RSS
A CNCD a tegnap tárgyalta a magyar miniszterelnök beszéde kapcsán benyújtott feljelentést. A magyar nagykövetség részéről nem érkezett semmiféle álláspont vagy reakció.
A kormányfő elmondta, még nem volt alkalma személyesen tárgyalni Kelemen Hunorral, és ez nem olyan téma, amit telefonon meg lehet beszélni.
Véleménye szerint az RMDSZ vezetőinek el kellett volna utasítaniuk azokat a „veszélyes és elfogadhatatlan” gondolatokat, amelyeket Orbán Viktor magyar miniszterelnök Tusnádfürdőn megfogalmazott.
„Azok, akik számára gyomorforgató a faji politika, kifejezhetik ellenérzésüket vagy magukban tarthatják – mindkettőt látszólag azonos eredménytelenséggel. Mi a teendő, amikor a magyar hegemón...
„Tehát a miniszterelnök úr nem lehet rasszista. Szép. Ámde ha minden ember szellemi és erkölcsi értelemben egyenlő (mindannyian Istent tükrözik vissza), akkor a fajkeveredés ellenzése abszurdum.”...
Előbb hangos felháborodás övezte a nacionalista rendzavarókat Tusványoson, hiszen a nacionalizmus mélységesen megvetendő (már, ha román), majd lelkesen tapsoltak a fajelméleti fejtegetések után....