Babeș – Bolyai Tudományegyetem
Táncolni és énekelni tud, de viccelődni is próbál a BBTE új humanoid robotja
A kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem egy humanoid robotot vásárolt, ami úgy utal magára, mint aki épp elég bájos ahhoz, hogy feldobja a napodat.
Új hallgatói ösztöndíjat vezetnek be a BBTE-n, egyelőre korlátozott számban
A döntés annak a javaslatcsomagnak az egyik eredménye, amelyet a KMDSZ a Babeș-Bolyai Tudományegyetem Hallgatói Szervezetével (OSUBB) és a Hallgatói Tanácsával (CSUBB) közösen nyújtott be.
Újraindul a magyar–néprajz, illetve matematika–informatika duplaszak a BBTE-n
A bolognai rendszer bevezetésével a 2000-es évek közepén mindkét duplaszak megszűnt, de az idei őszi felvételin ismét lehet jelentkezni rájuk.
Új szakokkal várja a felvételizőket a Babeș–Bolyai Tudományegyetem
Sepsiszentgyörgyön, Aradon és Resicabányán is indulnak új szakok.
Aranyérmet szerzett a BBTE közgazdász csapata a világ egyik legnívósabb esettanulmány-versenyén
A világversenyre 13 országból összesen 16 egyetemi csapat jutott be. A zsűri szerint a BBTE csapata teljesítette legjobban a feladatokat, így elnyerték a verseny bajnoki címét.
Egy európai Románia melletti szavazásra szólít a Babeş–Bolyai Tudományegyetem
Dániel pátriárka és a Román Akadémia üzenetét is idézi közleményében Románia egyik legjobb egyeteme.
Elkezdődött a felvételi a BBTE-en
Alapképzésen összesen 65 magyar nyelvű képzés indul, míg a mesterin 39 magyar tannyelvű program közül választhatnak a felvételizők.
Több mint 4200 helyet hirdet meg a következő tanévre a BBTE Magyar Tagozata
Alapképzésen és mesterin is indul egy új szak magyarul.
Kolozsvári egyetemfoglalók: Nagyon sok gázai gyerek már soha nem lehet egyetemista
Ne legyenek cinkosok a gázai atrocitásokban, kérték intézményeiktől a kolozsvári diákok, akik szerint bármilyen távolságra is történjen az ártatlan civilek elleni erőszak, nem lehet hallgatni.
Idén is Kolozsvár a legjobb egyetemváros Romániában
Világviszonylatban főleg a megfizethetőségükkel tudnak villogni a romániai egyetemvárosok.









