Markó Béla a G4mediának: Elégedetlen vagyok Kelemen Hunor nyilatkozatával

2022. július 29. – 18:57

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Markó Béla, az RMDSZ korábbi elnöke a G4Media.ro-nak adott interjújában úgy nyilatkozott, hogy jelen pillanatban nem az a megoldás, hogy az RMDSZ-t kizárják a kormányból, mert szerinte ez az interetnikus feszültségek felerősödéséhez vezetne. Véleménye szerint az RMDSZ vezetőinek el kellett volna utasítaniuk azokat a "veszélyes és elfogadhatatlan" gondolatokat, amelyeket Orbán Viktor magyar miniszterelnök Tusnádfürdőn megfogalmazott.

"Én is elégedetlen vagyok Kelemen Hunor nyilatkozatával, mert egyértelmű, hogy nem akarta bírálni Orbán Viktort, bár szerintem nem ért egyet az elszigetelődés ideológiájával" – jelentette ki Markó Béla az interjúban. Az exelnök kiemelte, hogy Orbán Viktor tusnádfürdői kijelentései "abba a nagyon veszélyes populizmusba illeszkednek, amely jelenleg sajnos az egész világon jelen van, kezdve az amerikai trumpizmussal egészen az EU több országáig".

Az interjúban elhangzik a kérdés, hogy Markó hogyan értékeli Orbán Viktor Tusványoson tett, a fajok keveredésére vonatkozó, azóta sokak által rasszistának nevezett és elítélt kijelentéseit.

Markó válaszában elmondta, hogy Orbán Viktor már régóta Nyugat-ellenes retorikát folytat, és ellenez minden olyan kísérletet, amely az Európai Unió föderalizálására irányulna, de még a tagállamok egyes döntéseinek összehangolását is. Erős nemzetállamokért kampányol, és ezzel a retorikával valóban több választást is megnyert már Magyarországon, fejtette ki.

„Nekünk, Magyarországon kívül élő magyaroknak azonban egy másfajta Európa lenne az érdekünk. A lehető legegységesebb Európa, szabad mozgással, akadályok nélkül” – nyilatkozta.

„Egy rendkívül viharos évszázadot tudhatunk magunk mögött, két világháborúval és a holokauszt vagy más népirtások által okozott milliós áldozatokkal. Véleményem szerint ilyen körülmények között bármilyen, fajokra, tisztaságra vagy fajkeveredésre való hivatkozás elfogadhatatlan. Számomra a 20. század legfontosabb tanulsága az elszigetelődés vagy intolerancia minden formájának elutasítása, és a tolerancia támogatása. Itt, Romániában az elmúlt évtizedekben a párbeszéd és a kölcsönös megértés politikáját folytattuk. Tisztában vagyok vele, hogy a romániai magyarság csak így lesz képes kitartani, kiállva egy közös Európáért.”

Bár Kelemen Hunor nyilatkozata kapcsán elégedetlenségének adott hangot, azt is megjegyezte, hogy maga a szövetség elnöke is egy olyan politikus, aki tulajdonképpen évek óta a toleranciaért dolgozik, a párbeszéd híve, kulturális miniszterként is ezt az álláspontot képviselte, és véleménye szerint nagyon jól értette a különböző kultúrák együttélésének, különböző látásmódoknak meglétének a fontosságát.

Markó továbbá az RMDSZ kormányzati szerepvállalásának fontosságát is hangsúlyozta. Meglátása szerint az RMDSZ jelenléte a kormányban minden alkalommal egyértelműen hozzájárult az interetnikus kapcsolatok feszültségmentesítéséhez, és erre bizonyítékaik is vannak.

Az újságíró azt is megkérdezte, hogy amennyiben az RMDSZ a koalíción belül nem tisztázza az álláspontját ebben a kérdésben, a szövetség és a romániai magyar közösség a Fidesz retorikájának és Orbán Viktor EU-ellenes álláspontjának átvételével hosszú távon mit kockáztat, illetve azt nem áll-e fenn annak a veszélye, hogy a román többség Oroszország trójai falovaként fog rájuk tekinteni, ugyanúgy, ahogy ma Magyarországot Oroszország trójai falovának tekintik az EU-ban?

„Szerintem a romániai magyarokat nem lehet oroszpártisággal vádolni. Voltak olyan magyar politikusi nyilatkozatok, amelyek elítélték Oroszország Ukrajna elleni agresszióját. De ugyanakkor minél több nyilvános vitára lenne szükségünk ezzel kapcsolatban is. Meg kellene legyen a saját víziónk, ne vegyük át azt, ami Magyarországon vagy máshol elhangzik. Számomra ebből a szempontból a dolgok nagyon egyszerűek és nagyon világosak, és ennek így is kell maradnia. Az agressziónak nincs mentsége, és nem fogadható el” – válaszolta Markó.

Az újságíró azon felvetésére, miszerint Putyinhoz hasonlóan Orbán is majdnem nyílt revizionizmust hirdet, Markó kihangsúlyozta, hogy szerint ez nincs így. „Ismétlem, egyértelműen bírálom Orbán Viktort azért, amit Tusnádfürdőn mondott, veszélyes és elfogadhatatlan állítások voltak, amelyeket az RMDSZ-eseknek el kellene utasítaniuk. De nem hallottam tőle olyan kijelentéseket, amelyek arra utalnának, hogy a revizionizmust hirdetné. Bírálom a Nyugat-ellenes retorikája, az állandó támadásai és az uniós döntések elleni állandó kifogásemeléseit, a populizmusa miatt, de nem hallottam revizionista kijelentéseket tenni, vagy hogy a revizionizmusnak jelét adta volna.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!