokat helyeztek el – ezzel jelezve, hogy szerintük a rendőrség felelősséget visel a tragédiáért.
A Declic élő közvetítésében elhangzott: az áldozat többször kért segítséget, de a helyi rendőrök visszavitték az agresszor otthonába, és elbagatellizálták a történteket.
A szervezet online petíciót is indított, amit eddig közel 27 000 ember írt alá. Ebben a Declic arra figyelmeztet: ha a rendőrség vezetése nem vállal felelősséget, és nem tesz példát statuáló lépéseket, újabb tragédiák következhetnek.
A ProTV és a BZI tudósításaiból kiderül: a nő rendszeresen menekült haza a szüleihez, amikor partnere bántalmazta, a férfi azonban gyakran rendőri segítséggel vitette vissza otthonába. A gyilkosság napján is hasonló helyzet zajlott le. A nőt egy fejszével ölte meg a partnere a nyílt utcán, épp amikor orvosi vizsgálatról tartott hazafelé – gyermekeinek és édesanyjának szeme láttára. A tragédiát térfigyelő kamerák is rögzítették.
A ProTV szerint az áldozat korábban már beszélt egy női rendőrrel a helyi egységnél, de mivel „nem kért formálisan segítséget”, nem történt intézkedés.
A csatorna által ismertetett Eurostat-felmérés szerint Romániában a nők közel fele tapasztalt már pszichológiai, fizikai vagy szexuális erőszakot a partnerétől, míg a fizikai erőszakot átélt nők aránya 24% – ez a legmagasabb az EU-ban.
Cristina Praz, a Filia Központ nemi esélyegyenlőségi szakértője úgy nyilatkozott: „Túl gyakran fordul elő, hogy a hatóságok nem avatkoznak be megfelelően, sőt, arra biztatják az áldozatokat, hogy béküljenek ki bántalmazó partnerükkel.”
A Declic petíciója szerint Preda leváltása fontos jelzés lenne minden rendőri vezető számára: ha eltűrik a nőkkel szembeni erőszakot, számolniuk kell a felelősségrevonással. Ellenkező esetben újabb hasonló bűncselekmények válhatnak elkerülhetetlenné.
Romániában az utóbbi hónapokban egymást érik a nők elleni erőszakos támadások: 2025 első felében már több mint húsz nőgyilkosság történt, ezek túlnyomó többségét olyan férfiak követték el, akikkel az áldozatok párkapcsolatban éltek vagy éltek korábban. A sajtó és a civil szervezetek szerint ezek a tragédiák rendszerint megelőzhetők lettek volna, ha a hatóságok időben és felelősségteljesen közbelépnek. Egyre több olyan eset kerül nyilvánosságra, ahol a rendőrség tudott a bántalmazásról, mégsem intézkedett, sőt előfordult, hogy a bejelentést tevő nőt visszaküldték az agresszorhoz. Románia az első helyen áll az EU-ban a nők elleni fizikai erőszak arányát tekintve. A civil társadalom egyre hangosabban követeli a rendőrség felelősségre vonását, valamint a családon belüli erőszak áldozatainak hatékonyabb védelmét – mindeddig kevés látható eredménnyel.
Ha családon belüli / nők elleni erőszak miatt segítségre van szüksége, hívja az áldozatok megsegítése céljából működtetett 0800 500 333-as ingyenes, zöld telefonszámot, vészhelyzet esetén pedig az 112 segélyhívószámot.
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!