Mire van szükségünk: faji paranoiára vagy az egyetemesség politikájára?

2022. július 29. – 11:02

frissítve

Mire
van szükségünk: faji paranoiára vagy az egyetemesség
politikájára?
Orbán Viktor 2022. július 28-án Bécsben, Karl Nehammer osztrák kancellárral tartott közös sajtótájékoztatóján magyarázkodik tusványosi rasszista kijelentéseivel kapcsolatban – Fotó: Askin Kiyagan / Anadolu Agency / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Sokakat megdöbbentett Orbán Viktor tusványosi beszéde. Nem annyira a tartalma, hiszen a fajvédő kerítés Magyarországon régóta áll, „a nemzetközi baloldali ármány” már évekkel ezelőtt felkerült a plakátokra, és az európai renegát szerepe is be van járatva. A döbbenetes az, hogy Magyarország miniszterelnöke nyíltan hirdeti a faji tisztaság politikai programját.

Közelebbről nézve ez sem meglepő. Egy ideje alig lehet megkülönböztetni a magyar kormány kommunikációját a szó szerint neofasiszta terrorizmus manifesztumaitól. Breivik a Soros-hálózatról és nyugati dekadenciáról ömlengett, majd megölt 77 embert. A Christchurch-i mészárló a népességcsere-elméletre alapozta faji paranoiáját: 51 embert gyilkolt meg. Nemrég az amerikai Buffaloban a 18 éves P. Gendron mészárolt le 10 embert. Manifesztumában első céljaként azt fogalmazta meg: „megölni minél több feketét”; inspiráció: a népességcsere-elmélet. Az pedig az általános műveltséghez tartozik, hogy a faji paranoia Európában már milliók életét követelte: Hitler az árja tisztaság megvédése érdekében küldte haláltáborokba az európai zsidóságot, romákat, melegeket, különböző betegséggel küzdő embereket és politikai ellenfeleit (mindenekelőtt kommunistákat).

Valószínűleg komoly válasz nem várható arra a kérdésre, hogy mit gondol Magyarország miniszterelnöke, vagy mit gondolnak a magyar kormány tagjai, netán a romániai magyar kisebbség választott képviselői arról, hogy a Tusványoson elhangzott beszéd több része is rímel neofasiszták legbelsőbb meggyőződéseivel. Már csak azért sem, mert ez az ideológiai közelség eddig sem okozott gondot. Akkor sem, amikor Németországban a menekültek nemzetközi jog által elvileg biztosított védelmét támogató politikusokat gyilkoltak meg neonácik.

Ha az olvasó nem is, de Orbán Viktor és udvari értelmiségii nagyon tisztán látják ezt az illeszkedést. Ha nem zavarta őket az, hogy a menekültválság óta a legvérmesebb szélsőjobboldali körök számára etalon a magyar kormány faji politikája, akkor ezután sem fogja. Egyesek eljátsszák, hogy nem értik, mi a gond a keveredési pánikkal, de sokan tényleg nem értik. Pedig P. Gendron, amikor a hétvégi sétájuk könnyedségét élvező családokba belelőtt – nos, Gendron is a keveredéstől félt.

És milyen politikai következményei lehetnek – feltéve, hogy nem csak „duma” volt. De ez esetben minek is mondani?

Szétválasztanak „kevertnek” ítélt családokat? Kitiltanak olyan állampolgárokat, akik külföldi munkavállalóként nem fehér személybe szerettek bele, és összeházasodtak? A romák és fehérek szegregált oktatása már érvényesül (egyébként itt, Erdélyben is) – esetleg munkába, színházba, boltokba, egyetemre is külön kell majd járni? A buszokban lesz külön hely fehéreknek és nem-fehéreknek, mint Amerika sötét éveiben? Apartheid-rezsimet akarnak bevezetni, mint anno Dél-Afrikában? Vagy összeszedik és vonatokra ültetik azokat az állampolgárokat, akik nem fehérek, akikkel nem szabad keveredni? Hova mennek majd ezek a vonatok? Mennyire kell komolyan vennünk a „keveredés” meggátolását?

Az olvasó lehet úgy érzi, hogy igazságtalan vagyok, hogy túlzásokba estem. Igazságtalan levonni Orbán Viktor beszédéből ezeket a következtetéseket. Ő csak arról beszélt, hogy… De akkor értsük úgy, hogy ez csak „duma”? Feszítés? Üres pózolás? Vagy értsük úgy, hogy Orbán Viktor beszédéből csak a jót szabad érteni? Hogy azt, ami gyalázatos, ami gyomorforgató következmény, a fölött bambán és némán kell elsiklani? Értsük úgy, hogy érteni többé nem kell, csak követni – és nem szabad feltenni a kérdést: hová követni?

A „faji tisztasággal” való kényszeres foglalatoskodás, a világon szinte mindenütt üldözött és megvetett szexuális és nemi kisebbségek vegzálása és létezésük tagadása, a cinikus hozzáállás Ukrajna tragédiájához – ezek lennének a fontos dolgok Orbán Viktor számára. A magyar nép jövője szerinte attól szép, hogy sokak számára nincs benne hely…

Azok, akik számára gyomorforgató a faji politika, kifejezhetik ellenérzésüket vagy magukban tarthatják – mindkettőt látszólag azonos eredménytelenséggel. Mi a teendő, amikor a magyar hegemón ennyire kényelmesen megeresztheti a nadrágszíjat? Amikor már ezt a beszédet nem szégyelli felvállalni sem ő, sem támogatói? Amikor, népirtás ide, emberi jogok oda, mégiscsak jó lenne „nem keveredni”? Amikor tehát nem derogál sem a nép, sem az elit jelentős részének az, hogy tenyésztés tárgyaként tekintenek rájuk azok, akiktől függ majd’ mindenük?

Egyhamar nem fog megváltozni semmi. De a faji politikával szemben létezett, létezik és létezni fog legalább elvi ellenállás: az egyetemesség politikája.

Az egyetemesség politikája nem a fajok közötti különbségekre, kényszeres rangsorolásra és tisztasági mániára alapszik. Nem szexuális kisebbségek hallgatásra ítélését akarja, és nem vonja meg a szolidaritást azoktól a népektől, amelyek háborúkban szenvednek. Az egyetemesség politikája minden ember egyenlőségét és szabadságát tűzi ki célul.

Egy olyan világot, amelyben egy székely vendégmunkás Franciaországban, ha beleszeret egy fekete franciába, nem kell megszakítsa a kapcsolatot a hazaiakkal. Olyan világot, amelyben egy leszbikus tinilány nem kell attól tartson, hogy ha felvállalja identitását, elveszíti családját, barátait – hogy az öngyilkosságba kergetik. Olyan világot, ahol a nagyszülők nem kell szégyenkezzenek a vasárnapi istentiszteleten amiatt, hogy unokájuk meleg. Olyan világot, amelyben egy pakisztáni fiatal nem kényszerül máshol dolgozni, de ha úgy dönt, világot látna, szívesen fogadják bárhol.

Az egyetemesség politikájának jelszava nem paranoid habogás internacionalista összeesküvésekről. Az egyetemesség politikája annak belátásával kezdődik: amit veletek megtehetnek, megtehetik mivelünk is. Ahogy egy, így Tusványos után annyira távolinak tetsző kultúra alighanem legfontosabb alakja mondta réges-régen: „aki kardot ragad, az kard által vész el”.

A szerző filozófia doktoranduszhallgató.