Dél-Korea

Több mint száz észak-koreai katona halhatott meg Kurszkban a dél-koreai hírszerzés szerint
A harctéri tapasztalat hiánya állhat a veszteségek hátterében, de a jelentés szerint az ukrán drónokkal sem boldogulnak az észak-koreai egységek.
Letartóztatása után öngyilkosságot kísérelt meg Dél-Korea volt védelmi minisztere
Kim Jonghjunt aznap tartóztatták le a statárium kihirdetésében játszott szerepe miatt.
Túlélte az ellene kezdeményezett impeachmentszavazást a dél-koreai elnök
Az elmúlt napok politikai drámája tovább folytatódott Dél-Koreában, amikor több képviselő elhagyta a parlament épületét a szavazás előtt.
Nagyon sajnálja Dél-Korea elnöke azt, amit tett, ezért bocsánatot kért az emberektől
Jun Szogjol hadiállapot kihirdetésére tett kísérlete politikai káoszba taszította az országot.
Pénteken már szavazhatnak az elnök elleni impeachmentről Dél-Koreában
Szöulban ezrek tüntetnek az elnök ellen, és a dél-koreai védelmi miniszter is felajánlotta a lemondását.
Hadiállapotot hirdetett ki a dél-koreai elnök
A váratlan bejelentést a kormánypárt több tagja és az ellenzék is elítélte. A parlamentben pár órával később már a hadiállapot megszüntetéséről szavaztak a képviselők, de a hadsereg szerint erről...
Olyan súlyosan havazik Dél-Koreában, hogy eddig legalább négy ember halt meg miatta
Ez volt a legnagyobb téli havazás több mint 100 év alatt, és az adatok alapján ez a harmadik legnagyobb havazás Szöulban 1907 óta.
Dél-Korea szerint Észak-Korea fel akarja robbantani a két országot összekötő utakat
Észak-Korea pedig azzal vádolta déli riválisát, hogy drónokat küldött Phenjan felé.
Állatürülékes, cigicsikkes léggömböket küld Észak-Korea délre, K-poppal válaszol rá Dél-Korea
Egy elég sajátos, furcsa módon eszkalálódik a helyzet a két ország között.
Észak-koreai szemeteszsákok landoltak a szöuli reptéren, le kellett zárni a kifutópályákat
Észak-Korea továbbra is szemétszállító léggömbökkel szívatja déli szomszédját.
Kövess minket Facebookon is!