Letartóztatása után öngyilkosságot kísérelt meg Dél-Korea volt védelmi minisztere

104

Öngyilkosságot kísérelt meg Kim Jonghjun volt dél-koreai védelmi miniszter kedd éjjel a szöuli büntetés-végrehajtási központban. Az ott dolgozók még idejében megállították, jelenleg stabil az állapota – írja az AP. A hírt az igazságügyi miniszter is megerősítette.

Kim Jonghjunt nem sokkal öngyilkossági kísérlete előtt tartóztatták le. A dél-koreai ügyészség azzal vádolja, hogy kulcsszerepet játszhatott a december eleji, nagy port kavart statárium kihirdetésében, a rossz döntés megalapozásában.

Jun Szongjol elnök túlélte az ellene kezdeményezett első impeachmentszavazást (alkotmányos vádeljárást), miután a kormánypárt képviselői bojkottálták a voksolást. Az AP azt írja, az ellenzéki Demokrata Párt jelenleg azt tervezi, újabb indítványt nyújt be az elnök felelősségre vonására.

A volt védelmi miniszter mellett Jun Szongjol ellen is nyomozás folyik, és bár egyelőre szabadlábon védekezhet, nem hagyhatja el az országot. A dél-koreai elnök szombaton egyébként bocsánatot kért a nemzettől a történtek miatt, azt mondta, „a statárium kihirdetése abból az elkeseredettségből fakadt, amelyet az államügyekért végső soron felelős vezetőként éreztem”. Egyúttal közölte, vállalja az ezzel járó felelősséget.

Adó 3,5%: ne hagyd az államnál!

Köszönjük, ha idén adód 3,5%-ával a Transtelex Média Egyesületet támogatod! A felajánlás mindössze néhány percet vesz igénybe oldalunkon, és óriási segítséget jelent számunkra.

Irány a felajánlás!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!